Az Út (VI. fejezet: „Erőlködések”)

VI. fejezet: „Erőlködések”

 

         Úgy gondoltam, ha már a megyeszékhelyen, ahol lakom, sikerült ennyi intézményt hozzásegíteni a víztisztítókhoz, miért ne tenném meg ugyanezzel a módszerrel az egész országban.

A terv a következő volt. A megye vezetőit megkeresem levélben, bemutatom az alapítvány céljait, valamint a kezdeményezés szükségességét igazoló papírokat, és megkérem a megyei önkormányzatokat, hogy segítsenek annyit, hogy az alapítvány által megfogalmazott leveleket sokszorosítsák, és postázzák ki az intézményeknek. E levélhez csatoltam egy levelet a gyermekintézmények vezetőinek, hogy vegyék fel a kapcsolatot az alapítvánnyal, azért, hogy ugyanabban a formában, a szülőkön keresztül lehessen felszerelni intézményeiket víztisztító berendezésekkel. Ledöbbentett a megyei önkormányzatok hozzáállása. A tizenkilenc megyéből kettő állt hozzá pozitívan, a többi a legkülönbözőbb indokokkal hárította el a kezdeményezést. Azon kívül, hogy sokan válaszra sem méltattak, voltak, akik anyagi okokra hivatkoztak, és volt olyan, aki azt írta, hogy nemrég volt kétmilliárdos befektetés víztisztításra, és az ő vizük jó. Arra való tekintettel, hogy módomban állt lekérni a víztisztítókat forgalmazó cégtől a vízminta elemzés adatait a szóban forgó megyeszékhelyről, meg is tettem. Megjegyzem, hogy nagyon okos húzás volt a cégtől, hogy csak úgy adott ki víztisztító berendezést, hogy előtte mintát kért arról a helyről, ahova beszerelésre szánták, aztán a mintát laborban megvizsgáltatták, és a szennyezettség foknak megfelelően adták ki a garanciát készülékeikre, pontosan meghatározva, mennyi időnként kell az adott helyen szűrőbetétet cserélni. Mivel az adott helyen már volt elhelyezve víztisztító, szívesen tettek eleget kérésemnek, és elküldték az eredményeket. Meg lehet kapaszkodni! Az ország legszennyezettebb ivóizével rendelkeztek. Persze erről az ott élők mit sem tudtak. Felhívtam hát a megye azon vezetőjét, ki nem volt hajlandó az együttműködésre, és bemutattam neki mit is nevezett ő tiszta ivóvíznek. Teljesen kikelt magából az illető, és szinte megfenyegetett, hogy szálljak le az ügyről. Egyből rájöttem, hogy – valószínűleg – az említett kétmilliárd nem oda lett elköltve, ahova kellett volna. Úgy gondoltam, felhívom a megyei lapot, ugyan ne hagyjuk az embereket „hülyén meghalni”. Kértem a telefonhoz egy bátor, tökös újságírót. Kapcsoltak is valakit. Egy férfihang szólt vissza, hogy miben segíthet. Megkérdeztem, van e sajtószabadság? Azt válaszolta, persze, hogy van. Akkor jó, mondtam, és elmondtam, miért keresem. Végighallgatott, majd némi csend, és csak ennyit mondott: „sajnálom...” Nos, ennyit a sajtószabadságról! Teljesen ledöbbentett, ami történt. Azt hiszem, csalódott voltam. És még egy párszor a jövőben, míg rá nem jöttem, hogy elvárásaim szülik csalódásaimat. Úgy éreztem, hogy sokkal nagyobb gond van, mint, hogy az ivóvíz tizedeli a társadalmat. Az emberek gondolkodásával van a baj, ezt kell megváltoztatni valahogy. Így hiába minden erőlködés, erőfeszítés, ez egyfajta „tüneti kezelés”. Olyan, mikor valaki fejfájás csillapítót vesz be, ha fáj a feje. A fejfájás múlik, az oka megmarad, és jön a következő fejfájás.

