Az Út (V. fejezet: alapítvány születik)

V. fejezet: alapítvány születik

 

         Bár igyekeztem megnyugtatni magam barátom szavai által, hogy sikerült, amit elterveztem, mégis bántott az emberek tisztességtelen hozzáállása az élet dolgaihoz. Nemrég egy fikarcnyit sem voltam különb másnál – nem mintha most az lennék – és ez eszembe sem jutott akkor. Így, bár célomat elértem, a megkeresett gyermekintézményekbe víztisztító készülékek kerültek. Mégis bánatos voltam. Ezt a keserűséget, a történteken való töprengést hordozhattam arcomon, mert főnököm magához kéretett. Ő volt a tömegközlekedés igazgatója városunkban. Annyit feltétlenül el kell mondjak, hogy a legjobb főnök, akit valaha is ismertem. Úgy tudta megtartani a dolgozók tiszteletét maga iránt, hogy közben a melós észre sem vette, hogy betartatja vele a „három lépés távolságot”, amire szükség volt a tekintélye fennmaradásához. Szavahihető, emberbarát, a gondokat átérző ember volt. „Volt szíve.” Mindent megtett melósaiért. Mindent igyekezett elkövetni, hogy jó munkahelyi légkör legyen, még akkor is, amikor a rendszerváltás hozta törvények egyre kevesebbet igyekeztek a melósnak juttatni. Kihasznált minden olyan pénzbeli lehetőséget, amit ránk, dolgozóira költhetett. Sport napok például, amikor velünk együtt focizott, és látszott, hogy nem kényszerből. Vagy éppen „eszem-iszomot” rendezett a dolgozóknak a legkülönbözőbb ürügyekkel. Röviden: valóban rátermett volt a vezetésre. Illetve ma is az, mert mára a megyénk tömegközlekedését vezérli, mint vezérigazgató.

         Szóval, az irodájába hívatott és megkérdezte, mi bajom van. Elmondtam neki, mit tettem az elmúlt hónapokban, hogyan kerestem pénzt, azt mire költöttem, s azt, hogy jártam, hogy csaptak be az igazgatók, intézményvezetők. Őszintén megvallva, nem igazán dicsekedtem ezzel a dologgal, nem azért tettem, hogy bárki is vállon veregessen érte, és a mai napig nem azért teszem, amit teszek. De főnököm valóban csodálatos ember. Ő nem tartott bolondnak azért, amiket tettem. Tudta, hogy miért teszem mindazt, amit teszek, hiszen Ő tisztában volt betegségemmel, gyötrelmeimmel. Végighallgatott, telefonált egyet – a cég jogi képviselőjével váltott néhány szót –, majd „megfogta kezemet” és elvitt hozzá.

„- Ernő (Ő a cég ügyvédje), hallgasd meg, amit mond! Majd hozzám fordult és így szólt: Mondd el neki is!”

És én elmondtam mindent. Egymásra néztek, aztán rám. Győző – szólt az ügyvéd. Adunk neked egy alapítványt, amivel könnyebb lesz ezeket a dolgokat tovább folytatnod. Te leszel ennek az alapítványnak az elnöke.

„- Én Elnök? Ez vicc?

- Nem, nem az. Mondd meg, mi legyen a neve az alapítványnak!

Szinte gondolkodás nélkül ezt mondtam:

- Életért, a Földért, az Egészségért”

Így született meg az Életért, a Földért, az Egészségért Alapítvány. Okiratában a rák elleni küzdelem, a gyermekintézmények egészséges ivóvíz ellátása, természetes élet- és gyógymódok propagálása, valamint egy természetgyógyászati központ létrehozása volt célként megjelölve. A harmincezer forintos alaptőkét is úgy dobták össze nekem. Néhány ember szerepet vállalt, mint alapító tag, hogy meglegyen a papírforma, és így kezdetét vette az alapítvány működése, aminek örültem. Ekkor még nem tudtam, hogy mindenben ugyanakkora az üröm, mint az öröm.