"Urak", "honatyáim!

"Urak”, Honatyáim!


Mert bizony azok vagytok. Atyáim, hiszen vállaltátok, hogy a magyar nép a „Család” élére álltok, s így engem is „gyermeketekké” fogadtatok.


Most „fiatok” szól hozzátok! Hallgassátok hát, meg ugyan úgy, ahogy saját gyermeketeket meghallgatjátok!


Tedd le te is azt az újságot, rá érsz olvasni majd szabad idõdben! Csak ne panaszkodj, hogy az nem igazán van, mert te magad választottad, amit éppen teszel! Te magad erõlködtél, hogy oda kerülhess, ahol most vagy, hát tedd szívvel, s lélekkel azt, amit felvállaltál!


Arra, hogy valójában hogyan is végzed vállalt „apaságodat”, majd késõbb visszatérek.


Te ott, aki szemeidet pihenteted! Nem muszáj kinyitni, csak el ne aludjál!


Talán az lesz a legjobb, ha mindannyian becsukjátok szemeteket, mert most az agyatokra nem lesz szükség. Csak fületeket nyissátok ki, és szívetekkel hallgassátok azt, amit „bolond” gyermeketek mondani kíván nektek!


Ha ennyit képesek vagytok megtenni „gyermeketekért”, nem lesz harag, megsértett önérzet, gõg bennetek, amikor mondandómat végig hallgatjátok, annak igazát – bár milyen keserû is az – megérzitek, megértitek és elfogadjátok.


Ti sokat tanultatok, hogy azok lehessetek, amik éppen vagytok, „Honatyák”.


Megtanultatok helyesen írni, szépen fogalmazni, az mindegy, hogy szegény „paraszt” nem érti meg, de minek is kellene, hogy megértse, hiszen Õ nem azért van. Nem azért „találták” Õt ki.


Nagyon jól megtanultátok azt is, hogy hogyan szerezzetek meg magatoknak mindent, hogyan teremtsetek magatoknak egzisztenciát, jó megélhetést… és még Isten tudja mi mindent meg nem tanultatok az iskolák padjaiban. De a fene egye meg! Valamit nem tanultatok meg, valamit amit nem lehet az iskolák padjaiban megtanulni: ÉLNI és ÉLNI HAGYNI!


„Atyáim”! Szomorúan veszem tudomásul, hogy ti nem azt teszitek – tisztelet a kivételnek -, amire felesküdtetek. Nektek szolgálati idõtökben szolgálni kell! Ugyan úgy, mint nekem, vagy bárki másnak! Szolgálni!!! És nem „URALKODNI”!!!


Valóban képesek vagytok szolgálni „gyermekeiteket” úgy, ahogy azt egy igazi családfõ teszi, vagy inkább vagytok „gonosz mostohák”?


A jó édesapának nem kell félni gyermeke gyilkos tõrétõl. Annál inkább a gonosz mostohának.


Áruljátok el miniszter urak, mit csináltok ti ott a minisztériumban? Ugye nem ringatjátok magatokat azzal, hogy azt teszitek amit kell, s azt is a népért, a hazáért? Nézzetek magatokba és lássátok be, hogy nem azt teszitek amit kell, mert ha azt tennétek nem kellene mellétek testõr, s ha elmentek egy városba, nem kellene kitenni a beteget a korház intenzív osztályáról, hogy biztosítsák a helyet - a még éppen egészséges – városba érkezõ „apukának”. Igaz, Elnök Úr?


Elmondom nektek, hogy milyen volt az én apám! Neki nem kellett félni egyik gyermeke gyilkos kezétõl sem! Jól figyeljetek, mert nem ártana ebbe az irányba változtatni ostoba részlehajló politikátokon.


Hat gyermekkel áldotta meg a sors, na meg teljes vaksággal.


Most nagyon figyeljetek arra, amit mondok!


Nagy volt a szegénység házunkban, ezért az étkezés így zajlott:


„Kati (Õ az anyám), a gyerekek ettek már?” - kérdezte apám.


S, ha ettek, s ha maradt, evett Õ is!


Ma is összeszorul a szívem, ha visszagondolok. Bár sokszor megvert szíjjal, amikor „saját” törvényeit tartatta be velem, de hálás lehetek neki azért, amit tõle tanultam. Önzetlen volt.


Természetesen nem volt tökéletes, mint senki e földön, de igazi apa volt nagy szívvel! Bárcsak ti is tudnátok ennyire „apukák” lenni „gyermekeitek” felett! Meglátnátok, hogy nem lenne „fogak csikorgatása”.


Nézzük csak mit tesztek ti? Elsõnek ültök az üsthöz, jóllaktok, s ha maradt ehetsz te is „fiam”! Emlékeztek mi volt az elsõ dolgotok hatalomra jutáskor?


„Mennyi legyen a fizetésünk? Szavazzuk meg!”


Haldokló „gyermekeitek” felett jussotokat tárgyaltátok. „Édes”, vagy „mostoha” kérdem én tõletek?


De mit is tehetnétek ti, mikor, bár szemetek nyitva mégis vakok vagytok.


Hogy is hozhatnátok döntést valamirõl, amit nem ismertek? Ne háborúba küldjétek gyermekeiteket, ha valamilyen eszméért harcolni akartok -az Isten áldjon meg benneteket-, hanem vezessétek oda!


Fogjátok batyuitokat, és költözzetek egy-egy koldus, hajléktalan mellé, hogy rá jöjjetek, megtanuljátok, mit is kell tennetek valójában! Engedjétek nekik is, hogy eldönthessék, mennyi legyen a fizetésük! Vagy úgy gondoljátok, hogy Õk nem érnek annyit a társadalomnak, mint ti?


(Már megint az eszetek akarnak felül kerekedni! Ne hagyjátok!)


Õk tehetnek róla, hogy oda kerültek –gondolják sokan közületek. Nem tudhatod, hogy min is ment keresztül egy ilyen szerencsétlen, mire koldus és hajléktalan lett belõle!


Arra se vegyél mérget, hogy te másképpen cselekedtél volna abban a helyzetben, melybõl Õ odáig jutott, hogy koldus lett belõle. Ha úgy érzed igen, az erõsségedet bizonyítja. Hát segíts a gyengébben.


Mielõtt azonban tovább mennék mondanivalómmal, megvilágítok nektek valamit, amit nem lehet az iskolában megtanulni. Fényében talán nem rohantok annyiszor fejjel a falnak


A természet egyensúlyra törekszik minden téren. Tao te King egy versével próbálom ezt nektek megmagyarázni, mely így szól:





„Mikor a szépet megismerik, felbukkan a rút is.


Mikor a jót megismerik, felbukkan a rossz is.


Lét és nem lét szüli egymást.


Hosszú és rövid alakítja egymást.


Magas és mély kulcsolja egymást.


Korábbi és késõbbi követi egymást.


Ezért a bölcs:


Sürgés nélkül mûködik, szó nélkül tanít, nézi az áramlást és hagyja nem erõlködik.


Alkot, de mûvét nem birtokolja. Cselekszik, de nem ragaszkodik. Beteljesült mûvét nem félti, s mert magának nem õrzi el sem veszítheti.”





Sokaknak semmit nem mond ez a versike. Nekem igen. Segít –többek közt- a dolgok, történések közti összefüggéseket megismerni.


Pl:


Amikor várva várt gyerek megszületett családodban, nagy öröm és boldogság ütötte fel fejét. De nézzük csak mit is hordoz, hoz magával a boldogság egyúttal!


Milyen elszomorító, mikor nem fogad szót, mikor végig kell nézned, hogy vesztébe rohan egy olyan helyzetben, amit te magad már megjártál, mikor beteg, és –ne adj Isten- elveszted Õt! Ugye értitek mit akartam megmagyarázni nektek honatyáim! Láttam örömeiteket, üdvrivalgásotokat a hatalomra jutáskor.


Micsoda öröm, kéjérzés töltött el benneteket, hogy elfoglalhattátok „székeiteket”!


Higgyétek el az örömmel járó „bánatot” nem fogjátok tudni, a szõnyeg alá söpörni, bármennyire is igyekeztek!


Ha valaminek örülsz az életben, azt mindig a bánat kíséri, ha valamit megfogsz, el kell, hogy engedd, ha valamit megpillantasz, le kell vedd a szemed róla, s minél szebb az a valami amit megpillantottál, annál nehezebb levenni róla a szemed…


Nem összehordott badarság ez! Csak meg kell értenetek, mert ha nem tudjátok megérteni a következõket még úgysem fogjátok!


Mennyi idõt töltöttetek azzal, hogy törvényeket hozatok!?


Eszetekbe sem jutott, hogy figyelembe vegyétek az ÉLET törvényeit! Olyan törvényeket hoztok, amit ti magatok nem tartotok be, de betartását megkövetelitek. Törvényeket szabtok ránk, de ti magatoknak mentelmi jogot adtok…


Had emlékeztesselek benneteket egykét parancsolatra, ami a nagykönyvben meg van írva!


„Ne ölj!”


„Ne lopj”


El sem tudjátok képzelni, hány ember esett áldozatul, halt meg törvényeitek miatt!


Sokszor humánusabb lett volna, ha fogtok egy pisztolyt, és ti magatok lövitek fejbe a „parasztot”!


Csak egy eset: Egy fagyott holtestet találnak a híd alatt. Az orvos szakértõ megállapítja a halál okát. „Kihûlés, idegenkezûség kizárva.”


Nos ez az ember valamikor egy boldog családapa volt. Húsz évet dolgozott egy munkahelyen. Aztán hirtelen „feleslegessé” vált. Nem kapott új munkát. Számláit képtelen volt kifûzetni. Házát elárverezték, gyermekeit elvették és nevelõ otthonba rakták, felesége szíve megszakadt a fájdalomba, s Õ maga az alkoholba fojtotta bánatát. Mivel már hosszú idõ óta nem volt hol lehajtani fejét, csak a szabad ég alatt - az emberi mivoltától megfosztott koldus -, egy híd alatt tért nyugovóra. Még álmodott egy utolsót. Gyermekeivel játszott egy vízparton, s rámosolygó felesége arcára pillantott néha, és nagyon boldog volt. S aztán soha nem kelt fel többé.


És ne tudjátok meg, hány embert kergettek törvényeitek öngyilkosságba, bûnözésbe!


Nézzétek meg a híradót mennyi család marad fedél nélkül, mert ti úgy „törvénykeztek” ahogy.


De érdemes egy kis összefoglalót adni abból mit is csináltatok ti az eltelt kb. tíz esztendõ alatt!


Ezt a cikket az „Új Magyarország” címû újságból másoltam ki nektek. Ez az újság mára megszûnt. Jut eszembe! Nem a ti kezetek volt benne?


A ti törvényeitek: bánatot, nyomort, szolgaságot, sõt rabszolgaságot, halált és ami szomorú pusztulást hoz nem csak az emberiségre, de az egész világra!


Mondjátok meg õszintén, mire jók a ti törvényeitek? Alatta ti is csak „rabszolgává” váltatok, „gyermekeitekrõl” nem is beszélve. Mikor teszitek azt, amihez igazán kedvetek van? Nincs véletlenül elõírva, hogy melyik nap melyik percében mit kell tennetek? Ez a szabadság szerintetek? S azért, mert ti úgy érzitek ennyit „dolgoztok”, úgy érzitek jogotok van másokat is korlátozni életükben ostoba törvényeitekkel? A törvények kellenek, de nem ezek!!!


Mire jók a ti törvényeitek? Csak arra, hogy több törvénysértõ, s bûnözõ legyen. Mert másra nem igazán jók!


Mit értek a „korlátaitokkal”? Akik „ügyesebbek” megtanulnak nagyobbat „ugrani”, s ami szomorú a „gyengébbek” hátát használják ugródeszkának, miközben azt sem bánják, hogy a sárba tapossák Õket.


A szegények szegényebbek, a gazdagok gazdagabbak lesznek törvényeitek alatt.


Hát nem egy „anyától” származunk? Nem vagyunk egyenlõk ez által?


Mond meg „miniszter úr”!


S a te gyomrod mennyivel nagyobb, mint a „paraszté. ”Mennyivel kell neked több élelem, hogy élhess?


Mennyivel több esõ esik rád a szabad ég alatt, mint bármely más emberre? Mennyivel kell több meleg, mikor fázol? Húszszor? Harmincszor? Mert pontosan ennyivel többet veszel fel füzetségként, mint én például.


Ne higgyétek miniszter urak, hogy a „munkátok” ennyivel többet ér!


Mit esztek majd, ha a „paraszt” megunja a szolgaságot, és nem vet, s nem arat többé?


Mit vesztek majd fel, ha a varrónõ megunja a szolgaságot, s nem varr nektek többé ruhát…?


Hát nem ugyan olyan fontosak Õk is, mint ti?


A koldus, ki a legszegényebb, mégis Õ adja a legtöbbet az embernek, hiszen mikor kalapjához hajolsz, hogy abba a magadéból tégy lelki jóságodat gyakorlod! Olyant teszel olyankor, amit magaddal vihetsz oda, ahova földi „összeharácsolt” javaidat nem!


Na, itt akad egy kis gond!


Elõzõ exelnökünk kijelentette a nagynyilvánosság elõtt, hogy õ ateista. (Isten tudja miért, de amikor rátok célzok miniszter urak, az Atya Úr Istennek nem áll kezemre, hogy nagybetûvel írjam neveteket, megszólításotokat. Míg a Paraszt szót is legszívesebben azzal írnám. Vajon miért?)


Gondolom, van még jó pár ateista közületek.


Nem is csodálkozom, hiszen így „korlátlan urak” lehettek, nem igaz?


A másik, akiket okolok a hitetlenek miatt, pont a vallás képviselõi a papok.


Megváltoztatták a szentírást, hogy az jólétüket szolgálja elsõsorban –figyeltek, hogy mennyire hasonlít a politikára ebben!


Így lett az „ÉLET ITALA” olyan keserû kutyulékaiktól, hogy azt már nagyon kevesek veszik azt be, s akik beveszik azok is faltól, falig járnak, az élet labirintus útvesztõiben, a boldogságot és az igazságot kutatva.


Nem, nem vagyok semmiféle szekta tagja! Még templomba sem jártam. Sõt azt sem tudom, meg vagyok e keresztelve. De ha valaki azt kérdezné, hiszek e Istenben azt mondom igen, csak nem abban amirõl a papok beszélnek.


Nem elhanyagolható, amit most mondok! Jól jöhet további munkátokhoz ez is „honatyáim”!


A vallásban, a kereszténységben békét, szeretetet, harmóniát, egyfajta igazságot kellene, hogy találjanak az emberek.


Számos vallásképviselet igyekszik azon, hogy ezt az „igazságot” megmutassa az embereknek.


Vallásképviselet van tucatjával, de „igazság” csak egy. Mindegyik mást mond, akkor hol az igazság?


Figyeljétek meg gyermekeiteket, unokáitokat, mennyivel bölcsebbek, mint ti!


Ha kirakós játékukból hiányzik egy darab, nem dobják ki az egész játékot, hanem elkezdik keresni, hiszen ott kell lennie valahol a szobában a többi játék közt. S, ha mégsem találják, addig bömbölnek, míg apukától nem kapnak egy másik ugyan olyan darabot, vagy egy egész kirakós játékot, melybõl ismét „összeáll a kép”.


Mit nem adnék, ha mindegytök megértené, amit leírtam az imént!


Nem árt megfigyelni, mit is tesznek halálos ágyukon az emberek, mi az „utolsó lehelet”! „Istenem segíts!”


Ez nem egy emberi szokás! Majd, ha oda érsz, te is meglátod, légy most bármilyen hitetlen! A szenvedés, a gyötrelem, majd kihozza belõled. Azok, akik törvényeitektõl szenvednek sokkal nagyobb hívõk, mint ti magatok!


A papok „bûne” továbbá, hogy elhitették az emberekkel, hogy Isten azért van, hogy kihúzza Õket a szarból, ha saját hülyeségeik miatt beleestek. Nem árt eloszlatni egy félreértést ezzel kapcsolatban!


Isten legtöbbet adta az embernek: teremtõ erõt, szabad akaratot, döntést a dolgok felett! Hangsúlyozom! MINDEN EMBERNEK!


És nem csak nektek, „honatyáim”! Ezt nem ártana az eszetekbe vésni!


Ti még azt is eldöntitek, hogy az ember – „saját biztonsága érdekében” – kapcsolja be a biztonsági övet, vagy éppen bukósisakot húzzon, mintha az élete nem a sajátja lenne! Ugyan már! Had döntsön az ember sajátjáról!


Visszatérve a szabad akarathoz.


Nem igazán értem, hogy az emberek miért hibáztatják a sorsot, az Istent bármiért ezen a Földön!?


Nem Õ alkotta a repülõt, mely lezuhant, a hajót, mely elsüllyedt, a fegyvert, mellyel annyi ember életét oltották ki, nem fogta Õ senki kezét, amikor a kábítószeres tût a karjába nyomta! De miért is tette volna! Hiszen szabad akaratot adott, s amit adott nem veszi vissza!