Ennek okán a következőkre jutottam. A legfontosabb, hogy az emberek gondolkodását tegyük helyre. Hogyan is lehetséges ez, hiszen amennyi ember, annyi érdekvezéreltség. Kerestem a megoldást, majd a következőkben véltem megtalálni. Az emberi cselekedetek alapjai a gondolatok, a gondolatok érzelmeink alapján születnek. Az, hogy hogyan érezzük magunkat,egészségi állapotunktól függ. Az ember nem csupán egészséges vagy beteg. Épp úgy, mint a színek. Nem csak fehér és fekete létezik. Közte megannyi szín és milliónyi színárnyalat van. Az ember az egészség és a betegség (halál) közt mozog egy széles skálán. Mára már annyira elszennyeztük környezetünket, hogy szinte lehetetlenné vált a tökéletes egészség megteremtése. Egészségnek hívom én azt, mikor minden egyes „alkatrésze” 100%-ig betölti funkcióját az emberben, tökéletesen működik. Mivel érzelmeinket egészségünk határozza meg, és egészségi állapotunk egy nagy „skálán” mozog, így érzelmeink is. Minél egészségesebb valaki, annál inkább rendelkezik pozitív tulajdonságokkal. Minél betegebb, annál több negatív tulajdonsággal bír. Az egészség táplálékainkban van. Leegyszerűsítve valahogy így fest: táplálkozás (ami természetesen hibás!) betegség-egészség, érzelmek-gondolatok, cselekvés (szörnyűség).

Betegség:

Gyengeség, rosszullét, nyugtalanság, feszültség, ingerültség, türelmetlenség, kilátástalanság, erőszak, félelem, rombolás

Betegség = romboló hatás

Egészség:

Erő, jó közérzet, nyugalom, türelem, jókedv, megértés, odaadás, béke, szeretet…

Egészség = építő hatás

Ez az oka, hogy ma - előadássorozatokon keresztül - a természetes élet- és gyógymódot hirdetem szívesen.

Úgy döntöttem, hogy valami más „címen” megpróbálom közelebb hozni az embereket e témához, és megpróbálok megismertetni velük néhány alapvető dolgot, melyek ismeretében – esetleg – továbbléphetnek ezen az úton, egy szebb, egészségesebb, boldogabb jövő felé.

Egy „Orvos – Természetgyógyász találkozó” volt az első nagy szervezésem, ahova rengeteg ember látogatott el a két nap alatt, s minden előadás teltházas volt. Mivel az előadók és a közönség közti kapcsolat jól alakult, nagyon kevésnek bizonyult az előadásokra szánt két óra. Rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul, melyet - nagy örömömre - a közönség tett fel az előadóknak.

Kis idő elteltével, az „Orvos – Természetgyógyász találkozó” folytatásaként „színpadra” került a „Betegség és fájdalom nélküli élet titkai” című előadássorozat, mely az előző folytatásaként, a már elhangzott témákat „tárgyalta ki” - immár bővebben - több időt szánva (egy egész napot) egy-egy témára.

Fontos megjegyeznem, hogy minden szervezett programunknál, a „GYÓGYÍTÓ TÁPLÁLÉKOK” bemutatásra és kóstolásra kerültek.

A „GYÓGYÍTÓ TÁPLÁLÉKOK” kifejezés alatt - mint fentebb már említettem - ilyesmit értek: vegyszermentes, színezékanyag-mentes, koleszterinszegény, könnyen emészthető, élő enzimekben gazdag stb. Ezek a termékek - sajnos - hiányoznak a boltjaink polcairól, ezáltal megfosztva a lehetőségtől azokat, akik ezekben a termékekben - és jogosan! - keresik gyógyulásukat.

Csupán a vegyszerekből, adalékanyagokból, tartósítószerekből stb. évente 3 - 4 kg-ot fogyaszt el egy ember, tönkretéve ezzel a méregkiválasztó szerveit, hisz a felsorolt mérgek emészthetetlenek az emberi szervezet számára. S költünk egyre többet és többet gyógyszerekre, ami szintén méreg, ám ezt csak mellékhatásként emlegetjük. A fene megette az olyan „gyógyulást”, ami más szenvedést hoz maga után. És gyarapszik az anyagi teher, mely a betegek ellátására kell…

Visszakanyarodva!

A következő rendezvény a Kaposvári Sportcsarnokban volt, melynek ezt a címet adtam:

„ÉLETMÓD SHOW”.

Ez a műsor inkább szórakozási lehetőséget nyújtott az ideérkezők számára, bár közben színpadra „csempésztem” a tanulságokat, jó példákat is, egy-egy követendő életvitelű és gondolkodású ember személyében, illetőleg az előtérben ott voltak ismét a kiállítások, kóstolók, bemutatók is.

