A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alapítvány (É.F.E.) eredményeiről. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alapítvány (É.F.E.) eredményeiről. Összes bejegyzés megjelenítése

2020-07-03

Alapítvány (É.F.E.) eredményeiről

Alapítvány (É.F.E.) eredményeiről

Néhány szó eredményeinkről


Be kell ismételten vallanom, múltban elkövetett „hanyagságomat”, hiszen nem őriztem meg, mi mindent tettem, mennyi minden programot hajtottam végre, szerveztem le. Így emlékezetből, előkotort újságcikkekből és egyéb módon igyekeztem ezt az oldalt megírni. Nem tudtam, hogy valamikor szükség lehet a „múltra”, mondjuk, ha nem is azért, hogy támogassák, amit elkezdtem, de legalább egy honlapra való összejöjjön.
 
-          Összesen 12 óvoda és iskola került anyagi és eszköztámogatásra az alapítvány részéről.

-          További húsz intézmény jutott víztisztító berendezéshez az alapítvány munkája kapcsán 1994-96 között.

-          Hatszáz főt megmozgató, természetes életmódot propagáló kétnapos rendezvény volt Kaposváron 1998. szeptemberében megtartott „Orvos – Természetgyógyász Találkozó”, melyről még országos médiák is adtak tájékoztatást. (Somogyi Hírlap, „Gyógyító természet” címmel; „Gyógyító táplálékok” címmel”, Magyar Rádió, Kapos Televízió, Somogyi krónika stb.) Ezen a két napon a természetes gyógy-, és életmódba adtak betekintést az embereknek a hozzáértő szakemberek. Előadások, ételkóstolók, tanácsadások, szakirodalmak sokasága várta az idelátogatókat.

-          Ennek folytatásaként 1999-ben indult el egy sorozat, mely hat hónapig tartott és kéthetente jelentkezett, egy-egy egész napot szánva, egy-egy témára. A sorozat „Betegség, fájdalom nélküli élet titkai” címet kapta. Szinte minden előadás telt házas volt.

-          Ezt követte 2000-ben egy „Életmód Show” a kaposvári Sportcsarnokba, ahol híres színészek, zenészek, művészek (Vikidál Gyula, Kertész Zsuzsa, Karda Beáta, Aguszt Bárió, és még sokan mások, vettek részt, csalogatva nevükkel a közönséget, s mutatták be közben az egészséges táplálékokat.

-          Szintén sportcsarnoki rendezvény volt 2001-ben egy szabad téri program, ahol szintén hírességek (Koós János, Antaél Imre, Ihos József) töltötték meg a színpadot, és szórakozás közepette ismerkedhettek az emberek a bio-, reform élelmiszerekkel, azok szervezetre való hatásaival. Ezekkel a rendezvényekkel „csaltam be” az embereket, az „új, a reform” megismerésére.

-          Ezek mellett, több az életet segítő, egynapos program is zajlott még. „Napfényes napok” (MÁV nevelőotthon Kaposvár 2003.04.07; 2002.04. „Búzafű terápia” , Megyei Művelődési Ház nagy terme; „A szellemi fejlődésről” Időpont: 2003. augusztus 24.  (vasárnap) 10.00-17.00 Helyszín:  KAPOSVÁR,  Németh István Általános Iskola, Somssich Pál u. 15.; „Csodabogarak” 2000. 03. 17. (péntek) 17. 00. Óra stb.

-          Az alapítvány volt az aki „reform élelmiszerrel teli” polcokat hozott létre multinacionális áruházláncokba mely az egyik legnagyobb eredmény az alapítvány történelmében.

-          Ezek „következményeként” hozta létre, nyitotta meg az alapítvány az első bio-, reformélelmiszer boltot Kaposváron, és követte még kettő bolt nyitása, illetve a hetekben nyílik az első reform étterem.

-          2004-ben indította útjára, az alapítvány az „Út a betegség, a fájdalom nélküli a boldogság felé” című programsorozatát, mellyel a vidéket járja, és propagálja a természet és ember igaz kapcsolatát. Az eltel 12 év tapasztalatait összegyúrva egy igazán érdekfeszítő előadásba. Eddig minden megkeresett polgármester, cégvezető, iskola (egy-két kivétellel), befogadta a programot…

-          2004-ben elindult az országban az alapítvány által összeállított, betegségmegelőzést, egészség-megőrzést, egészségre való nevelést szolgáló oktató, bemutató előadása. Az előadásanyag az elmúlt 12 év átélés tapasztalataiból és kutatási eredményeken alapul. Mi sem igazolja jobban vissza szükségességét, mint, hogy iskolák, egyetemek, lakótelepülések, szervezetek… fogadják be az előadást. 

-          2004. év végén hozta létre az alapítvány Kaposváron az „Életmód klubot”, mely nem bejegyzett klubként, egyre növekvő létszámmal működik. A tagok megszervezték saját ellátásukat bio-, reform élelmiszerekből, az egészség megőrzése, annak visszanyerése… érdekében. Az alapítvány a klubot 2005-2006 évben, 20 millió forinttal támogatja, ezzel a pénzzel biztosítja az alapítvány a klubnak a működéshez szükséges, a konyhát, berendezést, valamint a szakszemélyzetet.

-          2005. Ez évben számos előadás, és program lett előkészítve a 2006-os évre. Megvalósult egy egyedülálló fejlesztés, reformétkezésre van lehetőség Dunántúlon, a kaposvári „Éden étteremben” (Kaposvár, Szent Imre u. 2/a.) Az alapítvány támogatásával az étterem, nemcsak szolgáltatja, menüben, vagy akár étlapról a bio-reform étkeket, de akár 40% kedvezményt ad a kaposvári életmód klub tagjainak, ami azt jelenti, hogy megfizethetőbbé vált az egészséges étel.

-          2006. További fejlesztésre került az életmódklub. Hamarosan egy belvárosi helyiség kerül kialakításra, ahol összejöhetnek a tagok, tanulhatnak ételkészítést, előadásokat hallgathatnak, de akár szórakozhatnak is… Közös beszerzést indítunk szervezettebb formában, hogy minél olcsóbban jussunk a – zömében magyar – egészséges élelmiszerekhez. Ebben az évben „alap lerakásra” került sor! Budapesti székhelye is lesz az alapítványnak, valamint egy „álom” teljesül be, miszerint „intézményesítve lesz az alapítvány egyik fő célja, egy olyan központ, ami teljes mértékben az egészségmegőrzésről, annak visszanyeréséről… szól. Természetgyógyászati szaktanácsadás, életmód szaktanácsadás, előadások sport, mozgás, pihenés… kellemes környezetben! 

-          Előadások kerültek lebonyolításra, valamint elkezdtük szervezni az ország területén, a bio-reform élelmiszerekkel való – olajozottabb – ellátást, és az ilyen jellegű élelmiszerek megfizethetőbbé tételét. 

Peresze itt nem ért véget, és ha időm és kedvem engedi, folytatom a leírást. :)

Bár nem tudom, ki vagy, de gondolom, Te is csak egy ÉN, ajánlom a lenti videókat!
Talán Neked is hasznodra lesz.