Nem mondhatjuk, hogy a hajó, a repülõ, a pisztoly…, jó, vagy rossz dolog – bár már említettem, minden magában hordja a jót és rosszat -, csak azt, hogy mi magunk tesszük azzá!


Legyetek õszinték! Mit kezdett az ember ezzel a nagy „szabadsággal”, szabad akarattal?


Leigázta a természetet, vagy éppen készül belepusztulni ebbe a nagy leigázásba? Nincs tiszta ivóvizünk, tönkre tettük vizeinket… A csap melybõl szomjukat oltjuk, lassú halált hordoz… Az éltetõ napfény is lassan „gyilkosunkká” válik a környezet szennyezés miatt. Ne ringassátok magatokat abba, hogy túlzásba estem!


Minden, ami történt az elmúlt években a magatok fajtájának, a „politikájának” az eredménye! Remélem nem kétlitek ezt!? S ti ostobák! Ennyi probléma mellett az a legfontosabb nektek, hogy minél jobban megtömjétek zsebeiteket – tisztelet a kivételnek -, nemzeti színházat építsetek, hogy legyen nektek hova eljárni szórakozni, mert bizony a magamfajták (az emberek 80%) nem jut el oda soha, felújítsátok a stadionokat,


tûzijátékot rendeztek, hogy elkápráztassátok szegény „parasztot”, hátha az majd elvakítja, és nem vesz észre semmit? Igaz?


Van ország, ahol még a „fingást” is megszavazzák, de ti demokráciáról beszéltek. Igaz?


Miért nem kérdezitek az embereket, akarják e döntéseiteket? Megtudjátok mondani?


Mi lenne, ha az adójukról - vagy legalábbis 90%-áról az emberek döntenének - és nem ti, hiszen Õk dolgoznak meg érte! Biztosíthatlak benneteket, hogy oda fizetnék be, ahol szükségük lenne rá! Nem olyan hülyék, mint ahogy ti azt gondoljátok!


Ez nem lenne baresz mi, kedves „honatyák”? Nem lenne pénzetek dõzsölni, szolgálati kocsin kívül „szolgálati családi autóra”…


Remélem nem kétlitek, hogy amerre most tartunk, amerre az emberiséget vezetitek, az a biztos pusztulás, az egész világ számára. Jómagam és számos embertársam szívesen lemondunk némi kényelemrõl, hogy unokáinknak is legyen jövõjük! Ti miért nem?


Bizonyára mindegytöknek van gyereke, sokaknak unokája.


Mit hagytok nekik hátra halálotok után?


Nem fogják tudni, megenni a „pénzt”, amit hátra hagytok, és nem fogják tudni, belélegezni sem.


Vagy vigaszt nyújt nektek, hogy akkor ti már nem lesztek ezen a földön? A kín, ami rájuk vár, akkor is ugyan az!


Ha most kellene végignézned, gyermeked, unokád haláltusáját, egy korházi ágyon miközben levegõért kapkod, beleörülnél a lelki fájdalomba. Azt gondoljátok még mindig, hogy a „Nemzeti Színház” felépítése a legnagyobb gond?


Tegyetek félre egy kis idõre minden hasonló dolgot! Helyezzétek fedél alá a koldusokat! Teremtsetek biztonságot, s szabadságot az embereknek! Járjatok utána, hogy a környezetszennyezést hogyan lehet megállítani. Ráértek utána foglalkozni a „színház felépítésével”


Ja! És felejtsétek már el, hogy valahova tartozzatok! Ez elõtt az oroszok, most meg az amcsik! Ne legyetek már úgy becsinálva! A legnagyobb „elmék” születtek ebbe a kis országba a világon. Nehogy már mások után keljen mennünk!


Drága miniszterelnök úr! A szádból hallottan a szót, hogy egyenlõség, közös teherviselés!


Úgy látszik, mi másként értelmezzük ezeket a szavakat, pedig a jelentésük bizonyára egy.


Valamikor beszéltem egy képviselõvel. Arra, amit neki elmondtam azt válaszolta: „ez a szocializmus”.


Így magyaráztam a félreértését:


Van két kerékpár tulajdonos gyerek. Az egyiknek - akinek szülei vették a kerékpárt -, új a kerékpárja.


A másiké használt, de úgy néz ki, mint, ha új lenne. Õ az iskola után járt dolgozni, hogy pénzt gyûjtsön a kerékpárjára.


A következõ képen reagálnak a kerékpárok ellopására:


Nem baj majd anyuék vesznek nekem másikat – mondja az újgazdagék palántája.


A „paraszt” gyerek nem szól semmit, arcán végig gördülõ könnyekkel, lehajtott fejjel távozik a lopás helyszínérõl. Hogy miért? Mert Õ verejtékével kereste meg azt, amit elvesztett.


Vajon a két „gyerek” közül melyik volt a szocializmus?


Természetesen én is emlékszem jól arra a rendszere!


Mikor szóltam kollegáimnak, hogy: „Menjünk, fejezzük be azt a két vagont, mert mindjárt vége a munkaidõnek.”


Ezt válaszolták: „Most mit ugrálsz, órabérben vagyunk.”


Én meg bolond voltam azért, mert mentem, és befejeztem a munkát.


Hibás volt az a rendszer, de a ti alkotásotok sem tökéletes!


Megállapítottatok egy létminimumot, de ti magatok 20 30 szorosából éltek! Parkoló órákat állítotok, de „névjegykártyáitokat” helyezitek a szélvédõ mögé, mint, ha fizetésetekbõl nem telne a parkolójegyre!


Kinek, ha nem nektek kellene példát mutatni „gyermekeiteknek”!? Csodálkoztok azon, hogy állandóan „sírnak”? Mutassátok meg, hogyan kell cipelni „törvényeitek” terheit, de ugyan annyiból, amennyit nekünk ítéltetek! Legyetek ti az elsõk!!!


Ha a fiam sírva fakad, mert nem tud megcsinálni valamit, csak megmutatom neki, hogyan kell, és láss csodát már nem is sír! Attól, hogy ti nem látjátok a NÉP könnyét, még sírnak. Még hozzá nagyon sokan sírnak. De elvakít benneteket a pénz, a hatalomra való törekvés…


A dolog egyszerû! Vagy adsz másnak is annyit, amennyit magadnak megítéltél, vagy elégedj meg azzal, amit másnak adtál!!! Nincs társadalmunknak egyetlen haszontalan tagja sem! Ti tettétek azzá Õket!!!


Ilyen egyszerû a megoldás! Gondoltátok volna?


A természet csodálatos, és tökéletes. Higgyétek el, jut bõven mindenkinek, senkinek sem kell nélkülöznie.


A félelmed a „holnaptól”, a félelem, hogy akkor majd esetleg nem lesz, alaptalan! Ma azért nincs sok embernek, mert ti „holnapra” raktároztok, akadályozva ezzel az „áramlást”.


Ezért ítéltek magatoknak akkora jövedelmet, amekkorát megítéltek.


Vegyétek tudomásul:


Nem lehet, egy napon egy ötlettel, egy húzással annyit keresni, ami egy egész életre elegendõ, hogy soha többé ne keljen dolgozni. A természet törvénye ezt nem tûri, még ha úgy is látjátok vak szemeitekkel.


Ez, és az ehhez hasonló dolgokat, csak is hibás törvényeitek tették lehetõvé!


Másnap újból felkel a nap, és újból meg kell dolgozz a megélhetésért, és nem mással megdolgoztatni!


Mit szólnátok hozzá, ha a nap azt mondaná: Sütöttem nektek eleget, süssön most már más is!


A te „megérdemelt” többleted, másnál, mint hiány jelentkezik. A hiány elégedetlenséget szül. Az elégedetlenség zúgolódást, a zúgolódás erõszakot, s az erõszak szüli, az erõszakot…


Tehát: a te többleted szülte, mások nyomorát!


Van még valami, amire büszkék vagytok. Ez a profit. Nem is tudtok másban gondolkodni, mint a „nyereségben”.


A profit, a ti hibás agyszüleményetek!


Egy almát négy testvér, négy egyenlõ részre oszt fel maga közt. Az egyik úgy dönt, hogy befekteti az õ egynegyed almáját, hogy az, profitot hozzon neki, mert elégedetlen volt. A másiknak is megtetszett az ötlet, s õ is befektette az egynegyed almáját. A harmadik is könnyen ráállt, mert félt attól, hogy elesik a nyereségtõl.


A negyedik testvér azt mondta: elég ez nekem, nekem ennyi jár, s nem fektetett be semmit, hiába is nevezték õt testvérei beszari bolondnak.


A befektetések véget érnek, az üzletek megköttetnek.


A végeredmény?


Az elsõnek, az „ötletgazdának” ¾ almája van. A második, és harmadik fivérnek nincs semmilye.


A negyediknek, a ”bolondnak” megmaradt az õt illetõ ¼ alma. Az elszegényedett testvérek, most könyörögnek gazdaggá vált fivérüknek: Csak egy tizednyi részt adj, hogy megélhessünk, kérlek! De bizony kemény az õ szíve, s nem ad semmit testvéreinek, hiszen „tisztességesen” szerezte. Azt, hogy ma is élnek az elszegényedett testvérek köszönhetik „bolond” testvérüknek.


Hát ez a profit, amit mindenáron termelni akartok!!!


Ja!!! És ezt figyeljétek! Politikátok egyik tõ „tevékenysége”, hogy a profitból szerzett „nyereségbõl” finanszírozni próbáljátok –természetesen csak miután félre tettétek magatoknak a busás megélhetést („ház fenntartás”)- azt, amit a profit, mint nyereség, másnál létre hozott, mint „hiány”, veszteséget! Mert errõl van szó!


Most képzeljétek el, hogy rátok nézek, és ocsmány pofámról egy kurva széles vigyort engedek meg felétek! Bár ezeken már röhögnöm kellene!


Persze ne sértõdjön meg senki! Nekem is lehet véleményem, nem?


A ti tetteitek eredménye lemérhetõ az emberek többségén, és a környezeten is!


Hogy hogyan tovább? Szívesen elbeszélgetnék veletek, de hogy is jöhetnék én ahhoz, hogy beleszóljak valamibe, amit én „paraszt” nem érthetek. Nem érthetek, mert ti úgy döntöttetek.


Annyit hallani az ellenzéktõl: „A Kormány mondjon le!”


Biztos kell nekik a hely! De felesleges szájtépés! Nem a Kormánynak kell lemondani, hanem azoknak, akik nem értették meg „mondandómat”, vagy akik megértették, de nincs bátorságuk ezt tenni.


És végre ne szarjátok össze magatokat attól, hogy mit szolnak a környezõ „nagyhatalmak”, mert a SORS sokkal igazságosabb, mintsem amit õk tudnak tenni kis hazánk ellen.


Egyébként, meglátnátok, ha képesek lennétek az igazságos, odaadó kormányzásra, béke, nyugalom és harmónia költözne hazánkba és az emberek szívébe! Olyan béke, és olyan harmónia, amit a „szomszéd” is megirigyelne, s jönne a „receptér”.


Azoknak, akik többször húzták gúnymosolyra szájukat, azt üzenem: Jön majd a kín szomorúsága is rá!


És, hogy elszomorítsalak benneteket, még jön vagy 10 oldalnyi javaslat, hogy is csinálnám én, mi is számomra a demokratikus. Mert ugye, ha megengeditek, nekem is lehet elképzelésem!?


Ez pedig a következõ:


Elõször, is mint azt már említettem nincs egyetlen egy nélkülözhetõ tagja társadalmunknak, ugyanúgy, ahogy a természetnek sem. Pl: ha vizeinket már annyira tönkre tettük, hogy ihatatlanná válik, az élet megszûnik a földön. Éppen ezért, mindenki, és minden egyformán fontos!!!


Bár mennyire is tagadjátok sokan, bármennyire nem akarjátok belátni, az emberek egyenlõk, kortól, nemtõl, társadalmi hovatartozásuktól függetlenül!


Éppen ezért, ne csodálkozzatok a következõkben leírtakon!


És jegyezzétek meg „tisztelt honatyák”:


Nem hoztatok semmit erre a világra, mikor csupasz feneketeket „ide toltátok”! És nem is visztek innen semmit el! Minden, ami itt van e földön itt volt, és „ajándéka” volt minden egyes embernek, állatnak, élõlénynek!


Soha senkitõl nem kaptatok jogot arra, hogy az embereket így kihasználva a végsõ elkeseredésbe taszítsátok! Fõleg nem tõlük!





1.


a) Ebbõl kifolyólag, mondjátok meg, mi oka lett az embernek, ekkora megélhetési különbséget létrehoznia? S, ha már létre hozta, ezt a nagy bérkülönbséget, akkor miért ilyen oltári nagyra?


Tudtok errõl valamit „honatyák”? A társadalmat törvényeitek tették olyanná, amilyen. Az elvégzett munkákra szükség van. Akkor mi a különbség, a te és az én munkám között? Megmondaná nekem valaki közületek?


És, ha akkora szarban van országunk, és el van adósodva, miért engedtek akkora béreket, végkielégítéseket, jutalmakat felvenni, amekkorát felvesznek sokan? Mi lenne, ha nem csak nekünk „parasztoknak” kellene megszenvedni, kiizzadni azt, amit ti vezetõk elrontottatok? Tényleg úgy érzitek, megérdemlitek azt a „pompát”, melyet a mi verejtékünkbõl szavaztatok meg magatoknak?


Az elvégzett munkákért, egyenlõ bérezést, legalábbis nagyon közel egyenlõ!


A mostani viszonyoknak megfelelõen pl: 80-120 ezer forint közt (nettó!). Legyen a vezetõké a több, mert „azt hiszik többet tanultak”. De, ugyan férjen már bele ebbe a keretbe! Mindenféle nyereség, juttatás nélkül!


Amennyiben kocsit szeretnél magadnak „honatyám” vedd meg belõle, és ne a „közösbõl”.


Így átélhetitek, mit lehet kezdeni törvényeitek adta lehetõségekbõl! És ne feledkezzetek meg, mindenért fûzetni, amit igénybe vesztek, legyen az bármi, amiért másnak is fizetni kell! Pl. Ha kitesztek egy parkoló órát, ne a névjegykártyátokat tegyétek oda a szélvédõ mögé, mint „figyelmeztetést” a „csõszöknek”, hogy erre nem tehettek büntetést, hanem vegyétek meg azt a nyomorult parkolójegyet ugyan úgy, ahogy tõlünk megkívánjátok. Ja, és természetesen a saját keresetetekbõl!


Hogy az említett összegbõl ki menyit kapjon, az függ attól, hogy fizikai, szellemi, vagy annak melyik kategóriáját végzi! Természetesen a fizetés csökkenthetõ, ha munkáját, a „polgártárs” nem megfelelõen végzi.


Feltétlenül teljesítmény órabérrõl kell beszélni, és az említett összeghatár az egy hónapban elvégzett x óra után jár! Az említett Összegbe bele kell férnie egy kis munkaminõségre való ösztönzésként alkalmazható jutalmazásra stb. is! A fizetések, növekedése az „adóságunk” a környezetszennyezés, a betegségek… visszaesésével, természetesen növekedhetnek, illetve finanszírozásra kerülhetnek olyan dolgok, melyek nagy tömegek kényelmét, szórakoztatását szolgálják! Ilyen a tömegközlekedés, távközlés, áramszolgáltatás, hírközlés…


Minden olyan dolog, mi növeli az emberek „szabadság” érzetét.


Ez a rendszer lehetõvé teszi, hogy ne azért válasszanak emberek állást maguknak, mert az jól fizet, hanem mert érdekli õket. Így nem nyomorítja meg magát egy életre, és munkája lesz a ”hobbija” ami természetesen meg fog látszani a minõségen, és hozzáálláson!


Senki ne merje az mondani: ez nem megoldható!


Még az 5/e pontban ezekrõl!


b) A pénzrõl feltétlenül szólnom kell, itt néhány szót!


Bár maga a pénz jó dolognak indult, de az eltelt idõk során megmutatta rossz oldalát is!


Több emberéletet követelt megszerzése sokszor, mint a kábítószer, vagy egy kisebb háború, melynek természetesen alapjául szolgált.


Figyeljétek meg ezt a „hülyeséget”, mennyire korlátolt lett az ember csak azért, mert túl nagy jelentõséget tanúsított egy festett papírdarabnak, amit pénznek nevez!


Olyan ostobák vagyunk, hogy azért nem építünk fel egy omladozó kórházat, mert nincs rá pénz.


Pénzbõl, vagy téglából van a korház? A pénz, vagy az ember rakja egymásra a téglát? És az ember valóban a pénzbõl él, vagy abból, amit elvet? S, amit elvet, az a pénz?


Ugye mennyire „hülyék” tudunk lenni „honatyáim”? Mennyi embert hagyunk meghalni ilyen hülyeség miatt, és mennyi környezeti kárt okozunk, ami végül vesztünket okozza, csak azért, mert nincs egy „megfestett papírdarab”! Hát nem megmosolyogni való, vagy éppen siralmas?


S, ha már ennyire a pénzhez kötöttetek mindent, hogy tehettétek lehetõvé, hogy bankokban „heverjenek”, s ott „maguktól” kamatozzanak?” Bilincseket tettetek ezzel a dolgozni kívánó kezekre. És miért? A kamatért!