„AUTÓS EMLÉKTÚRA A MAGYAR KIRÁLYI VÁROSOKBA”

Ezt a nevet kapta egy olyan rendezvény, ami az alapítványt kívánta propagálni. Ez egy országúti autós túra kívánt lenni. Számos jelentkező volt, köztük hírességek, színészek, művészek… A beérkezés után a sportcsarnokban lett volna egy nagyszabású buli. Azonban felvettem szervezőnek egy emberkét, akinek a kezébe nyomtam az általam előre aláírt és lebélyegzett alapítványi bevételi bizonylatokat, hogy szedje be a szponzoroktól a pénzt. Na jó! Tudom, hogy van köztetek más olyan, aki egyből kitalálta: Se pénz, se műsor. Volt olyan kedves, és lelépett a pénzzel az illető, és miután szóvá mertem tenni, hogy nem ebben állapodtunk meg, még a megyei napilapon keresztül is meghurcolt hazugságokkal. Az újságíró megkeresett, még a rendezvény előtt pár nappal, és én naiv azt hittem, hogy ez csak egy szimpla érdeklődés. Másnap olvasom ám,ahogy az újság nagy címekkel közli a következőt: „Autós túra helyett tortúra, avagy az ellehetetlenített marketing manager”. Majd becsináltam az örömtől, mikor olvastam. Meg tudtam volna fojtani az újságírót akkor. Nem árulta el, hogy valójában miről van szó, mit is állított neki az az ember, akiről időközben kiderült, hogy többször volt ellene eljárás hasonló ügyekben a rendőrségen. Az indulók nyolcvan százaléka visszalépett az újságcikk hatására. El is maradt az emléktúra, és a nevezési díj is ugrott. Veszteségesen, de megtartottam az esti dínom-dánomot. Az illetőt feljelentettem, igaz, megbántam. Persze, simán távozott a bíróságról, következmények nélkül, hiszen semmit nem lehetett kezdeni vele, mert az én aláírásaim voltak a bizonylaton. Egyáltalán nem haragudhatok barátomra, ki azt mondta nekem: „tudod miért akkora az agyad, mint egy dió? Mert be van dagadva.” Azt hiszem, igaza lehet.

         Ennek ellenére, ezekkel a programokkal sok embert „mozgattam meg”, és értem el azt, hogy például telefonáljon valaki, aki reformterméket gyárt, és azt mondja nekem: „Győző! Köszönöm neked! Sehol nem fogy el annyi termékem Pest határain kívül, mint Kaposváron.”

         Természetesen a „GYÓGYÍTÓ TÁPLÁLÉKOK” mellett be tudtam mutatni a számomra hiteles természetgyógyászok maréknyi kis csoportját, ami első és legfontosabb volt számomra. Nagyon sokan keresnek meg, és kérnek tanácsot, hogy kihez érdemes fordulni bajaikkal. Ma már a kezelőorvosom is, aki annak idején el akarta indítani leszázalékolásomat, tanácsért fordul hozzám, ha olyan esete van, ahol az orvostudomány „megáll”. Sőt! Annyira érdekli a természetes gyógymód, hogy együtt is működik alapítványommal. Tiszteletre méltó tulajdonsága, hogy Ő valóban gyógyítani akar, segíteni az embereken.

         Történt még ez idő alatt olyan dolog, ami említést érdemel. Azok az óvodavezetők, akiket közelebbről megismertem a kezdetkor, amikor a víztisztító berendezéssel támogattam az óvodásokat, összefogtak kezdeményezésemre, és megalakítottunk egy „kör”-t a gyermekekért, aminek a lényege a táplálkozási szokások megváltoztatása lett volna. Négyszer ültünk össze, az óvodavezetők és én. Megértették, hogy miről beszélek. Előadást szerveztem nekik - az egyik leghíresebb természetgyógyásszal -, a betegségek és táplálkozás kapcsolatáról. Még a kaposvári alpolgármester is jelen volt, mint erkölcsi támogató.

Mire a végkifejlethez értünk volna (gyakorlati megvalósítás), az óvodavezetők visszaléptek. Hogy miért?

