Az Út (VII. fejezet: Megint fent és megint lent)

VII. fejezet: Megint fent és megint lent

 

Miután elvesztettem minden „anyagit” ,viszont új tapasztalatokkal lettem gazdagabb, a derekam is helyrejött némileg, úgy hat hónap után visszaültem a buszra, hogy megkeressem a család betevőjét. Arra való tekintettel, hogy nem vagyok híve a gyógyszereknek és a műtétnek, kértem a kezelőorvosomtól némi rehabilitációs időt, és elkezdtem edzeni. Bár borzalmasan lusta ember vagyok, rákényszerültem a mozgásra. A több mint egy évtizedes ülőmunka nem tett jót testemnek. Elsatnyult, és a derekam is tönkrement. Már a sok állást sem bírtam. Az orvostól kapott rehabilitációs idő alatt aztán súlyzózni kezdtem, és eljártam úszni is. Az izmok erősödni kezdtek, a görbe hátam kiegyenesedett –  a csapott vállam sem olyan csapott azóta-  ,és észrevettem, hogy a derekam sem fáj. Visszatérve a kontrollra, meg is jegyezte a doki, hogy ezt kellene minden betegének tennie, és rá is írta a zárójelentésre, hogy a beteg magának köszönhetően gyógyult, gyógyszerek és műtéti beavatkozás nélkül. Azóta sem hagytam abba az edzést. Na jó, bevallom, voltak szünetek, mert olyan lusta vagyok, minta a dög. Bár a lustaságról is más a véleményem, mint az embereknek általában. Így fogalmaztam meg: „A bölcs elégedettsége, lustasága, nyugalma nemtörődömségnek tűnhet számodra. Miközben csak arról van szó, hogy Ő nem akarja „képére” formálni a világot!”

Persze nem hagyott nyugodni a „vérem”. Kipihentem a csalódásokat, aztán újra nekiláttam továbbépíteni a „világot”, mert bizony itt még a „képemre akartam formálni azt”. Úgy látszik, itt még mindig nem volt elég a csalódásból.

A bio-boltomat egy rátermett fiatalember vette át, aki ért is az üzlethez. Amolyan „fogához veri a garast” típus. Hat hónap alatt felvirágoztatta az üzletet családtagjaival. Egyik nap – betérve a boltba – új terméket pillantottam meg a vitrines hűtőben. Az volt, aminek a gyártásán el kezdtem gondolkodni. Búzahús. Egy osztrák férfi dobta piacra. Épített egy kis üzemet a határ közelében, egy faluban, az új családi háza alá.

Kezemben tartva a terméket, egyből ez villant be kicsiny kis agyacskámba: „hűtött áru, növényi szalámik, felvágottak…, ezt fogom elterjeszteni a nehezen emészthető, számos egészségügyi problémát okozó húsok helyett.

Felkutattam a gyártót. Budapesten beszéltem meg vele egy találkozót. Elmondtam neki, hogy mi az elképzelésem a tömeggyártásról, annak hasznosságáról… Ő azonban úgy vélekedett, hogy inkább keveset gyárt és drágán. Addig győzködtem, míg rá nem beszéltem, hogy adja el a cégét, mivel társulásról hallani sem akart. Mennyit kér a cégért?  -kérdeztem. Töprengett, majd megmondta az árát. Gondolkodás nélkül rávágtam: rendben van. Felhívom, ha megvan a vételár. Elég furán nézett rám. Az emberek nagy hibája, hogy ránézésből ítélnek. Volt némi gúnyos mosoly is az arcán, mely arról árulkodott, hogy képtelennek tart ekkora összeget megszerezni. Lényegében igaza volt abban, hogy egy röpke pillanatig még én sem tudtam, kihez fogok fordulni elképzeléseimmel. De ez nem volt akadály számomra, hiszen nem úgy működtem, hogy „előre tervezek”. Hazafelé a vonaton már törtem a fejem, ki tudna segíteni. Egy olyan ismerősöm, barátom volt, akinek tálalhattam ezt érdemben, mert tudtam róla, hogy réztulajdonos egy nagy cégben.  Számomra Ő csak Doki. Az előzőekben már volt róla szó, honnan is ismerem.

         Megkerestem Dokit az elképzeléssel, ami megszületett agyamban. Elmondtam neki, hogy véleményem szerint a jövő a bio- és reform élelmiszereké, a „gyógyító táplálékoké”, melyek nem tartalmaznak emberi „manipulációt”. Felvázoltam neki az eddigi tapasztalataimat ezekkel kapcsolatban. Doki megemlítette ezt a lehetőséget üzlettársainak. A cégük vezetője is meghallgatott, majd írásos kimutatást kért, üzleti tervet. Mivel én nem értettem az ilyenekhez, megkértem azt, akinek a bio-boltot átadtam. Az üzleti tervet jónak és reálisnak láttam. A befektetők is. Megkezdődött a befektetés, megvettük a gépeket és a recepteket. Ott hagytam állásomat, melyben 15 évet dolgoztam, s belevetettem magam abba, hogy elindulhasson a tömeggyártása a reform élelmiszereknek.

         E pillanatbab több tényező miatt is elveszettnek látják a befektetők befektetésüket. Nem térek ki rá, hogy miért alakult így a helyzet, nem érdemes. Csak annyit, hogy számos ígéret be nem tartása vezetett idáig.

         Úgyhogy jelen pillanatban munkanélküli vagyok. Vagy talán az sem, mert nem vagyok bejegyezve oda sem. Talán úgy fogalmazhatnék, „nem is létezem papírforma szerint”. De, hogy őszinte legyek, nekem jó így.