Szerintem nagyon jól tudjátok „honatyák”, hogy ezért a kamatért, másnak kell „vért izzadnia”! A „feladatot” kevés ember, kevés pénzért, teljesen kizsigerelve végezze, és meg van a kamatod! Ugye?


Bele ültettétek az emberi köztudatba, hogy minden a pénzen múlik, s aki nem így él, egybõl a sitten találja magát, vagy a társadalom „peremén”, ahol saját kezével vet véget életének, vagy éppen egy környezeti hatás vet neki véget, mert nem volt pénze a „védekezésre” és pl. megfagy!


Milyen elszomorító, hogy ezzel teljesen tisztában vagytok és mégsem tesztek semmit! Hogy is tennétek, hiszen nektek az így megfelel! Nem igaz „honatyáim”?


c) Nem lett volna szabad az állami vezetés kezébõl kiadni, az életet meghatározó, létfontosságú dolgokat, hogy bárki kénye kedvére azt tegyen az emberek millióival, amit akar! Így könnyen „térdre” lehet kényszeríteni az embereket, és meg is teszik, a fene egye meg!


A „gyerekek” kezébe adtátok ostoba döntésetekkel a nép „pénztálcáját”, s még nektek is õk diktálnak, hiszen olyan nagy bennetek a hatalomvágy, hogy mindent megtesztek azért, hogy megszerezzétek „kampányotokra”, saját magatok népszerûsítésére a pénzt! Talán tévedek, „honatyáim”?


d) Hogy volt már hasonló rendszer: „állami tulajdon”.


Igen volt! És, hogy megbukott! Ennek magyarázata roppant egyszerû!


Lopott mindenki! Megtehették, hiszen olyanok voltak a törvények, hogy ezt lehetõvé tették, de legalább az ország határain belül maradt, amit loptak, és itt lett felhasználva!


Nem úgy, mint ma.


De had emlékeztesselek benneteket! Azokat a törvényeket is –melyek lehetõvé tették a lopást- szintén „honatyák” hozták! Olyan emberek, akik hasonlítottak hozzátok, csak talán nem hibáztak annyit, mint ti! Bármilyen „kapzsiság” volt az emberi életre vigyáztak! Vigyáztak azokra, akik „termeltek” nekik. Ti lehetõvé tettétek a „tömegpusztítást”, a meggyalázást, szellemi és lelki terrort, az életben és a munkahelyeken is!


Igaz, hogy elõzõ rendszerben lopott mindenki. Vezetõ és beosztott, úr, és paraszt egyaránt. Szinte jelmondattá vált: „Öcsém, csak azt nem, ami le van betonozva!”


Most, „kedves honatyáim”, hogy ti gondoskodtatok arról, hogy mindent ”lebetonozzanak” – természetesen úgy, hogy azért ti hozzáférjetek – természetes, hogy bassza a parasztok csõrét!


A mostani rendszer kizárja a „lopásból” a munkást. Gondoljatok csak bele milyen népszerû állás ma a biztonsági õr! Persze a „tulaj” annyit lop, amennyit nem szégyell!


Természetesen mindezek ellenére a lopás megmaradt, de igazi kárt a vezetõink teszik, s sokszor meg vannak gyõzõdve, hogy semmi rosszat nem tesznek, hiszen nekik ez jár! Ha meg kicsit „gátlásos” valaki közületek, azzal nyugtatja magát, hogy törvényes keretek közt teszi, amit tesz! Azok közt a törvényes keretek közt, amit õ maga hozott, szavazott meg! Bizony jól ismeritek törvényeitek „kiskapuit”! Jártok-keltek is rajta rendesen, s halmoznak fel óriási vagyonokat sokan közületek „honatyáim”!


Õszintén szólva: nekem hányingerem lenne magamtól!


e) Amikor azt mondom: „Gyerekek” adjuk vissza a „pénztálcát apukánknak”, de nem a „mostohának”, nem építek új szocializmust!


Egy új „családról” beszélek, ahol nem „mostohák” nevelnek „mostoha gyerekeket, hanem „édesanya és édesapa” (az ország vezetése) neveli „édes gyermekét” (a nép)! Nevelnek úgy, biztosítják megélhetést úgy, ahogy azt egy rendes szülõ teszi: ÉRTÜK ÉL!!!


f) Az elõzõ pontokban említett „egyenlõség, egyenlõ bérezés, pénztárca visszaadása a családfõnek…” kulcsa lehet, az emberiség igazi fejlõdésének.


Ha bármelyik rendszer mûködött volna eddig, a történelem során, nem lennének koldusok, fagyhallottak, éhség, nyomor…


Amikor viszont „honatyáim” eléritek azt, hogy minden embernek biztos megélhetése, munkája van, egybõl jogot formáltok arra, hogy a legnagyobb szigorral sújtsatok le kivétel nélkül a törvénysértõkre!


De amíg valaki a megélhetés miatt válik bûnözõvé, hogyan ítélhetitek el, hiszen a törvényeitek miatt vált azzá, mikor elvesztette állását egy leépítés miatt! Hogyan is lehet hasonlatossá tenni bûnében a magatok fajtái ellen, kik milliókat, milliárdokat sikkasztanak, még akkor is, amikor a megélhetésnek a sokszorosát keresik.


De errõl még a 9. pontban!





2.


a) Itt feltétlenül „magyarázkodnom” kell.


A következõkben leírtak, nagyon sok embert fognak megbotránkoztatni, - nem mintha eddig nem tettem volna meg szövegem-, és egyre csak azt hajtogatják majd: „ebbõl nem kérünk, köszönjük.” Ennek oka egyszerû: mindenki félti összeharácsolt kis vagyonát, fõleg azok, akinek az a „kis vagyon”, rengeteg.


Bár elsõ „hangzásra”, úgy tûnhet, hogy ez teljes államosítás, nem kell megijedni! Mindenki marad a maga beosztásában, csak…, és ezt egy kicsit késõbb!


Az ember mára elvesztette „életképességét”! A városiasodás, a „szakosodás”, képtelenné tett bennünket arra, hogy boldoguljunk „egyedül” ezen a földön. Iskoláinkban „besoroltak” bennünket „képességeink szerint” egy-egy feladatkörre. Te rendõr vagy, te buszt vezetsz, te varrónõ vagy, te ápoló, te orvos…


Már ez a mai közép korosztály sem képes a „megélésre”, egymásra vagyunk utalva teljesen. Gyerekeinkrõl már nem is beszélve! „Igaz” Öregjeink, „bölcsességüket” magukkal viszik a sírba, „szeretett” kormányunk nem kíváncsi rájuk! Éppen annyit kapnak a kormánytól, hogy ne haljanak éhen. Pedig õk az egyedüliek, kik fiataljainkat megtaníthatnák mindenre, amit a „Földrõl”, annak „kezelésérõl” tudni kell!


Nem, nem az un. Szakemberek! Õk csak azt tudják, hogy milyen „adalékanyaggal, méreganyaggal, hogy lehet több termést kizsarolni a földbõl. Öregjeink nem használtak ilyeneket, mégis volt termés. Nem tették tönkre a talajt, az élelmiszereket, és nem küldtek „dögvészt” az emberi egyészségre, a környezetre, a népre, s ez által, az emberi „tudatra”! Mert bizony a „megkorcsosult” egyészség tette „megkorcsosulttá, az emberi tudatot, és lett mérhetetlenül önzõvé vált, vakká a világ dolgaival szembe az ember!


Majd az iskolai dolgoknál visszatérek, hogy mit is lehetne kezdeni iskoláinkban, hogy ne pusztulás várjon gyermekeinkre, a környezet szennyezés, és környezeti katasztrófák miatt!


Szóval! Mivel egyedül nem vagyunk képesek megélni, így egymásra vagyunk utalva. Ezért van a pénz, mint fizetési eszköz! „Nagyokosaink”, jól kitalálták, kinek mennyit adjanak, ebbõl a pénzbõl, a megélhetésbõl! Pont azoknak, akik két kezükkel teszik lehetõvé a megélhetésüket adták a legkevesebbet. Õket nézik „rabszolgáknak”, holott belõlük élnek!


Ha majd olyan kormány lesz, akit nem vakít el a hatalomvágy, az embert embernek nézi és nem eszköznek, s maga az élet lesz a legfontosabb, és nem egy kibaszott, megfestett papírdarab (pénz). Ha majd olyan kormányfõket sikerül választani a népnek, kik tudnak nem Önmagukért élni, akkor megoldható lesz, amit a következõkben olvasnak!


b)


Az elsõ pontban foglaltak automatikusan vonják magukkal a következõket: Mivel nagyon sok önzõ, törtetõ, gátlástalan, korrupt… ember van. Ezért kell mindennek állami tulajdonnak lennie, hogy egy „maroknyi” ember vigyázza, az igazságosságot, a védelmet, a megélhetést, az igazságos elosztást!


Éppen ezért, egyetlen felvásárlót, és viszont eladót ismernék el, legyen szó bármirõl, a: „Magyar Államot”!


Nem arról kellene szólni a politikának, hogy „valamicskét” odadobunk a „nyomorultaknak” és azon igyekszünk, hogyan, milyen törvényekkel szedjük vissza, amit odadobtunk, adó, adó adója, illeték…formájában!


Aztán „bölcsen” megmutatjuk, hogyan is kell felhasználni, mire is kell költeni!!!


Ezt a népnek kellene eldönteni! Nem gondoljátok, „honatyáim”? Az „éhezõ”, az „ingyen konyhára”, a fedél nélküli a társasházra, „könyvfaló” könyvtárra… fog voksolni, és minden megy szépen a maga útján!


A mai kommunikációs rendszer a szavazást minden nehézség nélkül lehetõvé tenné. Lehetõvé tenné, hogy halljátok a népetek hangját, de ti nem vagytok rá kíváncsiak, mert olyan okosak, és bölcsek vagytok. Igaz??? Ez nektek a demokrácia, a szabadság?


Ez nektek a közös teherviselés? Hát nem szakadtok meg?





c)


Nagyon is jól, meghatározható, hogy mire is lenne szükség! Területekre, megyékre lebontva, pl.


Had határozza meg a nép, hogy mibe „fekteti” két keze munkájának gyümölcsét!


Színházra, vagy éppen saját területén lévõ, épen omladozó kórházra! Fûzesse be oda adóját, ahol annak értelmét látja, és ne olyan pártokat keljen támogatnia vele, akirõl hallani sem akar! Innen kezdve nem lenne ok a panaszra, mert ha valamivel elégedetlenné válna a „paraszt”, a következõ adóját oda irányítaná, ahol annak szükségét látja!


De minek is az adó! Nincs szükség, semmiféle adó, és adótörvényre. Tb-re,és tb járulékra. Nincs szükség nyugdíjjárulékra sem, hiszen egy felvásárló, és viszont eladó van, a Magyar Állam. A „családi kassza”.


A munkából egyszer megvásárolt javakak, legyen tulajdona az embernek. Használja, míg él, s halála után használja gyermeke is, és annak gyermeke. Persze csak törvény reformtól kezdett tulajdon jogról beszélek! A múltban megszerzett és felhalmozott javak nem tartoznak ide, ha csak nem igazolódott tisztességes megszerzése! (Kereset, arányban vagyon érték!)


Egyáltalán nem lehetetlen dolgok ezek! Minden megy tovább, csak a „családi kasszának” dolgozik mindenki, és onnan részesül, immár igazságosan, és innen kerül finanszírozásra minden „nem termelõ” ágazat!


Nem lehetnek eltérések a fizetések és annak arányában ledolgozott órák közt! Legalábbis csak minimális!


Ha már annyira oda vagytok a diploma, és egyéb megszerzett „agyat” igazoló okmányokért, és kell is az bizonyára, az eltérés a fizetésben csekély legyen! Ne azért akarjon valaki diplomát, és egyebet, hogy többet keressen, hanem azért, mert érdekli a téma, amire jelentkezett! Így munkájuk lesz hobbijuk –mint már ezt említettem-, és egy életre elégedettek lesznek talán. Pl.: minden munka havi 160 órája 70-75 ezer forint nehézségi fogtól függõen!


Erre jöjjön plusz 2-5 ezer forint, iskolai végzettségnek megfelelõen! Ez is csak azért, hogy az iskolában „elvesztegetett” évek, kompenzálják a ledolgozott évek során kiesett anyagiakat.


Ennyi! Nem jár több egy embernek sem!


Az általam leírt összegek csak szemléltetésnek vannak írva!


Az is biztos, hogy az anyagi és erkölcsi „helyrebillenés” után ezt az összeget növelni lehet, és lesz is rá lehetõség! De ugyan akkor a munkaidõ csökkentése is lehetségessé válik, miközben a bérek nem csökkennek!


Az is természetes, hogy elkel felejteni a szabad árakat! Errõl késõbb!


Az így felszabadult apparátus (adó, tb… stb.) koordinálási munkában vehetnének részt.





3.


a) Elengedhetetlennek tartom, a külföldiek tulajdonában lévõ, nagyobb ingatlanok, gyárak szolgáltatások visszaszerzését.


Ez nem olyan nehéz dolog! „Tisztességesen”, ugyan azon az úton történhet, ahogy õk rátették kezeiket!


Ugye senki nem gondolja, hogy a magyar ember olyan ügyetlen, hogy nem képes „nyereségesen” üzemeltetni azt, amit egyszer megépített, létre hozott! A külföldi „befektetõ” viszont igen, holott velünk dolgoztat.


Azt hiszem, nyugodtan mondhatom azt: a magyar a világon az egyik legokosabb nemzet. Tudósaink, feltalálóink számos dolgot adtak a világnak. Múltunk, és jelenünk egyik hibája, hogy nem tartottunk rájuk igényt ezekre a rendkívüli „elmékre”, ezért kerestek boldogulást, külhonban. Érdemeket szerezve máshól, és megfosztva bennünket itthon a ti "segítségetekkel honatyák”!


Az égadta világon minden megvan szerény kis határainkon belül. Miért ment csõdbe minden annyira, hogy elkeljen adni? Egyszerû! Vezetõink, nem tudtak ellenállni a pénz csábításának, és „átsegítették” vagyonunkat! Most ugyan úgy szerezzük vissza!


Pl.: Magyar ember ne dolgozhasson külföldi tulajdonban levõ cégnek. Gondolok itt a „visszaszerzendõ” cégekre.


Az itt elõállított terméket úgy megadóztatnám (vám), hogy ne érje meg neki itt elõállítani. Érezze a külföldi tõkés, a kényszert, ideje haza menni, mert itt már nem terem babér az olcsó munkaerõbõl, melynek okáért ide jött. Szégyellném a pofámat, hogy „gyermekeimet” rabszolgának adtam el ezzel! Menjen haza, és adjon munkát az õ hazájában élõ munkanélkülieknek.


Nem kell kétségbe esni! Van ötletes magyar ember, aki hasznosítani tudja megfelelõen az így felszabadult ”javakat”!


Amikor új törvények miatt feladja a „küzdelmet”, a további kizsákmányolást, vételár ajánlatot tennék, „tõkésünknek” a megvételre, mely pontosan olyan reális, mint az õ ajánlata volt annak idején, amikor hozzájutott a céghez, földhöz…


Ne jöjjön át hozzám a szomszéd, és adjon munkát a saját házamba nekem!


Csak egy kis idõ kell ezeknek megvalósításához és természetesen MAGYAR. Nem „magyart verõ”!


4. A munkáról


a) A legfontosabb a mezõgazdaság, a termelés beindítása, a falvak, kistelepülések… „felélesztése”.


Mindenképpen „ösztönzéssel” kell, hogy történjen mindez!


- Családoknak, termelni kívánóknak a legelõnyösebb, hossztávú kamatmentes hitel, otthonuk megteremtése a földek közelében, vagy azokon a földeken, ahol dolgozni fognak a jövõben.


- Munkaeszközök biztosítása a földmûveléshez, és egyéb munkákhoz.


- A család nagyságának megfelelõ méretû terület, melyet mûvelhet. Természetesen – mivel megélhetésük biztosított -, a termény a „közösbe” megy! És természetes az is, hogy ökogazdálkodásról beszélünk!


- Elõsegíteném, az un. Bedolgozást. Pl. varrógép biztosítva, a varrónõnek. A norma ennyi, és ennyi, ekkor, és ekkor jövök a kész dolgokért… És természetesen a norma legyen emberhez méltó, nem kizsákmányoló! Ha nem teljesíted, nem illet meg a teljes jövedelem!


- Minden településen biztosítani kell a gépparkot a termeléshez, szállításhoz…





b) Így néznének ki a települések:


Építõ brigád, kik az új házakat, középületeket, illetve ezek karbantartását végzik a településen…


Egy-egy szerelõ szakma „képviselõje”, a gépek, jármûvek karbantartására…


Tanító, orvos, kultúros…


És még sok ember és családtag, kik a földekkel foglalatoskodnak… Mezõgazdász, kinek „kisujjában van az ökogazdálkodás, képes az irányításra anélkül, hogy felsõbbrendû érzése lenne… Körzeti megbízott, ki a rendfenntartásért felel… Polgármester, kinek feladata a koordinálás, és „kapcsolattartás”, és fõ tulajdonsága, hogy embernek tartja az embert…


Még megjegyezni kívánom: A bio, reform termékekre, az igény folyamatosan nõ! A külföldiek, korlátlan mennyiségben, hordják el tõlünk az alapanyagokat. A kész termékeket kell eladni, de csak miután megtettünk mindent saját piacunk kielégítésére, úgy, hogy az egészséges táplálékokat elérhetõvé tettük népünk számára!