Mert azok a cégek, akik az óvodai étkeztetésben szerepet játszanak, azt találták mondani az óvodavezetőknek, hogy ne számítson az óvoda alapítványa további anyagi támogatásra, ha továbbra is kapcsolatban áll az alapítványommal… Látni kellett volna az óvodavezetők arcát, amikor ezt elmondták nekem. Szinte látni lehetett fájdalmukat. De mit is tehetnének szegények, hiszen az óvodát működtetni kell, s ahhoz pénzre van szükségük, jóval többre, mint amit ma az „Állam bácsi” biztosít.

Az eltelt évek alatt rengeteg hasonló esettel volt „szerencsém” találkozni. Sokszor becsaptak, kihasználták jóhiszeműségem, tönkretettek anyagilag, mert még az alapítványt is képesek meglopni az emberek, és találkoztam olyan esetekkel is munkám során, ami kemény politikába ütközött…

Mindezek ellenére, amikor  valaki  megkérdezte  tőlem gúnyosan: „Na, mi van, bízol még az emberekben?”

Ezt válaszoltam: „Igen. Bízni kell az emberekben!” Nem mondta ki az illető, de „láttam” mit gondol. Valami olyasmire gondolt, amit már sokat hallottam az elmúlt évek alatt: „Te nem vagy normális, bolond vagy…”

Nem volt az alapítványomnak emblémája. Aztán egyszer úgy gondoltam - ha már annyit mondják rám, hogy bolond - legyen egy bolond az embléma. Annyi különbséggel, hogy a sapkáján nem csengők lógnak, hanem egy „szív”, hogy szeretet legyen az emberek szívében, egy „kereszt”, hogy legyen hitük az embereknek, és egy „fehér galamb”, hogy béke legyen a földön. S ez a „bolond” egy nagy batyut visz a hátán, melyre ez van felírva: „HIT”.

Sokan a Hitgyülekezetre asszociálnak, és ennek alapján „kezelnek” engem. Viszont a „HIT” szónak semmi köze a vallásokhoz. Én csak azt írtam a „batyura”, aminek hiányában ma nem írom ezt a könyvet.

Röviden: „Mindig akkor vesztünk el valamit, amikor feladjuk. S a feladás oka, a HIT hiánya.”

         Ehhez a sok „hülyeséghez”, amit eddig véghezvittem, nagyon sok pénzre volt szükség.

Bár én nem is annyira a pénzt próbáltam megszerezni, mint inkább az illetékes embereket meggyőzni egy-egy program lebonyolításához.

A következő előadás címe „CSODABOGARAK” volt. Itt olyan emberek kerültek közelebb a közönséghez, akik valamiért mások, mint az átlagemberek. Ez a program a Kapos Televízió és az alapítvány közös programja volt.

         A cégek, vállalkozások egyre kevesebbet tudnak szánni az alapítványokra. Az alapítványok száma viszont egyre nő, ami híven tükrözi a problémák növekedésének arányát.

Nem igazán lehetett anyagi támogatáshoz jutni, ezért úgy döntöttem, hogy megkeresem azt a pénzt, amit a tájékoztató előadásokra költök. A rendezvényeken bemutatott „GYÓGYÍTÓ TÁPLÁLÉKOK” forgalmazási jogának megszerzését tűztem ki célul. Sikeresen, mert a gyártók, akik a rendezvényeimen mint kiállítók voltak jelen, nagyra tartották ezirányú erőfeszítéseimet, és meg is bíztak bennem.

Így tettem szert kb. 300 féle termékre, melyben minden megtalálható, ami a táplálkozáshoz, a reforméletmódhoz, a tisztálkodáshoz stb. szükséges. Ezek a termékek ember és környezetbarát termékek!

Elsőnek a TESCO GLOBAL RT. Igazgatóságának írtam egy levelet, melyben egy ún. „Bio-sarok” létrehozását javasoltam. Megjegyzem, hogy nem hallottam mást a gyártóktól, hogy meg se próbáljam, mert olyanok a feltételek, hogy ők maguk is hiába próbálkoztak. Meglepődtek, amikor a TESCO igent mondott, és elindította az alapítványommal a javaslatomat. 100 termék került besorolásra TESCO-ban.

Egy egész modult adtak erre a célra, és a mai napig történnek előrelépések a modul fejlesztésére.