A központi vezetés, rendkívül alkalmas a területenkénti, és az igény szerinti összehangolásra, illetve ilyen, mint a vetésforgó odafigyelésére! A betakarított terményeket helyszínen elõkészíthetnék, amennyiben nem nyers formában kerül piacra. (szárító, õrlõ, aszaló…)


És természetesen van, egy un. Szabadidõ-központjuk is ezeken a településeken, melyben a nyugdíjas, és fiatal is megfelelõ „szórakozást” talál magának. Presszóval, kávézóval, könyvtárral, számítógépekkel, játékokkal, nagyteremmel a rendezvényeknek…


Igazán sokan választanák ezt az életformát, ha nyugodt, biztos megélhetést kapnak cserébe.


Rendkívül hamar „kovácsolódna össze olyan közösség, mely minden esetleges problémán túltennék magukat és ráadásul közösen! Az így „összekovácsolódott” közösség nagyon jó „nevelõ hatással” tud lenni, az egy-két közéjük „beszivárgó” lump elemekre is. A biztos munka és megélhetés, nem ad okot a lopásra, és egyéb bûncselekményre. Az így kialakított helyeken a tõrvény lehet igazán szigorú, mely szigornak visszatartó ereje van. Errõl még a 9. pontban.


Nem elfelejtendõ! „Családi kassza”. Ide dolgoznak, és innen kapják megélhetésüket!


Elõnyei az így kialakított „közösségeknek”: kötetlen munkaidõ (többségben), mely a szabadság érzetet növeli az emberben, a környezet védelem, az ökögazdálkodásból fakadóan.


És még sorolhatnám.





5. Az iparról, az élelmiszeriparról


a) A termékek árait fixálnám, de három kategóriában, mely a minõségét jelöli. Ennek oka egyszerû! Létbiztonságot nyújt, mely szintén növeli az emberek szabadság érzetét!


Termék ára az elõállítási költség (ez tartalmazzon mindent, a termékkel felmerülõ költségbõl!), plusz kb. 30%, mely a szellemi és nem termelõmunkát végzõk, megélhetését szolgálja.


Tehát: a terméken lévõ haszon mindegy fillériga „családi kasszát” illeti! Nincs semmiféle nyereség, prémium, vagy egyéb kifizetés! Ha a megélhetés biztosított ilyenre nincs szükség! És fõleg arra nincs, hogy saját magának határozza ezt meg valaki! Az un. Állami adóságok lejárása után, fokozatosan emelni lehetne a fizetéseket, vagy csökkenteni a munkaidõt megfelelõ arányban, és így visszajuttatni a keresetet az emberekhez! Természetesen az „államháztartási” költségen kívül!


A külföldrõl behozott import árukra, melynek van magyar megfelelõje, plusz X százalék nyereséget tennék, ezzel is ösztönözve az embereket a magyar termékekre, illetve, ha nem megfelelõ a magyar minõség, csak rajtuk múlik, hogy jobbat készítsenek.


a) Munkaidõ nem lehetne több kezdetben, mint heti 40 óra, és 5 nap, mely szinte minden esetben a hét elsõ 5 napját jelenti! Ez leginkább gyárakra, üzemekre vonatkozik! Az ellátó szolgáltató cégek munka órája sem lehet több, csak legfeljebb más felosztásban. A túlóra csak minimálisan megengedett, bizonyos óra felett új munkaerõt kell alkalmazni!


c) Azok a vállalkozások, melyek nem tudnak eleget tenni ezeknek a kívánalmaknak, csukják be kapuikat, mert nincs kereslet termékeikre, szolgáltatásaikra. Ez alól kivételt képezzen, az olyan termék elõállítása, vagy kezdeményezés, ami a környezetvédelemhez, a betegségmegelõzéshez kapcsolódik, és csak azért nincs még kereslet rá, mert nem ismerik, nem terjedt el a köztudatban, s így nem tudják még, mire is szolgál a gyártott termék, vagy egyéb dolog. Ezeket nem, hogy bezárni, de államilag támogatni kell!


A „haszon” késõbb fog „lecsapódni” ezekbõl, de tetemes lesz!


Nem elhanyagolható az sem, hogy kimutathatóvá válnak a fantomcégek, illetve minden olyan eset, vállalkozás, amikor milliókkal, milliárdokkal csonkítják meg „embertársaikat” egyesek!


d) Kicsit hülyén mutat itt ebben a pontban, de az anyaságról néhány szót!


Az anyaságot feltétlenül el kell fogadni a késõbbiekben, mint „munkakört”, még ha csak négy órában is, az elején. Gyerekenként X ezer forint. Azért ügyelni kell arra is, ne legyen olyan ember, aki csak azért „gyárt” gyereket, hogy ne keljem mást tennie! Bizonyos rassznál ez szinte „sporttá” vált! Bár megjegyzem, hogy a természeti törvényekbe való beavatkozásnak tartom a terhesség megszakítást, ezért kerülni kellene!


e) Cégek üzemek, gyárak vezetésével kapcsolatban:


Végezzen bár ki bármilyen iskolát, s lesz belõle utána vezetõ beosztású ember, egy valamit soha nem szabad elfelejteni! Nem lehet könyvbõl megtanulni semmit! Mindig a gyakorlat teszi a mestert!


Ezért azok a cégvezetõk, kik figyelmen kívül hagyják a munkás szavát, kifejezetten az ostoba, felfújt, egoista, önzõ emberek közé tartoznak és semmi keresni valójuk posztjukon!


A fentiek figyelmébe vételével:


A cégek vezetõi 50%-ban döntsenek a céggel kapcsolatos dolgokról. Még a befektetések, és termelési tervek, vagy egyszerûen fegyelmi tárgyalás… stb. is. A másik 50 %, legyen a melós, vagy az általuk választott képviselõk joga!


Ha valaki, hát a melós tudja, mit kell tenni a termelés zökkenõmentes haladásának érdekében, hiszen benne élnek. A termelésben fellépõ hibákkal õk maguk találkoznak elõször! Elengedhetetlen bevonni õket a „fejlesztésbe, a „vezetésbe”!


Munkások által választott közös képviselõkkel, kel, hogy megbeszéljen minden a cégvezetése (az alkalmazottak számától függetlenül). A vitás ügyekben szavazással döntsenek, mindenki részvételével!


A munkások bár mikor dönthessenek a cég vezetésének sorsáról, esetleges alkalmatlanságáról és –indokolt esetben – leválthassák, illetve új igazgatót szavazhassanak meg! A leváltott személy fellebbezhet a kijelölt hatóságnál, s amennyiben nem nyer bizonyítás a vád, melynek alapján a munkások leváltották, visszakerülhet posztjára.


A visszaélések, az igazságosság, és a „megbocsátás” gyakorlása érdekében, szabályos idõközönként, pl. évente újra kellene választani a munkások közös képviselõket (lehetõséget ad a „revánsra”).


Elégtelen munkavégzés esetén, késések… stb., esetektõl függõen, bércsökkentéssel járjon, mely természetesen a vezetésre is vonatkozik!


A büntetések mértékérõl, és idõtartalmáról, munkás társuk döntsenek! Hamar rá jönnek majd, mit is tettek, amikor saját maguk kerülnek a „vádszékre”! Rövid idõn belül helyre áll a rend! Meggondolják, mikor kire „vessenek követ”! Az DEMOKRATIKUS!





6. Gyermeknevelésrõl pár szót


a) Mint már említetésre került, az 5/d pontban az anya feladata elsõsorban a gyereknevelés. Ha úgy érzi, nem képes rá akkor inkább várjon a szüléssel! 7/b pont 7. bekezdés. Mert, ki, ha nem az anya, - melybõl fakadt - adhatja a legtöbb szeretetet, gondoskodást gyermekének, amire annak valójában szüksége van? Mi, hanem ez, lelki fejlõdésének elsõdleges „kelléke”!? Csak idõ kérdése, és az anyák otthon maradhatnak gyermekiekkel, míg azt „fejlõdésük” igényli.


b) Amennyiben a feltételek biztosítottak a megélhetéshez, s az anya mégis óvodába adja gyermekét, a családi pótlékot meg lehetne vonni, hiszen, ha munkája a fontosabb, akkor keresse meg ott a pénzt, az eltartására! Nincs ebben semmi „szigor”, persze, csak, ha már biztosított a megélhetés!


c) Nagy gond, hogy sokszor a szülõk nem a gyerekre költik a családi pótlékot. Alkohol, szerencsejáték… és egyéb helyre vándorol a pénz. Éppen ezért, a családi pótlék nagyobb részét „juttatásban”, és nem pénzben adnám ki, védve ezzel a gyermekek érdekét!


d) A gyerekeknek a közösség, társaság, szintén a fejlõdés egy alapja. Jöjjenek hát össze a szülõk és gyerekek, de gondoskodjunk arról, hogy legyen hol ezt megtenniük!


7.


Az oktatás, az oktatási rendszer.


a) Alighanem kitûnik, hogy ezen a téren sincs rendben minden, és itt most nem a bérezésre gondolok! Nagy „szellemi vezetõink” is ebben az oktatási rendszerben végeztek. Bizonyára kitûnõ eredménnyel sokan. Megtanultak sok mindent: hogyan kell helyesen írni, szépen beszélni, megszerezni valamit, egzisztenciát teremteni – mint már említettem ezeket. De nem tanultak meg ÉLNI, és ÉLNI hagyni! Nagy „szellemi” vezetõink pusztulásba viszik az emberiséget, és a természetet.


Ezért én amondó vagyok:


- Tanítsuk meg gyermekeinket iskoláinkban arra, hogy mik tetteik következménye, és itt nagyon jó példa lehet, amit „õseik”, de elsõsorban a vezetõk okoztak!


- Ne engedjük ki õket úgy iskolából, hogy nem ismerik szervezetük teljes felépítését, annak mûködését, és ne legyenek tisztában azzal, mit is tesznek vele, amikor dohányoznak, isznak, drogoznak… stb. Ez jóval egyszerûbb, mint kórházainkat bõvíteni!


- Tanítsuk meg nekik, ha már elrontottak valamit, hogyan hozhatják helyre. Pl.: Ha megbetegszenek, milyen gyógymódok közt választhatnak, és melyik mivel jár? Milyen hatása van szervezetére valójában a kényelembõl választott hagyományos orvoslás, a gyógyszerek szedése, és milyen a természetes gyógymód, amikor is önmagának kell tennie valamit gyógyulása érdekében, és nem egy mellékhatásokkal teli pirulának!


- És tanítsuk meg õket - nem csak a szavak jelentésére -, hanem annak „tartalmára” is! Mit is jelent a szó, hogy empátia, vagy a megbocsátás, vagy a gondolatolvasás, mert bizony ez is lehetséges, és bizony Õk a legfogékonyabbak erre! Higgyék el, fogják olyan „örömmel” tenni ezek tanulását, mint a dolgozatírást történelembõl! Teljesem más gondolkodásmóddal kerülnek ki így az iskolából. Nem a pénz, mások „eltaposása” lenne életük fõ célja, a jobb megélhetés érdekében, mint ahogy ezt „õseik” tették!


- Mutassuk meg nekik õszintén, és ne szégyelljük, hogy minden, amit elkövettünk embertársaink, és a természet ellen, visszaütött ránk. Semmi nem maradt „megtorlás” nélkül!


Nézd meg, „gyermekem”! Ma ezt a vizet isszuk, de már lassan kocsi mosására sem alkalmas…


Már a nap sem úgy süt az égen, mint régen. Kiégnek terményeink, égetik bõrünket…


Elrontottuk! „Kérünk” benneteket, ti ne tegyétek!


Igenis, mondjunk el nekik mindent, tanuljanak a mi hibánkból, és úgy kerüljenek ki az iskolából, hogy felfogták, mi is a „tét” és tenni kívánjanak, a jövõért, immár nem önzõ módra, hanem „értelmesen” éljenek!


Ne az legyen fiataljaink célja, hogy szombattól, szombatig a discot várják. Keresve a kábítószereket, a piákat, és a könnyûvérû nõket…!


Mert van mit tenni! Csak „nevelés” kérdése, mihez is fognak kezdeni a jövõben!


b) Az oktatási rendszerünk „szemére vetem” még a következõ dolgokat is!


Nagyon nagy hiba, hogy mások döntenek arról, hogy a gyerek mi is szeretne lenni! Az esetek túlnyomó többségében a szülõ, s ami rosszabb a tanár dönt arról mi is lesz a gyerek. Persze ti is közrejátszottatok ebben teljes mértékben „honatyáim”, hiszen a ti törvényeitek tették a következõket lehetõvé!


A gyerek választ, mi is akar lenni. Kedve is, tehetsége is meg van hozzá! De aztán jön a szülõ, és a tanárnõ!


A szülõ: „Nem kisfiam! Amíg én etetlek, azt csinálod, amit én mondok! Nem leszel énekes! Orvos leszel, mert…”


A tanár: „Micsoda? Mit képzelsz! Ezzel a tanulmányi eredménnyel…”


Puff neki! Egy életre „gallyra” vágták szegény kölök életét! Mit gondoltok „honatyák”? Menyi életet tettetek tönkre így? Ez a kényszer, rablánc! És ti tettétek a kezekre! Ne gyertek azzal, hogy miért nem tanult!


Az emberben „rejlõ” tudás, kézség bizonyos dolgokhoz való érzék, vele születik. Ugyan már, miért veszitek el bárkitõl is a „boldogság” lehetõségét, csak azért, mert nem tudja „mikor volta mohácsi vész”!


És mit vártok az így kialakult „kényszermunkától”?


Éppen ezért: válasszon a gyerek, kezdje is el, s ha nem megy a szakmai része, csak akkor legyen eltanácsolva! Ez így természetes és igazságos! Nem?


c) Több dolgot említettem, amit meg kellene tanítani az iskolákban. Kitõl, hiszen sokat tanáraink sem ismernek belõlük?


Hát tanítsa gyermekeinket „túlélésre” az öreg „Pista bácsi” kukutyinból, mert õ még tudja, hogyan kell vetni, aratni, mûtrágyák és egyebek nélkül! Õ, aki magasról leszarja a szakemberek tudálékosságát, és inkább figyeli a hold állását, mint a naptári dátumot, s húz ki a mai napig földjébõl jókora megtermett zamatos sárgarépát, s csüngenek fáin az édes gyümölcsök…


Hát „Õt” kell elõkeríteni, és megkérni, tanítsa meg tanárainkat, hogy azok tovább adhassák a valamit érõ tudást!


Kitõl tanuljanak empátiát?


Attól, akire környezete azt mondja: „…ja! Az? Hiszen az nem normális.” De csak azért mondják, ezt, mert nem hallják káromkodni, nem lehet felidegesíteni, nem látták kapkodni, s ha éppen elloptak tõle valamit, csak annyit mondott: „Biztosan neki nagyobb szüksége volt rá, azért vitte el.”


Kitõl tanulják meg: hogyan állapítsák meg, testük egészségi állapotát?


Mert bizony ehhez, egy tükör is elegendõ, bármilyen hihetetlen! Nem kell feltétlenül, különbféle, idõt, és költségeket rabló vizsgálatokat végezni „ész nélkül”! Csak ne sértõdjön, meg senki! Inkább vegye a fáradságot, és járjon utána!


Hogy hogyan is kell ezt csinálni, azt tanítsa meg, az, ki évtized óta csak ennek él, elismeri mindenki, aki egyszer elé ült, akinek szemébe nézett már, s onnan minden baját „nyavalyáját” kiolvasta, mintha „nyitott könyvbe” nézett volna!


Mert bizony számtalanszor bebizonyította, hogy: pl.: Nem kell letolni a nadrágot, hogy megmondja, „neked fiam jókora aranyered van, most éppen visszahózódva…”.


Szomorúnak tartom, hogy az említett íriszdiagnosztikát – bár végre elismerik -, mégsem tesznek semmit azért, hogy minél szélesebb körben alkalmazzák, megkímélve a betegeket, a költséges és fájdalmas vizsgálatoktól!


Tudja valaki közületek, hogy miért, „honatyák”?


És a szakmát?


Mit tud igazából az, ki könyvbõl olvasott, és „sután” kísérletet tett?


És vajon mennyit tud az öreg, ki mindig is azzal a szakmával foglalkozott, amivel …


Hát nem Õ benne van akkora tudás a szakmája iránt, hogy azt át tudja adni maradéktalanul?


Az „öreg”, aki ma kevés nyugdíjából készül éhen halni éppen, de a mai napig örömére szolgálna esetleg, ha – bár fizikailag tönkre is ment a málenkíj robotban -, átadhatná azt, ami kisujjában van, és érezhetné még egyszer: „Nem vagyok számkivetett, szükség van rám…!”


Mert bizony Õ gyakorlattal, átélésekkel szerezte mindazt, amilye van az adott „téren”.





8. Bank, bankrendszer, pénz, pénzhez jutási lehetõség…


a) Nem tudom, mit szólnátok hozzá, ha a szomszéd átmenne hozzátok, és elkezdené beosztani, hogy mire költsétek, mire költhetitek a pénzeteket?


Mert bizony errõl van szó, amikor a külföldi bankok hazánkba jöttek! Miért? Nincs elég papír, amit megfesthetnénk, és „kikiáltsuk” pénznek? Vagy miért?


Külföldiek kezelik bankjainkban pénzünket, melyhez történetesen a munkaerõ, és a megélhetés is kötve van!


Nóóórmális ez?


b) Egy bank rendszer létezzen! A „Magyar Nemzeti Bank”, és kész! Nem kell több!!! Mihez is kellene? Ez a családi kassza! Magyar ember pénzét itt kezelje, és ne máshol!


c) Természetesen, csak a magyar állam jogosult a külföldi kifûzetésekre (természetesen, ha már mûködik a korrupció, kizsákmányolás…, mentes társadalmi élet!). Így nem tudnak külföldre menekülni az igazán nagy rablók. Mert ezt olyan bûnnek venném, mely egyenlõ a hazaárulással, és természetesen ennek megfelelõen büntetném is! Senki ne mondja, hogy ez lehetetlen!


d) Bankkártya rendszerünket maximálisan ki kell használni!


Miután gondoskodtatok arról „honatyáim”, hogy minden X. életévét betöltött állampolgár tulajdonában van bankkártya, minden szolgáltatót fel kellene szerelni, a kártya kezelésére alkalmas készülékekkel. Minél kevesebb a pénzforgalom, annál kisebb a „támadási felület”, ami nem jön rosszul, ha a bûnözésrõl van szó!


Tudom, hogy ez nem a „spanyolviasz”!


e) A bankokba be tett pénzért, semmiféle kamat na járjon, kizárva ezzel a munka nélkül pénzt keresni elvet! A kamatért, amit a bankok, ma kifûzetnek, más „nyomorultaknak” kell megdolgozni. Csak és kizárólag annyi kamattal kerüljön kiadásra a pénz a „családi kasszából”, ami a vele foglalkozó apparátus fenntartásához szükséges!


f) Természetesen, mindenki részesülhessen ebbõl a pénzbõl igényei, és „teherbírása” szerint. Legyen az, tatarozás, építés, ésszerû vállalkozás, építés…


A felvett pénz utáni kamat igen csekély legyen, mint azt említettem, hiszen csak a vele foglalkozókat kell finanszírozni!


g) Visszaélések kizárására:


Mivel mindenki köteles megjelölni a „kölcsönök” felvételének célját, senkit nem érhet meglepetés, ha a kölcsön jelentõs részét a céljainak megvalósításához szükséges anyagokban kapja meg. Pl.: építkezés esetén, tégla, cement… Ez is simán megléphetõ dolog, ne tartsa senki lehetetlennek!


Ezekkel lehet kizárni az visszaéléseket.


Kézpénzt, csak indokolt esetben kapjanak, amirõl a bank dönt, de immár korrupció nélkül, hiszen olyan mértékû büntetés vár rájuk ellenkezõ esetben, amirõl álmodni sem mernek. Hiszen a pénz lett az „élet”, ezért nem hagyható, a visszaélés!


h) Itt még egyszer a pénzrõl!


Amikor éhes az ember, nem pénzt eszik. Amikor szomjas, nem pénzt iszik. Amikor fázik, nem pénzel fût! Amikor összedõl… nem pénzbõl, hanem téglából építi újra. És a tégla sem pénzbõl van, hanem agyagból, és az ember kétkezi munkájából van! És bár mit „megvizsgálunk”, mindig az ember „két kezéhez” jutunk vissza!


És ezt jó lesz tudomásul vennetek „honatyáim”, és ennek megfelelõen kezelni azt a sok millió kétkezû munkást!


Nem ti, hanem Õk állnak a „ranglétra” csúcsán!!!


A pénzel, gúzsba kötötte magát az emberiség, aminek nem kell feltétlenül így lennie.


És ezt is tudomásul kell venni: Pontosan annyival kell többet termelni a létszükségletû anyagokból, amennyi munkaerõt elvonunk kényelmünk érdekében, kényelmi berendezések elõállítására!


A rádió, amit hallgatunk, a TV, amit nézünk, a villany, amivel világítunk… Ezt mind, mind gyártani, és üzemeltetni kell. De ez mind, mind embert, és embert kíván, akiknek szintén élni és „enni” kell. És akik az „élelmet” termelik, pontosan annyival dolgoznak többet, mint amennyi „kényelmet” kapnak cserébe érte.


Mindezeknek „egyensúlyban” tartásához elengedhetetlen a „családi kassza”, és az azt kezelõ „Honatyák” (Figyelitek! Nagy betûs Honatyákról, és nem mostohákról beszélek!).





9. Törvényekrõl, a bûnrõl, a bûnüldözésrõl…


a) A törvények, mely kialakult életforma fenntartásához szükségesek, elengedhetetlenek. Ugyanakkor biztos, hogy nincs szükség ennyi törvényre, mivel az egyik törvény szüli a másikat. Amikor valamilyen törvényt hoztatok, azért tettétek, hogy kordában tartsátok a „nyájat”. Sajnos minden esetben, amikor törvényt, gátat alkottatok, lehetõséget adtatok egy újabb „kiskapu” feltalálására. Ez nem várat sokáig magára általában. Aztán ti megint törvényt hoztatok, hogy „bezárjátok vele a kiskaput”. De az ember meglehetõsen leleményes „jószág”, újabb kiskaput „talál”. Aztán így ment ez, addig, míg annyi törvény nem gyûlt össze, mint amennyi ma van és biztosít jó megélhetést jogászainknak.


Éppen ezért, senki ne csodálkozzon azon, ha azt mondom, nem kell ide sok törvény ide, hanem azokat kell megbüntetni, és igen szigorúan, akik kiskaput próbálnak használni, holott egyértelmû, mit is kartatok elérni a törvénnyel.


A 7. pontban (oktatás) nem véletlenül szorgalmaztam, azt, hogy tanítsuk meg gyermekeinknek, mikor és hogyan kell vetni, aratni. Mert amikor már annyira kiszívtuk a Föld „velejét”, amikor felborul minden rendszer, melyhez hozzászoktunk, amikor már annak is örülni fogunk, ha „élelmet ad” Földünk – és már nem kényelmünkkel leszünk elfoglalva, hanem „megélhetésünkkel”-, tudjuk, hogyan kell megtermelni az élet fenntartásához szükséges dolgokat.


b) Az igazságszolgáltatás felépítését én így tudom elképzelni a demokrácia figyelembevételével:


Az esetek túlnyomó többségében, függõen az elkövetett „bûn” nagyságától, mi lenne, ha esküdtekre bíznánk a döntést. Nem valami jó ötlet egy ember kezébe adni a döntés jogát, hiszen könnyen megvesztegethetõ. Az esküdtek létszáma függjön az eset súlyosságától, valamint hogy hány szoros visszaesõ ügyérõl tárgyalnak.


Az esküdtek annyi kérdést tehessenek fel az üggyel kapcsolatban, amennyit csak akarnak! Ez nagyon fontos, hiszen nekik kell tisztán látni, mirõl van szó valójában. Ne az ügyvéd mondja el, „milyen nehéz gyermek koravolt… a vádlottnak, hanem a vádlott maga! Semmiféle szófacsarásra nincs szükség a tárgyalóterembe, amivel az esküdteket befolyásolják. Az esküdtek kérdésére, nincs: „tiltakozom, és helyt adok”! Minden kérdésre válaszolnia kell a vádlottnak, mert ha nem teszi, azt gondol az esküdt, amit akar!


Maximum annyit kell tudni az esküdteknek, hogy szívbõl döntsenek, és lehetõleg igazságosan. Vegyék tudomásul, hogy õk maguk is kerülhetnek valamikor valamilyen „véletlen” folytán a vádlott helyébe. Tudniuk kell továbbá, hogy a feladat melyet végeznek rendkívül fontos, és amennyiben külsõ befolyásra cselekednek, döntenek, akkor a legsúlyosabb büntetésre számíthatnak.


Tudniuk kell mindannyiknak a tárgyalóterembe, hogy a hamistanúzás = hazugsággal.


A hazugságok, meg igen „mélyre” süllyesztették az emberiséget.


Mivel az ember valójában szabadnak született, a hamis tanúzás viszont valaki szabadságába kerülhet, így igen hosszú szabadságvesztésre ítélendõ a hamis tanúzó, függõen attól, hogy mennyi volt a „szándékosság” hamis vallomásában.


Hitelesség vizsgálat után legyen felhasználható a hang, és videó felvétel is! Már eleve az elsõ kihallgatásokkor kép és hangfelvételeket kellene készíteni a vádlottakról, amit az esküdtek a tárgyalás elõtt mindig megnéznek! Ezek a felvételek – igenis – a kihallgatott személyek tudta nélkül készülhessenek! Sokkal hitelesebb, mint a leírt szöveg, és ráadásul – gondolom – szegény rendõrök sem tiltakoznának, hogy nem kell annyit körmölniük, és több idejük marad az effektív munkára.


Tehát: nem a bíró hozza a döntést, hanem az esküdtek!


Nincs lefûzetett bíró, bírói elfogultság, kicsavart, és félre magyarázott helyzet…, mellyel még egy maffiafõnök is mosolyogva kisétál a tárgyalóterembõl.


Nézzünk egy példát! A kábítószer. (mindegy, hogy árulta, elõállította, vagy…)


Az esküdteket „érintett” személyekbõl kellene kiválasztani, akik olyan szülõk, hozzátartozók kik elvesztették miatta gyermeküket, vagy éppen valamelyik elvonón küzd most életéért. Büntetési lehetõség a maximum legyen!


Nem kegyetlenség!!! Mivel halált árultak, miért ne lehetne azzal „fûzetni” érte? Múljon ez az esküdteken!


Nem kellene igazán attól félni, hogy sok lenne a halálos ítélet, mert az mondanám: „Rendben. Halálát akartátok, hát legyetek ti a hóhérok! Ki halálra ítélte végezze is el! (Sokan mit össze „hõbörögnek” most.) De gondoljatok csak bele! Bár mekkora is szívben a gyûlölet, az ölés nehéz! Nem is beszélve arról, hogy az utolsó pillanatban adott kegyelem a legnagyobb „gyógyszer” a megtévedt „szíveknek”!


Nem az itt elmondottak a kegyetlenségek, hanem, az, amit a védtelen gyerekekkel mûveltek a kábítószerekkel!


Itt csak az tiltakozik, ki ebbõl kíván vagyont szerezni magának!


c) Nem kellene minden csipp-csupp ügybõl bírósági ügyet csinálni! Csak mondjuk, pl. a 200 000 Ft-t meghaladó kárt okozókból, valamint a súlyos testi sértés, és gyilkosság… Viszont a bírósági ügyeknél hatalmas kiszabott büntetéseket kell lehetõvé tenni, hogy legyen visszatartó ereje a büntetésnek! X év kényszermunka, vagyonelkobzás, stb. (Nem gyõzöm hangsúlyozni: „Elõbb a biztos megélhetés, biztosítása!)


d) A kényszermunka nem véletlenül szerepel itt. Az állam nem eltartási „szerzõdést” köt, a bûnösökkel, hanem azokat munkára kell, hogy fogja! Pl.: Utak építése, vagy olyan munkák, melyekre kevés a jelentkezõ stb. Szó sem lehet arról, hogy az állam tartja el a bûnõzöket! A legolcsóbb munkaerõt kell, hogy jelentsék.


Elsõ szökési kísérlet esetén csak „zárt” helyeken dolgozhat tovább. Második szökés esetén a büntetés duplázása, akár „halál”.


e) Más elbírálás alá esik természetesen a figyelmetlenségbõl, egészségügyi okból, vagy kényszerbõl elkövetett bûn, okozott kár.


f) Hagyni kellene továbbá, hogy a községekben, falvakban saját maguk rendezzék le a „félreértéseket”. A helyi „serif” és polgármester vezetésével, kiválasztott esküdtekkel a „falubeliek”! A „serif” is eltudja végezni a nyomozást. Még cellákat is lehetne biztosítani helyben! Nagyon sok „terhet” vennének le a bíróságról! Természetesen olyan polgármester, és „serif” kell a faluba, aki nem él vissza a helyzettel! Persze amennyiben visszaélnek ezek az emberek a legsúlyosabb büntetésre számíthatnak!


Mondjuk: az 500 000Ft-ot meg nem haladó, könnyû testsértéses, erõszakos, de maradandó kárt nem okozó bûnöket, hagyni kell, hogy helyben intézzék el.


A vádlott, kérheti a bíróságot, de ott mindenesetben többre kell, hogy számítson a büntetésbõl!


Nyugodtan adjatok egy kis „önállóságot” ezen a téren is, csak „figyeljetek” rájuk, „honatyáim”!


Amennyiben a szomszéd településekre járnak „lopkodni”, az ügyet mindig a sértettek településén tárgyalják!


Ne féljetek, hamarosan rend lenne!


g) Különösen kiemelt büntetések!


Nagyon súlyos büntetés kell, hogy illesse azokat, kik: vezetõ beosztásban vannak, és visszaélést követnek el, legyen az vagyon, vagy személy elleni (vonatkozik ez politikai, és vállalati vezetésre egyaránt)! Valamint a hamistanúzás, melyet már említettem is.


Ezeknek az embereknek a 20 év kényszermunkánál kellene, hogy kezdõdjön büntetése, a teljes vagyonelkobzás után! Ez csak az esküdteken múlik!


Ugyan ilyen szigor illeti azokat az ügyvédeket, jogászokat, akik a „kiskapukat” próbálják igénybe venni, vagy másokat erre „buzdítanak”!


h) Ebbe a nagy szigorba viszont bevezetném, az ötévente való „meghallgatást”, amikor is lehetõsége van az elítéltnek a feltételes szabadlábra, munkája és viselkedése alapján!


Visszaesés esetén viszont megszûnne a „meghallgatás” és ezzel a szabadulás esélye is!


Itt megint csak a „lopni készülõk” tiltakoznak e javaslat ellen!


i) Bár nem a múlt hibáiból kellene élni a jövõben, viszont tanulni lehet belõle, valamint a „bosszú” sem vezérelhet senkit, mégis kellene csinálni egy elszámoltatást, kezdve a legnagyobb politikusokkal, folytatva mindazokkal, akiket „környezete” arra ítél!


Ennek az anyagi számonkérésnek lezajlása szintén esküdtek elõtt történjen, kik a legszegényebb, leghányatottabb sorsúak voltak!


Amennyiben kiderül egy ilyen esetben, hogy vagyonukat másra íratták, vagy egyéb módon próbálták menteni, tárgyalás nélkül ítélendõk el teljes vagyonelkobzásra! (Durva, mi?) És én bolond tõlük várnám el „ezeket a törvényeket”! J


Bár aki Õszinte és megbánta, felismerte tettei következményét, megbocsátanám visszaéléseit. Igaz ezt megállapítani nagyon nehéz.


Csak akkora vagyon maradhat meg a vizsgált szeméjeknek, mekkora elõzõ jövedelmûkbõl reális, miután a megélhetést levonták. Ez, a már megtett „bevallásaikból” kiderül!


A fentiekben említett kemény büntetések, természetesen csak azok után léphetnek érvénybe, miután biztosított a megélhetés és munka minden ember számára! Ill. Jelenpillanatban azokra vonatkozik, kik nem megélhetési problémák miatt bûnöznek, valamint a vezetõ beosztásban lévõkre (politikus, cégvezetõ, médiák…)!


j.) A bûnüldözéssel kapcsolatban is van egy-két furcsa dolog, ami igazán magyarázatra szorulna honatyáim részérõl!


Nemrégiben betörtek hozzánk is. Amikor a helyszínelõ rendõrnek ecseteltem, hogy mennyire neheztelek a tolvajra, figyelmeztetett, hogy nem úgy van az! Még csak meg sem fenyegethetem a betörõt, nem ám, hogy elkapom, és elverem, netán rálövök, mert önbíráskodásért, engem ítélnek el.


Mííí????? Azt hittem rosszul hallok! Van eszetek? Hogy a fenébe létezhet ilyen?


Ha már törvényeitek létrehozták a magántulajdont, akkor hogy lehet, hogy bár ki besétálhat az elkerített magánterületre, és lophat, úgy, hogy, a gazda, még csak rá sem szólhat jóformán. A tolvaj a pénzemmel, a család havi megélhetésével szalad el, s én nem vághatok utána egy nagy követ, hogy megállítsam, mert neki „jogai” vannak.


Már megbocsássatok „honatyák”, de nem sül le a bõr a…? Körül vagytok véve testõrökkel, biztonsági berendezésekkel, biztosításokkal…, minden olyannal, amit a „paraszt” nem tud megfûzetni, s közben hagyjátok, hogy ilyen törvény napvilágot lásson? Esélyt sem adtok a magamfajtáknak, hogy megvédjék magukat? Hogy van ez?