A kezdeti nehézségek lassan megszűntek, és egyre olajozottabban mentek a dolgok. A kezdeti nehézségekben voltak gyártók, akik „kiestek” termékeikkel, mert nem bírták a fizetési kondíciókat. Ilyenkor összedőlni látszott az egész elképzelésem, ám ebben a szerencsétlenségben legalább ugyanannyi szerencse is „lapult”. Ugyanis, nekiálltam és legyártattam azokat a termékeket, amiket nem szállítottak többé. Sőt, sokkal jobb minőségben! Így már saját termékei is vannak az alapítványnak (reformtészták, amik koleszterinmentesek, nincsenek megfosztva tápértékeiktől, pl. csíra, korpa, sikértartalmuk kétszerese a megszokottnak stb.).

         Fantasztikus, hogy mennyire meg tud változni a környezet hozzáállása a „pénz szagára”!

A TESCO kínálta üzleti lehetőség arra „ingerelte” azokat, akik előtte hülyének és álmodozó bolondnak tartottak, hogy felajánlják segítségüket. A segítséget, amit előtte megtagadtak csak azért, mert elképzeléseimet – egy szebb és boldogabb jövőért – elképzelhetetlennek tartották, ill. pénz nélkül kivitelezhetetlennek.

Amint a TESCO kapcsolat kezdett „beállni”, megkerestem másik három hasonló céget, és nekik is elmondtam ajánlatomat. Kicsit furcsán néztek rám, amikor mondandómat – teljesen őszintén –úgy kezdtem, hogy „a csupasz fenekemen kívül nekem semmim nincs, de…”

A beszélgetés vége az lett, hogy el kezdtek hinni ebben az ügyben, és úgy néz ki, mindegyik cég igényt tart az alapítványom nyújtotta lehetőségre. Elmondtam nekik azt is, hogy én az így keresett pénzt az alapítvány céljaira fordítom.

         Sok mindent tanultam az eltelt évek alatt. Egy kedves barátomnak, akinek nagy vállalkozása van, egyszer ezt hallottam a szájából: „Bolond voltam, amikor kezdtem, mert először terméket gyártottam, és utána kerestem piacot rá. Majdnem belebuktam. Ma már nem így állnék neki egy vállalkozásnak. Először megnézném, mire van szükség, minek van piaca, és utána állnék neki terméket gyártani.”

Ez a kijelentés ismertette fel velem, hogy valójában mennyire „gazdag” vagyok. Hiszen a kapcsolataim, az előadásaim által felkeltett igény, a „piaclehetőségem” roppant nagy kincs. Innen visszafelé lehet „építkezni”! Ez azt jelenti, hogy van piac, a többi nem lehet gond, mint a termelés, gyártás…

Viszont nagyon fontosnak tartom megjegyezni szomorú tapasztalatomat is! Megkerestem egy céget, mely bio-termeltetéssel foglalkozik. Ezt a piacot is sajnos mindenki magának akarja megkaparintani. Megy az egymásra mutogatás, trágárkodás ezen a téren is. A bio-termesztés 99 %-a külföldre vándorolt ebben az időben, mert ugye a „piac diktál”. A külföldiek - könnyen - kétszeres árat fizetnek a termékért, amit a magyar ember nem tud megtenni. Persze saját hazájában négyszeres áron adja tovább. Így a magyaroknak nem jut semmi! Ami marad, azt sem tudják megfizetni, pedig ezt kellene elérhetővé tenni az emberek számára! A bio-termékekre kell az igényt feltámasztani, és ezt kellene igazán finanszírozni. Minden egyes fillér, amit erre a témára fordítanánk, százszorosát hozná a „konyhára”! Kezdve az egészségügyben megtakarított milliárdoktól a környezetvédelemig, de még a bűnüldözésben is! Hiszen az egészséges ember nem rombolja sem embertársait, sem környezetét… Ez az oka annak, hogy nem lehet semmit külön kezelni a politikában, ugyanúgy, ahogy a beteg embereknek sem csak azt a szervét kell kezelni, ami éppen fáj, hanem az embert egységesen, teljes mivoltában.

Visszatérve!

A megkeresett cég örült a találkozásunknak, mert éppen a belföldi terjeszkedésben kezdtek el gondolkodni. A cég vezetője elmesélte, hogy ebben a témában  most nyertek el egy 2 milliárdos pályázatot, egy Agrártudományi Egyetemmel karöltve („öko”-gazdálkodás).