Amerikában a gazda a behatolót akár le is lõheti. Itt ha el is kapják a tolvajt, csak annyit mond a rendõrnek: „kérem, én csak vizet akartam kérni” – megjegyzem éjjel kettõkor – és már is szabad. Mi a lószart keres ott bent, ahol semmi keresni valója? Igen is adjátok törvénybe, hogy az idegen behatolókkal szemben a gazda úgy járjon el, ahogy azt sajt védelmében jónak látja!


Nem gondolnátok honatyáim, hogy meggondolnák kétszer is a tyúk és egyéb tolvajok, a lopást, betörést?


Felhívom figyelmeteket! Ez a minimum, amit meg kell engednetek a honját védelmezõnek!!!


Ha ezt nem engeditek törvénybe, nem is tudom mivel „illesselek” benneteket!!!


Természetesen, körültekintõen, vigyázva a visszaélések kizárására… stb.





10. Az egészségügyrõl


a) Itt aztán lenne mit írni! Pénz miatt hagytok meghalni megannyi embert „kedves honatyáim”!


Kijelentem, hogy nincs fontosabb az egészségünk helyreállításánál! Egyészségünk visszanyerésével nyerjük vissza egészséges gondolkodásunkat! Ma földünkön szinte nincs teljesen egészséges ember!


Hogy miért fontos ennyire az egészség?


Minden, amit cselekszünk, teszünk, összefügg egészségi állapotunkkal. Érdemes megfigyelni a beteg embereket. Ilyenkor a kedvetlenség, levertség, türelmetlenség, ingerültség, sõt, az agresszivitás is jellemzõ számos más, hasonló tulajdonság mellett, mint a félelem például. Mindezek az egészség helyreállításával megszûnnek. Leegyszerûsítve valahogy így fest:


táplálkozás (ami természetesen hibás!) ® [EG1]betegség-egészség ® érzelmek-gondolatok ® cselekvés (szörnyûség).


Érzelmeink határozzák meg gondolatainkat. Gondolataink alapján cselekszünk. Azt, hogy hogyan érezzük magunkat, egészségi állapotunktól függ. Egészségi állapotunkat, fizikai testbe bevitt táplálék határozza meg!


Ezért fontos a helyes étkezés! Itt egyáltalán nem arról beszélek, amit az „okostojások” papolnak, bár õk is nyíltan állítják, hogy betegségek kialakulásának alapja, a helytelen táplálkozás.


Levonva a következtetést: Ahhoz, hogy más, másokat nem sértõ, agresszív mentes, egészséges gondolatok szülessenek agyunkban, egészségünkre kell odafigyelni! Ha ez meg van, nem lesz bennünk levertség, türelmetlenség, agresszivitás, félelem, a félelem miatti hazugság…


Bármilyen hihetetlen, ez így mûködik!


b) Éppen ezért a legfontosabb, a betegség megelõzés! Ez viszont nem folyhat semmilyen pénzhez fûzõdõ érdekbõl!


A helyes táplálkozás, a gyógyulások módjai, lehetõségeinek oktatása a legfontosabb iskoláinkban! Ezt kell elkezdeni oktatni, haladéktalanul! Na és persze azt, hogy a gyógyulást ne mástól várják el, hanem az emberek maguk tegyenek érte, mert a „fejfájás elleni kapszula csak a fájdalmat szünteti meg egy rövid idõre, és nem az okot, mely tovább burjánzik valahol bensõnkben!


Kihangsúlyozom, hogy nem a mostani un. „szakemberekkel” kell elvégezni ezt a változtatást, mert, ha valóban tudnának helyesen táplálkozni, nem lennének annyira betegek, és fõként nem egy olyan ember tartana elõadást, aki csaknem „kifolyik” a karosszékbõl, kinek nyakkendõtûjét, tokája takarja tokája, a tv képernyõjén!


Beszéljenek ezekrõl a dolgokról azok, kikrõl lemondtak orvosaik, de ma is élnek, és tudják ma már, csak rajtuk múlott! Mondják el, hogyan és mit is tettek valójában, hogy tanulságul szolgáljon még tudós orvosainknak is!!!


Ide tartozik még: a természetes gyógymódok nagyon nagy mérvû propagálása, hiszen mellékhatások nélkül, és jóval hatékonyabban és olcsóbban tud mûködni, mint a hagyományos orvoslás! Csak tudom, hiszen rólam is lemondtak valamikor orvosaink!


Hagyományos, és természetes gyógymódok „ötvözése” hozza meg az igazi sikereket az egészségügy terén!!!


c) Említetem, hogy nem lehet pénzhez kötni az emberi életet!


Ingyenessé kell tenni ismét az orvosi ellátást. De: Csak azok - az inkább természetes gyógymódok - kerüljenek finanszírozásra, melyeknél rátudnak mutatni, a kialakult betegségeknél, hogy mi az, amit magának a betegeknek kell megtenni a gyógyulás érdekében! Valamint az elkerülhetetlen mûtéti beavatkozások!


Pl. A magas koleszterin színt okozta betegségeknél, adják a beteg kezébe azoknak az élelmiszereknek a „listáját”, melyeket fogyaszthat, és amelyeket nem fogyaszthat a jövõben! Pillanatok alatt és olcsón meg leli gyógyulását így a beteg! Minek a mellékhatásokkal teli gyógyszer?


Persze itt is nagy szerepet játszik a pénz! Mi lesz a gyógyszergyártokkal? Igaz?


d) ebben a pontban bemutatom egy kis „történettel”, mire is gondolok, amikor a pénzrõl, és annak befolyásáról beszélek az egészségügyben.







A FÕORVOS, AKI EGYÜTT MÛKÖDÖTT VOLNA, HA..


Mondok egy konkrét példát, hogy szörnyülködjetek!


Nemrégiben a Kapos Rádióban egy interjút hallottam. mely egy fõorvossal készült és a lábszárfekélyrõl és annak gyógyíthatatlanságáról volt szó. Még egy klub is létre jött, mely szegény szerencsétlen embereket hivatott szolgálni.


Betelefonáltam és arra kértem a fõorvos "urat" - miután elmondtam törekvéseimet, a hiteles természetgyógyászok és az érdeklõdõ orvosok „összekapcsolásáról” -, hogy próbáljuk ki a természetes gyógymódot is.


Nem zárkózik el - mondta a telefonba. Meg is kerestem mindig abban az idõben, amit megadott, de soha nem ért rá. Orvos ide, vagy oda nem, szép dolog ilyeneket csinálni. Talán itt meg is értitek, hogy miért nem osztogatom, csak úgy a tiszteletet mindenkinek. Végül is a harmadik ilyen alkalommal megadott egy idõpontot, mely a lábszárfekélyesek klub délutánja volt. El is mentem. Jött is a fõorvos "úr" több kollegájával együtt, s jöttek a betegek is szép számmal. (Fantasztikus, hogy milyen ronda tud lenni egy lábszár fekély. Nem csodálom, hogy ennyire zárkózottakká váltak ezek az emberek.)


Végül is szánt rám idõt mindjárt az elején, még mielõtt a betegek elkezdtek jönni.


Próbáltam bevezetni egy másik fajta a természetes gyógymódot, de mindjárt az elején megemlítette az elsõ vehetetlen akadályt. Ugyan is a klubot egy cég támogatta anyagilag. Méghozzá az a cég, melynek a termékével a gyógyítást kísérlik meg újra, hozzá fûzöm, hogy több, kevesebb sikerrel.


Hoppá! Az elsõ igazi akadály, hogy ezek a szerencsétlenek hozzá juthassanak a mindent megváltó gyógyuláshoz!


„Hogy nézne az ki, hogy valaki támogatja a klubot, és mégis mástól gyógyulnának a betegek!” –mondja a fõorvos úr.


Ugye értitek!?


Nem akartam hinni a fülemnek mikor ezeket a kijelentéseket hallottam. Kedves lábszárfekélyesek! Sajnálom, de szó sem lehet a gyógyulásotokról, amíg a pénz diktál, vagy fel nem ébredtek végre és kerestek más járható utat gyógyulásotok felé!


Egyébként feltételezem, hogy az ott lévõ orvosok sem "kommunista szombatot", vagy kötelezõ társadalmi munkát végeztek jól megérdemelt pihenési idejükben. Ha igen, akkor tisztelet érte.


Aztán megjött a tévé és rám már nem maradt idõ, így hát megvártam a végét, s közben figyeltem a tisztelettudó és odaadó beszélgetéseket a betegek és orvosok között, a kötözések közben.


"Á! X néni! Mi újság? Nézzük csak! Milyen szépen javul, kezd megszáradni. Igen -mondta a nénike-, de nézze csak, itt meg kijött egy másik közvetlenül mellette. Igen sajnos - mondta a fiatal doktor "úr". De nézze csak ez milyen szépen gyógyul, s most kap megint egy új szert és még fûzetnie sem kell, mert a cég ajándéka. Ez biztos segíteni fog..." Valahogy így zajlott le az összejövetel. A háttérben a gyártó cég az új termékével, elõtérben a mindent tudó orvos, központban pedig a gyógyulni akaró - de csak Isten tudja: miért nem tudó - beteg.


Aztán szép lassan minden beteg elmegy, s szenved tovább immár egy új reménnyel. Közben szívem szakad meg, hogy megint mindent a pénz határoz meg, és én nem szólhatok nekik, a betegeknek:


Várjatok! Gyógyítható!


De nem vártam hiába, mert megint idõt szánnak rám. Igaz én csak a fõorvos "úrral" kívántam beszélni, de így is jó.


Természetesen nagyon hamar váltam gúny tárgyává a doktor urak közt, de ez engem nem zavart, hiszen én merészkedtem közéjük.


Fantasztikus, hogy megfér a gúny a tiszteletben.


Megpróbáltam bevezetni mondandómat, mert én nem szeretek kihagyni egy fázist sem, nehogy a logika elvesszen abban, amit mondok. De -sajna- hamar elfogyott a türelem.


„Ez biztos hosszúra nyúlna, jegyzik meg közösen beleegyezve, majd máskor folytatjuk, mert most nincs idõnk.” - mondta a fõorvos „úr”. (Csak tudnám, miért van idézõ jelbe téve az, hogy Úr?)


Hát, hogy is lenne idejük, hiszen ezt ez idõt senki nem füzeti amit velem töltenek miközben "hülyeségeket" hallgatnak.


"Megbeszélem a kollegákkal és hívjon fel egy hét múlva!" - Volt az utolsó szó.


Miért is "erõlködtem" annyira én? Mit is akartam?


Az én esetem a gyógyulásommal nem statisztika. De ha tudnák hány olyan ember van, hozzám hasonló, kik nem "statisztikák". Amennyiben egy orvos csinál egy látványos - elvileg lehetetlen - gyógyítást az azonnal statisztika, melybe rögtön milliárdokat lehet beleölni, és „piacra” lehet dobni az eljárást.


Nem kértem többet, csak azt, hogy kísérjék figyelemmel és publikálják az eredményt amellett, hogy ellenõrzik: nem tesz kárt a javasolt természetes gyógymód.


Nagyon nehéz, hiszen õk a tudósai annak, amirõl én a nyolc általánosommal beszélek.


Nehéz a belátás, a nagy mellényt levetni, nehéz leereszkedni egy bolond szintjére, pedig amirõl beszélek csak itt érthetõ meg. Nézzétek csak meg milyen bolondok voltak azok, kik elõször akartak a levegõbe emelkedni, mint egy madár. Hittek benne és repültek. Nem tudjátok elképzelni azt sem, hogy a ma az emberiség által használt legnagyobb találmányok zömének az alapja egyszerû hétköznapi emberek ötleteibõl származnak. Csak õk "nem jogosultak" arra, hogy ennyi eszük legyen, így mindig a megfelelõ helyre tették a dolgokat az illetékes elvtársak, mikor bizonyítást nyert az, amirõl beszéltek.








Egy kis bizonyíték:















Az itt látható képek 21 nap eredménye! Nem rossz ugye, ahhoz képest, hogy hagyják õket egy életen keresztül szenvedni!


Hát nem érdemelnék meg ezek a szerencsétlenek, hogy megtudják, hogyan vethetnek véget, ennek a „rémálomnak”, hogy mi is a valódi oka annak, hogy õk ilyenek?


Nagyon sok hasonló esettel találkoztam! Az ok: PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ…


Így nem lehet egészségügyet vezetni!!!


e.) Most még egy, dolog, hogy megmutassam hova megy el a pénzetek emberek, mit a tb-re szednek be tõletek!


gyógyszergyártó cégek húzzák ki legtöbbet a társadalombiztosító, és a ti zsebetekbõl!


Nem régiben, nagy csodálatomra, a spektrum tv is bemutatott egy errõl szóló filmet. Többek közt, orvos vallott a „lekenyerezésrõl”, melyet a gyógyszergyártó cég folytatott ellene, de volt számos dolog, mely enyhén szólva, „tisztességtelen” volt és ma is az emberek ellen.


De volt szerencsém, már hallani „belsõ” forrásból is, mi folyik, pl. a kórházakban.


A gyógyszergyártó cégek referenciaként felajánlják „méregdrága” terméküket a korháznak.


Ismerve politikai okok miatt elszegényedett intézmények helyzetét, fel is használják ezeket szívesen, sõt „elsõbbséget” élveznek ezen szerek, hiszen ezért nem kell fizetni. Most gondoljanak bele! Krónikus betegünk, ki a korházban töltött ideje alatt ezeket a drága gyógyszereket kapta. Mivel viszont betegünk erre a gyógyszerre van „beállítva”, távozás után kénytelen megvenni az esetenként tízszer többe kerülõ gyógyszert! Nem elhanyagolható, hogy az esetek többségében, jóval olcsóbban is megoldhatták volna a kúrát.


Vagy: „fõorvosunk” egyben gyógyszergyártó cég „képviselõje”, terjesztõje is. Vagy, ha nem Õ maga, akkor kedves felesége”. Természetesen a magas jutalékok, nyújtotta jövedelem „elcsábítja” orvosunkat a drága, általunk már-már, megfizethetetlen gyógyszerek felé, holott hatásában nem is biztos, hiszen nem rég jött ki a termék…


Vagy: Sok esetben, osztályos orvosok olyan gyógyszert használnak, melyek nagyon drágák, de ugyanakkor szinte semmiben sem különbözik, egy jóval olcsóbb termék hatásaitól…


Vagy: Különbözõ okok miatt, 1.5-2 mill. forintos gyógyszerkúrát rendelnek el megmenthetetlen , haldokló betegeken. Ez nem is lenne baj, ha nem egy közeli hozzátartozó, vagy épen egy megtömött boríték lenne az indíték. De indíték ide, vagy oda, ha nincs értelme, ne csinálja!


Vagy: Takarékossági okokból lassan már gumikesztyût sem kapnak a nõvérek. Ugyanakkor látja a nõvérke, hogy a méregdrága 40 ezer forintos ampullát, de egy egész dobozzal, fõorvosunk barátja elviszi az osztályról.


Vagy: Panaszkodik egy kismama, hogy éjjelgörcsei voltak, és bekellet vinni a kórházba az ügyeletre. Doktorúr kedvesen közölte vele:


„- Semmi gond kismama, csak rosszul fekszik… 2500 Ft lesz!


- De doktorúr! Én úgy tudtam, ingyenes az ellátás!


- Igen, de nem kell elfeledkezni arról, hogy a szülésnél is ott leszek…!”


És a kismama fizetett! Miért vajon? Hiszen ismerem Õt, nagyon szegények. Becsületesek de szegények, de gyereket nagyon szeretnének. Fél, mint mindegyik kismama, hiszen féltik magzatukat. Ezt a félelmet kihasználni embertelen, könyörtelen, megvetendõ dolognak tartom. Olyannak melyet nem fognak megúszni ezek az emberek következmények nélkül. De inkább a sors kezébe, mint az igazságszolgáltatásba bízok.


Aztán tovább mesél a kismama nekem.


„Megtudtam, hogy fel kell kérnem egy orvost a szüléshez. Képzeld! 50 000 forintot kért, akit meg akartam kérni. Majd elájultam. Mondtam, hogy majd visszajövünk, meggondoljuk, de hol van nekünk annyi pénzünk? Aztán végig jártuk õket, de a legolcsóbb is 20 000 Ft-ot kért. Végül is szerencsénk volt. Találtunk egyet, aki nem kért semmit. Sõt már volt olyan, hogy bejött miattam, de akkor is azt mondta nem tartozunk semmivel…”


Ilyen is van! Csak kár, hogy kevés! Nem igazán osztogatom a „tiszteletet”, de Õket tudom tisztelni!


Hiszen azok a szerencsétlenek, akiknek nem adatott meg, hogy „nagylábon” éljenek, úgyis hálásak lesznek annyira amennyire tõlük teleik. Miért nem tudtok megelégedni egy hálás tekintettel, egy õszinte köszönettel, „mélyen tisztelt„ doktorurak?


El is lehet gondolkodni itt: valójában mennyit keresnek „tisztességesen” ezek az orvosok!


Hangsúlyozom! Tisztelet a kivételnek!


Csak, hogy megemlítsem: Rettenetesen le vannak „rongyolódva” korházaink!


Ez lenne a leghosszabb téma (egészségügy) amivel foglalkozni kellene, de csak „felidegesítem” magam. Úgy-hogy „ugrunk”, és rövidebb leszek.





11. A kisebbségrõl.


a) Nincs semmiféle „kisebbség”! EMBEREK vannak, akikre törvények vonatkoznak és kész!


Akinek az van a személyigazolványában: „állampolgársága: magyar”, az ehhez a „családhoz” tartozik! Nem illeti meg se több, se kevesebb, mint bármely más embert! Nincsenek semmiféle külön jogaik, és kötelezettségei sem! Innen kezdve senki ne merje mondani: „kisebbség”!


S, ha már annyira ragaszkodik hozzá, hogy õ a kisebbség, hát legyen! Adjatok nekik munkát, vegyétek meg a „terméket”, s ha nincs „termék” nincs pénz! És nem segélyek, meg egyéb juttatások, amit másnak kellett „kiizzadni”!


a) Tudomásul kell venni valamit!


A cigány, az cigány! Hiába is tiltakoznak a kifejezés ellen. Ennyi erõbõl tiltakozhatna a lapp, a skót…


Ez (a cigány) egy emberi rassz. Teljesen más vérmérséklettel, identitással, élethez való hozzáállással, kultúrával…, mint a fehér ember. Ezért nehéz, szinte lehetetlen a „beilleszkedése”.


Az „orvoslás” roppant egyszerû!


Állam, az Államban. Nem kell, hogy eszerint a törvények szerint éljenek, hiszen ez nehezükre esik, hiszen itt sokat kell dolgozni a megélhetésért, bár az Õ számukra -tisztelet a kivételnek-, minden munka sok.


Éppen ezért: számuknak megfelelõ nagyságú területen engedjék élni Õket, a saját törvényeik szerint, „hermetikusan elzárva” a fehérektõl. Legyen saját „országuk”. Pl.: valamelyik szélsõ megye, vagy kettõ.


Vezetõjük akad bõven, hiszen a „kissebségi” vezetés ott is „elirányíthatja” õket! Annyi különbséggel, hogy ott nem követelõzni, hanem munkára buzdítani kell!


Végre szabadon élhetnének, úgy, ahogy akarnak köztünk is. „Országukból” ide csak vízummal jöhetnének!


Természetesen a területhez járó „anyagiakat” is megkapnák.


Ettõl a pillanattól kezdve nincs másokra mutogatás, mások hibáztatása saját fajuk esetleges „gyengesége” miatt… És nem elhanyagolható az sem, hogy a Magyar Állam mennyivel könnyebben boldogulna! Itt nem csak a bûnözésrõl beszélek!


Amikor a földet és vagyont visszautasítja a szóban forgó „cigány nemzet”, el lehet gondolkodni, mi is a valódi céljuk! Élni, vagy élõsködni!


Nem!!! Ennek megvalósítása nem lehetetlen!


Még csak nem is rasszizmus! Egyszerûn a konfliktusok megoldása, szabadságuk visszaadása, hiszen ezeket a törvényeket nem tiszteleik, nem kell nekik, tisztelet a kivételnek.


Szabadságot kapnak, területet, kezdési lehetõséget, ahol megalkotatják saját „vérmérsékletüknek” megfelelõ törvényeiket, és élhetnek aszerint, immár másokra nem mutogatva! Mert bizony az un. „Kisebbség” létrejötte az, másokra mutogatás. Én (cigány) azért nem boldogulok, mert ti nem hagyjátok.


Remélem, már senki nem tartja rasszizmusnak a leírtakat, mert nem más ez, mint egy felkínálható lehetõség!


Azért kíváncsi lennék, elfogadnák-e, ezt a „pénzt” és szabadságot!


Ha nem kell nekik, akkor vannak ezek a törvények, és az itteni lehetõségek, és tudomásul veszik: nincs semmiféle kissebség! Törvények, és magyarok vannak, punk-tum.


b) Tudom, hogy a leírtak keménynek tûnhetnek és kivitelezhetetlennek.


Éppen ezért: Törekedni kellene arra, hogy olyan munkákat biztosítsunk nekik, amit szívesen tesznek, amihez értenek. Mert bizony van ilyen!


És azt i be kell látni, hogy roppant „szívósak”, kitartóak tudnak lenni!





12. Médiákról


a) A volt korrupt, befolyásolható személyeket haladéktalanul távolítsák el helyükrõl, és a dolgozók jelöljenek újat helyükre! És ne a végzettséget, hanem a rátermettséget vizsgálva!!!


A leváltott vezetõket mindenképpen „átvilágítani”! 9/i bekezdés alapján.


b) A médiákban elkövetett alaptalan, elferdített, hamisan bemutatott tényekért, rendkívül nagy büntetés járjon, hiszen emberek ezreit tehetik egy csapásra tönkre.


c) Kínosan figyelni kellene arra, hogy, ne a reklámok határozzák meg a médiák „életét”, fennmaradását! Így egyértelmû, hogy ahol a pénz, ott a „szó”! Ilyent nem szabad megengedni! A reklámoknak külön médiát indítsanak, ahol ismertethetik a cégek, gyárak termékeiket, szolgáltatásaikat! Ezeket természetesen „felülvizsgálni”, ellenõrizni kell, hogy ne csaljanak ki pénzeket hamis ígéretekkel az emberektõl. Valamint azt is tudomásul kell venni, hogy a reklámok határozzák meg, milyen termékeket fogyasztanak az emberek leginkább! Ezeket – betegségmegelõzés miatt - vizsgálják meg, és ha kell, töröljék reklámozási lehetõségét!


d) Sajnos, még nem ismertétek fel „tisztelt honatyáim”, hogy valójában mennyi „kárt” okoztak a reklámok az életben. Nem ártana egy kicsit „kutakodni” e téren, és meghallgatni néhány, „nem szakember” véleményét is, és azt ellenõrizni!





13. Közlekedésrõl, tömegközlekedésrõl…


a) A közlekedési rendfenntartás érdekében, a közlekedési szabálysértõk büntetését fokozni, kellene.


Ugyanakkor, a másokat nem veszélyeztetõ, saját védelemre szolgáló szabályokat enyhíteni kell, hiszen akinek jogosítványa van, tudja, mi érheti a közutakon. Ne akarjatok mindenben dönteni „honatyák”! Az ember saját sorsa felett had döntsön, amíg ez másokra nincs veszéllyel. Ilyen, pl.: bukósisak, biztonsági öv… használat.


b) Itt kapaszkodjatok meg! A tömegközlekedést ingyenessé kell tenni az ország határain belül.


Annyit hangoztatta „tisztelt miniszterelnökünk” a közös teherviselést, hogy most rámutatok neki mit is jelent az valójában.


A kifizetett bérek, és egyéb adóköteles dolgok adóját meg kell növelni annyira, hogy a tömegközlekedés finanszírozhatóvá váljon. Mondjuk 4-5% jövedelemadó növelés, és már kész is!


Vizsgáljuk meg, mit is hozhat ez az embereknek!


Nos jelenleg nektek, és a hozzátok hasonló magas jövedelmû embereknek, „honatyák”, nagyobb „lemondással” jár ez a dolog, hiszen hozzászoktatok, hogy „alanyi jogon” jár a „kéklámpás tütü”. De ez így valóban „közös” teherviselés! Tudom, hogy elengedhetetlen a munkához a szolgálati kocsi, de nálatok sokkal többrõl van már szó, mint szolgálati autó!


Hazánkba érkezõ külföldiek sem okoznak problémát, hiszen már a határon el lehet kérni tõlük a „bérlet” árát, itt tartózkodási idejüknek megfelelõ mértékben. Nem kell sokat kérni, hiszen nem „kirabolni” akarjuk” õket.


Nézzük a jó oldalát mindennek!


Környezet szennyezés csökkenés. Arról nem is beszélve, hogy a repce termesztése, és üzemanyaggá való átalakítása mit hoz pluszba a tömegközlekedési eszközöknél .


Az emberek kapcsolattartásának megkönnyítése. Rokonlátogatás, nyaralás, pihenés… stb.


Ez utóbbi természetesen a szabadság érzetet is növeli az emberekben, ami a boldogság egyik alapja, és ti „honatyák” ugye szeretnétek „boldognak” látni „gyermekeiteket”!?





14. Távközlés…


a) Mit is várhatnátok tõlem itt?


Naná, hogy ezt is ingyenessé tenném, legalábbis a vezetékest. Ugyan olyan megoldással, mint a tömegközlekedést!


Ne merjétek azt mondani, hogy lehetetlen! A telefonról is azt hiték 150 évvel ezelõtt!


Figyeljétek csak meg, hogy amikor teljes belsõtök tiltakozik a fent említettek ellen, mi játszik közre valójában! „Eszem ágában sincs lemondani annyi pénzrõl, amikor ezek nekem így is, úgy is megvannak!





15. Kultúra, szórakozás…


a) Elsõsorban a megyeszékhelyeken kezdve, hatalmas szabadidõközpontok létrehozását kellene elindítani. Itt aztán minden egy helyen lenne. Mozi termek, teke, társasjáték terem, szimulátorok, számítógépek, internet, biliárd, videó terem, idõsek társalgóklubja…


b) Ezek üzemeltetését, fenntartását nagyrészt csökkent munkaképességû, vagy nyugdíjasokkal kellene ellátni.


Havi – megfizethetõ bérletekkel – lehetne ide látogatni, ami természetesen nem „kizsákmányolás”, csak a fenntartást szolgálja.


Fiataljainkat így könnyebben ellenõrizhetjük, harcolhatunk a kábítószer ellen, és nem az utcán lézengenének.


c) A színházakat, könyvtárakat is 1-2% adónöveléssel, ezáltal ingyenes (vagy nagyon olcsó) látogatási lehetõséggel kellene elérhetõvé tenni az emberek számára! Úgy, ahogy azt a tömegközlekedésnél javasoltam a 13. pontban.


Így lehetne kultúrát „vinni”!!!





16. Környezetvédelemrõl…


a) A végére hagytam, de a legidõszerûbb, amivel feltétlenül és sokat kellene foglalkozni!


Mindent meg kell adni nagyszerû tudósainknak, hogy korrigálják azt, amit valamikor „elrontottak” fejlõdésünk során!


b) Haladéktalanul kezdeményezni kell, a humán, környezetbarát energiaforrások kutatását, kiaknázását! (víz, nap, levegõ…stb).


c) Vissza kell szorítani a nem természetes alapanyagú csomagoló, és élelmiszerek gyártását, forgalmazását…


d) Feltétlenül el kell kezdeni a szelektív hulladékgyûjtést, és megsemmisítést…


ÉS MÉG FOLYTATHATNÁM!


Nem elfelejteni!


Minden megvalósítható, mit nem vetünk el!






Vissza a fő oldalra!


2. rész





EMBEREK!


Ki mondja mindezt, ami majd „elhangzik”?


Higgyétek el teljesen mindegy, ki vagyok. Személyembõl csak következtetéseket, elõítéleteket alkotnátok, mely megfojtaná kezdeményezésemet anélkül, hogy próba elõzné azt meg.


Rendkívül nehéz dolgom van, mert valami olyasmit kell tennem, amire azt mondták, hogy: "Lehetetlen!"


Meg akarlak gyõzni benneteket arról, hogy: Nem jó úton járunk, az Élet szép, de a világ hamarosan elpusztul, ha nem teszünk valamit.


Ahhoz, hogy ez sikerüljön feltétlenül meg kell tennetek valamit! Együtt kell mûködnötök egy kicsit!


Félre kell tenni "agyatokat". Bekel csukni ugyan úgy, mint, ha szemeteket csuknátok be, mint ahogy honatyáinkat is arra kértem az elején! Bekel csukni, mert ésszel nem fogjátok megérteni azt, amirõl beszélni akarok nektek, legyetek is bármilyen okosak. A szívetekre kel hallgatnotok, mert minden, amit elmondok a szív húrjait pengeti majd meg. Ezért onnan hozzatok döntést.


Nem fogok felesleges dolgokat mondani, ami ne ide tartozna, ne ahhoz tartozna, hogy döntsetek valamiben, döntsetek érdemben és félelem nélkül.


Nagyon fontos, hogy tudjátok: a dolgok - legyen bármi az életben - nem egyszerûen feketék vagy fehérek. E két szín között rengeteg szín és még több színárnyalat van, kezdve a sötétebbtõl a világos felé egészen a fehérig. Ezt azért mondtam el, mert egy dolog lehet rossz, de lehet jobb is, mint ami elõtte volt. Úgy kell ezt nézni, mint, ha egy létra foka lenne. Egy létra foka melyen keresztül a sötét pincébõl a felszínre, a napfényre, a világosság felé igyekeznénk.


Meg akarlak gyõzni benneteket arról, hogy érdemes váltani, vagy, ha mi - ez a generáció - már nem is vagyunk képesek, legalább gyermekeinket neveljük másra. Meg akarom mutatni nektek saját erõtöket, s azt, hogy mire vagytok képesek, ha összefogtok.


Tudom, hogy hihetetlennek hangzik, de az ember önpusztításának egyik oka az egészség hiánya. Ezt majd részletesebben ki fogom fejteni, és be fogjátok látni, hogy mennyire igazam van. Az ok, hogy a gyerekeket választanám a változások létrehozásához, roppant egyszerû. Õk még "képlékenyek", jól alakíthatók. Mint gondolkodásban, mint életvitelben... stb.


Higgyétek el, szükség van a változásra, szükség van gyermekeink egészségének odafigyelésére, mert ma már gyermekek szenvednek olyan betegségekben, ami - állítólag - öreg kórban "illeti" meg az embert.


Sok olyan dolgot fogtok hallani, amire néhányan azt mondják majd minek ez a "rizsa", de nem feleslegesen beszélek. Nem vagyunk egyformák. Mindenkinek különbözõ mennyiségû "oltóanyagra" van szüksége, mire belátja, hogy igen, tenni kellene valamit a jövõ érdekében és ez a valami, ott van gyermekeink kezében is.


Mielõtt tovább folytatnám, olvassátok el az elõzõ oldalakon található „Uramisten! Mivé lettûnk” címû cikket, ha eddig még nem tettétek meg! Azt hiszem, híven tükrözi, az emberiség helyzetét.




Mindaz, amit a következõkben elmondok, nagyon sokakban kelt majd visszatetszést.


Nem nagyon zavar, ha õszinte akarok lenni, csak a „szokás”, és a „kényelem” hatalmának tudok be minden nemû ellenkezést.


Nézzünk néhány dolgot!







- AHOGYAN ÉN LÁTOM A VILÁGOT PL.: TISZTELET...







Mindent a teljes õszinteségre és igazmondásra alapoztam. Az igazság "fájdalmas", ezért nagyon kevesen képesek elviselni. Valahogy úgy mûködik, mint amikor az ember beteg (fáj a feje állandóan) bekap egy pirulát, ami megszünteti a fejfájást, de az alap okot - ami természetesen szépen növekszik az ember belsejében - azt nem. Ez a "hazugság"! Enyhülést hoz, de a probléma nagyobb lesz idõrõl idõre.


Az igazság az, hogy a gyógyulás lemondásokkal jár, ezért fájdalmas az ember számára. Tehát a pirula és a hazugság, csak pillanatnyi enyhülés, önbecsapás!


Ugyan ilyen a hazugság is. Pillanatnyilag "jó" megoldás, de késõbb sokkal nagyobb bonyodalmakat okoz.


Nézzünk egy másikat a "tiszteletet"!


Az emberek "fabrikáltak" maguknak valamit, ami jól esik lelküknek, még akkor is, ha az, hazugság.


Önöz, magáz, Tisztelt... stb.


Nézzétek csak meg, pl. a Parlamentbe az Ország szeme láttára, amikor a politikai ellenfelének intéz szavakat, mit is mond, mert "tiszteli" azt, akihez szól: "Tisztelt..." Ugyan akkor látszik a tekintetén, de nem csak a tekintetén, hanem ki is mondja negatív véleményét a "Tisztelt" személyrõl. Valóban ez a tisztelet? Tisztelni tegezve is lehet valakit. Az más téma, hogy nem igen tesznek az emberek tiszteletre méltó dolgot manapság. Nem tartozom azok aközé a személyek közé, akik a tiszteletet kötelességbõl - csak azért, mert "hivatalból" megjár - osztogassa azt. Nagyon tudom tisztelni azt, pl. amikor az ember azt teszi, amirõl beszél. Most körül lehet nézni, hány ilyen embert találtok. Legyen az: politika, vallás, egészségügy... Jó magam sem igazán vagyok ez alól kivétel. Tudom, hogy árt valami egészségemnek, mégis megeszem sokszor. De ez az én testem, és ha valami történne vele, ma már nem zúgolódnék, és a bajt is magam igyekszem orvosolni, és nem mástól várom el!










A HAZUGSÁG. A HAZUGSÁG - MINT EGYIK OKA - A PUSZTULÁSNAK, BOLDOGTALANSÁGNAK...







Valamikor volt az embereknek lelkiismerete. Tudjátok, az "furdalt" néha. Már akit furdalt. Ma már nagyon kevés ember rendelkezik vele.