Elkezdtem kidolgozni a belföldi csomagolás tervét, majd el is készítettem azt. Ugyan a cégvezető azt mondta, fizeti a költségeket a cég, az első húszezer forintos számlánál, mely a grafikai munka volt, azt mondta, hogy ezt most fizessem én ki. Puff neki! Ennyit az adott szóról!

Már megint arra a következtetésre jutottam, ha azt akarom, hogy „álmom” megvalósuljon, nekem kell megoldanom ezt a részét is. De a fene megette, nekem még mindig a csupasz fenekem van, nincs doktori címem, nincs végzettségem, kölcsönt egyik bank sem ad, mert hogy alapítvány, és nem tudok megírni egy nyomorult pályázatot sem, mert azt sem tudom, mi fán terem. Meg projekt, meg Isten tudja mi. Azt sem tudom, mit jelen az a szó, hogy „projekt” (bár sejtem), s azt sem tudom, így írják -e helyesen. Csak azt tudtam, hogy ott van bennem minden, ami megvalósításra vár az emberiség jövőjének érdekében, s azt, hogy ez a felismerés és akarat mikor „költözött” belém.

         Egy napon kaptam egy levelet a városi önkormányzattól, amiben meghívtak egy vidékfejlesztési programra. Csak néztem a papírdarabot, hogy mit akarnak ezek tőlem? Azért elmentem. Biztos kilógtam a sorból, a sok öltönyös, Dr., tanár, meg igazgató közül, mert furcsán néztek rám.

A téma a vidékfejlesztés volt, ami nekem is nagyon tetszett. Főleg azért, mert az „öko”-gazdálkodást „feszegette” a pályázati lehetőség, ill. minden olyat, ami ezzel kapcsolatos, pl. tájékoztatás, előadás, stb. Miután az előadó felvázolta a pályázat nyújtotta lehetőségeket, feltette a kérdést: „Kinek milyen ötlete van, mit tud javasolni?” A fejem tele volt ötletekkel. Csodálkoztam azon, hogy a kérdést sűrű csend követte. Aztán nagy sokára megszólalt valaki: „Ez hirtelen jött, át kell gondolni…”

Vártam egy keveset, és megszólaltam. Beszéltem az „öko”-gazdálkodás az emberiség számára nyújtott lehetőségéről, az egészséges termékek, egészséget tápláló előnyeiről, és beszéltem kapcsolatokról, összefüggésekről is. Elmondtam azt is, hogy nagyszerű lenne létrehozni egy „Természetgyógyászati központot” (mely régi „álmom”), mellette egy életmódtáborral. Megemlítettem, hogy kapcsolataim révén minden rendelkezésemre áll - a pénzen kívül -, hogy olyan hatékonyan működjön mindez, hogy még az „Állam bácsit” is meggyőzze arról: ÉRDEMES VELE FOGLALKOZNI!

Beszéltem arról is, hogy az életmódtábor micsoda idegenforgalmi látványosság lenne, natúrkonyhájával, ételkóstolójával, előadásaival, kiállításaival…

Beszéltem arról, hogy az alapítványnak beindult egy piac, és szükség van a megtermelt, vegyszer nélküli (bio) termékekre, melyekből a natúr, reform, „gyógyító táplálékok” készülnek…

Aztán kérdeztek, aztán válaszoltam, aztán szép lassan megváltoztak az arckifejezések körülöttem, melyek eleinte lenézőnek tűntek számomra. Aztán már nem volt olyan lenéző a tekintetük, sőt egyetértettek velem az ott összegyűlt urak. Aztán elkérték a névjegykártyámat többen is. Aztán mit ad Isten, jelentkeztek is. Aztán folytathatnám, de a lényeg ez: az ötletemet felhasználták a pályázathoz, sőt írásos tervet is kértek tőlem, amit át is adtam. Azóta sem láttam őket. Bár a könyvelőm, aki időközben kuratóriumi tag lett (ő volt az, aki kihúzta az alapítványt a kátyúból, amikor kihasználták jóhiszeműségem), s már nem engedné, hogy kihasználjanak, azt mondta: „Győző, ez nem játék! Szerződést kell velük írni, ha nem akarsz velük is úgy járni, mint eddig - szinte - mindenkivel!”

         Van bennem valami, és még jó néhány hozzám hasonló „bolond” emberben, ami megkönnyítené az emberek életét, s én ráadásul ingyen is odaadnám – bár megjegyzem, semmit nem tudunk becsülni, ami ingyen van. Egyébként is kezdtem úgy érezni, nem lehet átjutni a bürokrácián, az előírásokon, korrupción, stb.

         Játszunk el egy kicsit a gondolattal!

Tegyük fel, hogy a „Bio-sarok”-ot létre tudom hozni az ország minden pontján. Szervezett előadássorozataimmal igényt keltek a „gyógyító táplálékokra”, s így egyre kevesebb beteg ember lesz, egyre kevesebb műtétet kell elvégezni, s egyre kevesebb gyógyszert kell megvenni szegény „nyomorultaknak”, s egyre több lesz a nyitott, őszinte, szeretetreméltóbb ember, és természetesen egyre kevesebbet kell költeni az egészségügyre, bűnüldözésre…

Sajnos rendkívül hiányzik az ezirányú oktatás az iskolákból, bár amikor e régebbi írásomat újítom fel, már kezd oda is betörni az ilyen jellegű tájékoztatás (természetes élet-, és gyógymódok előnyei)!

Vagy mi lenne, ha felépítenénk kísérleti jelleggel egy „öko-falut”, ahol egészen mást tanulnának és tennének az emberek, mint amihez ma hozzászoktak?

         Mindig elvesztem a fonalat. Nem vagyok egy író típus, az már fix. A TESCO ellátása áruval, új dolog megvalósítását tette lehetővé. Városomban megnyitottam az első bio-boltot. Budapest határain kívül, országunkban ez volt az első, tudomásom szerint. Bár sokat kereshettem volna anyagilag, én még mindig buszoztam. A boltot nem a legjobb kezekre bíztam, most már tudom.

Nem is tudom, minek pazarlom a papírt! A lényeg, hogy elbuktam mindent egy tollvonásra. Félreértés ne essék! Nem hibáztathatok mást! Miért írtam alá a szerződést előre, amíg az én papírjaim – amik bebiztosítanak – nem készültek el. Az, hogy utólag a „partner” nem írta alá, és így buktam mindent, még a bio-boltomat is, magamnak köszönhetem. Azért az őszintét megvallva, nem buktam el mindent, mert annyi adósság maradt a nyakamban, hogy győztem kikászálódni belőle. Ma már mosolyogva tekintek vissza erre az esetre is, pedig akkor aztán sirattam magam, még az ágyat is nyomtam sokáig. A „mosoly” oka egyszerű! Az embert boldoggá tudja tenni, ha felismeri a történések okát. És amúgy is sokat tanultam az esetből. Ha hiszik, ha nem, ma együttműködésre törekszem azzal az emberrel, ki ellátja azt a piacot, amit én láttam el valamikor.

Valljuk be, nem születtem sem üzletembernek, sem „agytrösztnek”. Mindenhonnan kipateroltak, mihelyt pénz lett az ötleteimből, javaslataimból. De nem panaszkodhatok, hiszen azt mondtam: „Istenem segíts, hogy megvalósuljanak ezen dolgok, nem magamért, nem pénzért…” Csoda, hogy nem kerestem semmivel sem! Én magam vallottam, hogy nem kell a pénz. Akkor mi a fenét „vergődtem” a velem történtek miatt? Megjegyzem: ma már nem „vergődök”!

Mennyi elképzelés él bennem, mennyi erőt, hitet érzek magamban, hogy mindezek megvalósítását elő tudjam segíteni. Pedig nekem mindehhez a fele pénz elég lenne, mint amennyit „Dr.-ék” nyertek pályázaton.

Tényleg megbolondultam!? Bár volt olyan ember, aki mikor meglátta a névjegykártyámon a „Bolond”-ot, vállon vert, és azt mondta: „De jópofa! Joker!” Igaz, olyan is volt, aki azt hitte „Hitgyülekezet”-hez tartozom. Némi csalódottságot láttam az arcán, mikor megtudta, nem tartozom én sehova, nem vagyok semmiféle vallás, gyülekezet, szekta, vagy egyéb tagja. Sőt, azt sem tudom, meg vagyok-e keresztelve.

Összefoglalva ezt az egész „badarságot”: sajnos nem teszi lehetővé a törvény a magamfajta emberek érvényesülését a közjóért. (Itt még azt hittem, hogy másokon is múlik, hogy mi az, amit megvalósíthatok. Tévedtem!) Kezd hányingerem lenni magamtól és az öndicsérettől, de ez van! EGO!