Maradt az agy, mellyel gondolatainknak adunk "otthont" és a száj, mellyel a hangot képezzük, hogy kimondjuk gondolatainkat. Annak a maroknyi embernek a zöme, akik még halják lelkiismeretüket néha, azoknak is nagy gondjuk van vele. Ugyan is különbözõ okok miatt (megélhetés, pénz utáni vágy... stb.) hazudni kényszerülnek. Õk azok, akik háromszorosan is hazudnak - néha, gyakran - egyetlen szavukkal. Érzik mi a helyes, de arra gondolnak, ha ezt kimerik mondani, akkor...(itt a pontok helyére „képzeljetek”: megélhetés elvesztését, börtönt, erõszaktól való félelmet…stb.), ezért mást mondanak.


Így hazudnak háromszorosan.


Rosszabb a helyzet azoknál, akinek már lelkiismerete sincs! Sajnos egyre több az ilyen ember és fõleg az "agyoniskolázottak" közül kerülnek ki. Hiszen megtanulják, hogy mindenek felett állnak abban a témában, amit tanultak. Annyit tanultak, hogy megtelt az agy és a szívnek már nem maradt helye benne.


A szívnek, melybõl a lelkiismeret szólalna meg, ha... És Sajnos pont ezek az emberek kerülnek olyan helyzetbe, hogy meghatározzák mi jó nekünk, mi jó az emberiségnek. Rohamosan haladva közben a teljes pusztulás felé. Nagyon nagy tisztelet a kivételnek! Azoknak például, akik lehetõvé tették, hogy ilyen "hülyeségekkel" etessem Önöket.








ÉBRESZTÕ, SZABAD GONDOLKODNI, A TILALOM ELLENÉRE IS!





Ezzel a sok hülyeséggel célom van. Pont úgy, mint amikor Ti tesztek valamit, mert nem hiszem, hogy olyanokat tennétek, amivel nincs valami célotok. Volt szerencsém - rögös úton - megismerni az emberi természetet, gondolkodásmódot. Hogy is ne ismerném, mikor megadatott, hogy megismerjem.


Van, aki azt keresi majd gondolataiban miért is tenném azt amit éppen „teszek”.


Aztán hirtelen: ÁÁÁ!!! Pénzért. Õk azok, akik el sem tudják képzelni, hogy másokért éljenek. Lesz olyan, aki elhiszi - még, ha kételkedve is - amit mondok. Nekik még mûködik a lelkiismeretük. Olyan is akad, aki idegesen kiabálva: "Mit képzel ez!", s tépi szét ezt az írást... stb.


Meg szeretnék nyugtatni minden gondolatot - még, ha nem is hiszitek el -, hogy nem hajt sem anyagi, sem erkölcsi érdek. Sõt, ha õszinte akarok lenni - és ez lehet, hogy durván hangzik -, nem is érdekel, hiszitek, vagy sem amirõl beszélek, beszélni fogok. Én megpróbálom mondandómat logikára alapozni, érvekre támasztani, Ti meg mérlegeltek és úgy döntötök, ahogy akartok.


Viszont ahhoz, hogy ezt helyesen megtudják tenni – mármint a döntést -, fel kell szabadítani gondolataikat. Fel kell szabadítani, hiszen "rabláncra fûzték" õket.


Nézzük csak a "rabszolga gyártó gépsort"! Óvoda. Kötelezõ, hiszen elõkészítõ az iskolához. Aztán iskola. Folyamatosan biztosítják, hogy mit gondolj, min gondolkozhatsz. Ezek nagyon szépen le vannak írva könyvekben. (Könyvben, ami egy másik ember, vagy emberek gondolata.) Aztán kikérdeznek, aztán megállapítják mire vagy jó - mindegy, hogy te mit szeretnél -, mire használhat a "társadalom". Eldöntik „sorsodat” annak alapján, hogy te mennyire vagy képes befogadni más "igazát". Hiszen errõl van szó, amikor könyvet olvasol! Más emberek igaz, vagy igaznak vélt gondolatait teszed „magadévá”. Arról nem is beszélve, hogy ennek hatására -gondolok itt az „osztályzásra”-, az emberek egyik része „nagy mellénnyel”, a másik része pedig gátlásokkal él, mely tönkre tesz mindent körülöttük. Minden ember másképpen gondolja, másképpen látja a dolgokat, másképpen ítél és él meg dolgokat. Csak, hogy ezt nem tehetik, hiszen megteszik helyettük mások, azok, akiket erre "képeztek" ki, „bölcseink, tudósaink…”. Évek alatt belétek verték azt, hogy tinektek nem kell gondolkodni, mert megteszik helyettetek mindig mások, megmondják, mit kell tennetek. Hányszor éreztétek úgy, hogy ez nem jó nektek, de azzal nyugtattátok meg magatokat, hogy õ tudja, hiszen neki diplomája van, õ tudós... stb. Könyörgöm! Megyünk egy álltaluk vezetett szakadék felé, mely a teljes pusztulást jelenti.


Mikor veszitek már észre, hogy igazán csak magatokra számíthattok, s bensõtökben, szívetekben, melyre olyannyira féltek hallgatni, ott a megoldás mindenre, csak féltek hallgatni rá, mert féltek a következményektõl!







POLITIKA, PÉNZ, PROFIT, VALLÁS, OKTATÁS, EGÉSZSÉGÜGY


Bár már az „Urak, Honatyáim” fejezetben elmondtam, de itt elismétlem még egyszer, hiszen fontos!


A pénzt, amikor feltalálták, valami nagyszerû dolognak indult, hiszen meglehetett határozni egy-egy árú értékét és tágabb lehetõségeket biztosított az árukereskedelem terén. A baj csak akkor kezdõdõt, amikor feltalálták a "profitot", a nyereséget. A pénz alapja lett: erõszaknak, háborúnak, önzésnek, kábítószerezésnek... és még sorolhatnám mi mindennek.


Amennyiben a "Gonosz" létezik, akkor a pénz lett az egyik legjobb fegyvere az emberiség romba döntésére. Az elején még az ember "diktált" a pénznek, most már a pénz "diktál" az embernek. Bolond vagyok csak azért, mert azt hiszem: ha a korház össze akar dõlni, akkor nem pénz kell, hogy felújítsuk, hanem tégla... Bolond vagyok azért, mert azt hiszem, hogy: a pénznek nincs keze. Hiszen azt állítják: "A pénz dolgozik" (gondolok itt a kamat reklámra). Hát van annak keze, hogy dolgozzon, vagy másnak kell vért izzadni ahhoz, hogy valaki kamatot vehessen fel?


Megmondom nektek, mi a profit, a nyereség! Gondoljatok arra, hogy minden, mi kis bolygónkon a földön található az egy "egész". Pl. egy egész alma. Van négy testvér. Mivel a természet tökéletes és igazságos, az almát négy egyenlõ részre osztja fel és biztosít ezzel jó megélhetést, boldogságot, egyensúlyt a négy testvér között. Az egyik, a "legokosabb" kitalálja, hogy befekteti az õ egynegyed almáját, hogy az majd profitot hoz neki. Tervét elmondja testvéreinek, hogy rávegye õket is a befektetésre. Két testvér azonnal rá áll a dologra. Persze, hogy rá áll, hiszen kapzsik. A negyedik viszont azt mondja: Nekem nem kell több. Nekem ennyit adott a természet, nekem ez bõven elég. A befektetések véget érnek, az üzletek megköttetnek.


Az eredmény!? Az ötletgazda testvérnek immár háromnegyed almája van, kettõ nincstelenné vált, s az aki nem fektette be az õ részét nem is vesztett és boldogan él. A két éhezõ, most könyörög gazdag fivérének, hogy csak annyit adjon, hogy éhen ne halljanak. De kemény az õ szíve és azt feleli: Dehogy adok "tisztességesen" megdolgoztam érte engem illet...


Megkeresik hát másik testvérüket, aki azt mondja nekik: Gyertek, jut nektek is, hiszen a természet bõkezû volt.


Hát ez a profit! Mikor jut el az emberek tudatába és ha eljutott, mikor szólal meg a lelkiismeret, hogyha többet vesznek el a "közösbõl" mint ami megilleti õket az mindig egy másik ember nyomorát hozza magával. Ne higgyétek azt, hogy boldogok, mert a félelem megöli a boldogságot és ezek az emberek félnek attól, hogy elvesztik azt, amit „becsületesen” megkerestek, s hamar oda vész a pénzért vásárolt hamis boldogság is. Éppen ezért zöme még kegyetlenebbé, kapzsibbá válik (tisztelet a kivételnek), csak, hogy megtarthassa azt, ami az övé(?).


Anthony de Melló egy bölcs jezsuita szerzetes volt. Olyan bölcsnek tartották, hogy még egyszer Isten is tanácsért fordult hozzá.


"- Bújócskázni szeretnék az emberekkel. Mond meg nekem Thony, hova bújjak, hogy ne találjanak meg az emberek? Az egyik angyalom azt mondta: bújjak a legmagasabb hegy tetejére. Egy másik: bújjak a tenger legmélyebb fekete zugába. A harmadik: bújjak a hold mögé. A negyedik azt tanácsolta: bújjak a legtávolabbi csillag mögé. Te mit tanácsolsz, hova bújjak?


- Bújj az emberek szívébe az lesz a legutolsó hely, ahol keresni fognak." (Megjegyzem igaza volt!)


Ez a bölcs ember a következõket mondta az emberiség pusztulásáról:


"Az emberiséget a következõ dolgok semmisítik meg:


Az elv nélküli politika,


a munka nélküli jó lét,


az együtt érzés nélküli fejlõdés,


a csend nélküli tanulás,


az erõszakkal teli vallás


és a tudatosság nélküli Isten imádat."


Ebbõl a hat dologból, amit Thony mondott sokan nem is értenek meg egyet, kettõt, ezért fussunk végig rajta!










"ELV NÉLKÜLI POLITIKA"





Hasonlatosnak tartom, mint amikor az orvos a dohányzás káros mivoltára emlékeztet, ugyanakkor alig várja, hogy rágyújthasson.


Írtam nemrégiben (még a Horn kormánynak. 1. részben található) egy levelet, melyben - többek közt - kifejtettem milyen "honatyának" lenni. Jobban mondva, milyennek kellene lenni. Véleményem szerint, aki az emberek élére áll, az olyan legyen, mint a családfõ. Vegye tudomásul, hogy egy csapásra rengeteg "gyereke" lett, akiket el kell látnia, ugyan úgy, mint, ha a sajátjai lennének, hiszen ehhez megfelelõ "méretû" pénztálcát és megfelelõ "méretû" hatalmat kapott.


Mivel így gondolom, biztos nem arattam sikert annak idején, pl. ezekkel a mondataimmal:


"Az én apám, amikor még gyerekek voltunk és mielõtt leült enni, mindig megkérdezte anyámat, hogy a gyerekek ettek-e? Ezt a kérdést azért tette fel, mert hatan voltunk testvérek és bizony nem igen volt mit a tejbe aprítani. Ha mi már ettünk, és ha maradt, evett õ is. Sokszor elvert szíjjal mikor éppen saját törvényeit tartatta be velem, de igazi apa volt, nagy szívvel. Ti viszont honatyáim oda ültök az üsthöz, jóllaktok, s, ha maradt ehetsz te is fiam. Közben "gyermekeitek" éhen halnak, vagy éppen megfagynak egy híd alatt, mert hajléktalanok.


Ha azt mondjátok, hogy ennyi, meg ennyi a létminimum, akkor legyetek ti az elsõk, mutassátok meg gyermekeiteknek, hogyan kell belõle megélni, hogy ne zúgolódjanak. Ugye értitek, mit tartok én "elvnek"!










"A MUNKA NÉLKÜLI JÓLÉT."







Nézzük igaza volt e a "munka nélküli jólétben" Thonynak!? Mi az a kamat, ami a "tisztességgel" megszerzett milliókat illeti. Nem munkanélküli jó lét? És bérbe adni valamit busás haszonnal (pl. épület), nem munka nélküli jó lét? Stb.


És meg van az együtt érzés nélküli fejlõdés?


Vagy nem folyt, ezer és ezer ember vére a vallás nevében. Vagy hol van a tudatos Isten imádat? Tudatos, vagy éppen azt vesszük be, amit a "szánkba rágnak ezen a téren is!? Az a baj embertársaim, hogy bevesztek mindent anélkül, hogy megvizsgálnátok, legyen az orvosság, vagy "ige"!










"A CSEND NÉLKÜKI TANULÁS"





Nem véletlenül hagytam utoljára azt, amit nagyon sokan nem értenek meg Thony idézetébõl.


"A csend nélküli tanulás." Kérdeztem én "parasztot" és diplomás embereket is, de nem tudták közülük sokan megmondani mit is jelent.


Két iskolát is jár az ember egyszerre. Az egyiket az emberek "alkották", a másik viszont az "ÉLET" iskolája.


Nemrégiben beszélgettem egy fiatal tanárnõvel, aki szakított szerelmével és igen szenvedett, mire kiheverte a "fájdalmat". Miközben beszélgettünk "elejtette" a következõ gondolatot: "Többet soha nem fog így járni, mert rengeteget tanultam ebbõl a kapcsolatból." Én erre elkezdtem nevetni, és azt mondtam: "Azt jónak tartod, hogy tanultál belõle?" Igennel válaszolt. Akkor hol van itt a rossz!? - kérdeztem. Jegyezd meg - mondtam neki miközben elgondolkodott -, hogy a rossz dolgok nem léteznek, mert abból csak tanulhatsz. Ez az élet iskolája. Azon is elgondolkozhatsz, hogy kit hibáztatsz, hiszen te akartad ezt az egészet!


"Végül is igazad van." - mondta.


Amikor csendben tanul az ember, nem ellenkezik a SORS "kegyetlenségeivel” szemben, hanem elgondolkodik. S, ha ezt megteszi tiszta szívbõl, akkor rájön, hogy senkit nem hibáztathat az õt ért kellemetlenségek miatt, hiszen õ maga alapozta azt meg. És arra is rájöhet, hogy mennyit lehet belõle tanulni! Sõt egy idõ után rájön arra is, hogy amikor ellenkezik a SORS által jól megérdemelt szenvedéseknek, újabb szenvedéseket alapoz meg magának. Nagyon röviden ez az "ÉLET ISKOLÁJA". Amit leteszek az asztalra, azt vehettek fel onnan. "Ki szelet vet, vihart arat."










- A BOLDOGSÁG KERESÉSE, VALLÁSBAN ÉS EGYÉB MÓDON.







A boldogság meglelése az élet iskolájában van. Erre mi történik!? Van, aki a vallásban - ami egyébként helyes is lenne, de nem a templomban - keresi. És van, aki pénzért akarja megvenni. Aki nagyon ostoba az még mindig a pénzért kiabálna inkább az elmondottak után is.


Megpróbáltam összeállítani a boldogság titkát.


1. AKKOR VÁLIK A VILÁG SZÉPPÉ SZÁMODRA, HA TE MAGAD IS MEGSZÉPÜLSZ


2. A SZERETETT - MELYRE ÚGY VÁGYSZ - CSAK ÚGY LÉTEZHET SZÁMODRA, HA KIÛZÖD SZÍVEDBÕL A GYÛLÖLETET.


3. HA JÓT AKARSZ, JÓNAK KEL LENNED.


4. A GOND ÚGY KELETKEZIK, HOGY GONDOT CSINÁLSZ MAGADNAK.


5. A KÉNYELMET ÚGY TUDOD MEGVALÓSÍTANI A LEGKÖNNYEBBEN, HA LEMONDASZ RÓLA.


6. A TÉGED ÉRT VÁDASKODÁS MEGSZÛNIK, HA NEM VÁDOLSZ TÖBBÉ SENKIT.


7. AMIKOR MÁR NEM RAGASZKODSZ SEMMIHEZ, NEM TUDNAK MEGLOPNI TÖBBÉ.


8. AKKOR NEM ÍTÉL EL SENKI, HA NEM ÍTÉLSZ EL SENKIT.


EBBÕL KÖVETKEZIK: HA NEM AKAROD, HOGY MEGÍTÉLJENEK, NE ÍTÉLJ MEG SENKIT.


9. AMIKOR MÁSNAK NEM OKOZOL SZENVEDÉST, MEGSZÛNIK SZENVEDÉSED.


10. AMIKOR MÁSNAK NEM OKOZOL CSALÓDÁST, TE SEM CSALÓDSZ TÖBBÉ.


11. A REMÉNY AZ, AMI ÉLTET, A HIT AZ, AMI ELVEZET IDÁIG.


12. A FÁJDALOM, FIGYELMEZTETÉS, HOGY ROSSZUL CSINÁLSZ VALAMIT,


A ROSSZ PEDIG NEM LÉTEZIK, MERT ABBÓL MINDIG TANULHATSZ VALAMIT.


Ez a boldogság, ezek másoktól való elvárása a csalódás.


Ekkora hülyeséget, gondolják sokan. Õk azok, akik az állítják, hogy könnyebb szõnyeggel leteríteni a földet, mint cipõt húzni a lábukra.


Nagyon sokan érvelnek - és adják fel egybõl a gondolkodást - azzal, hogy kitudja hol az igazság, hiszen az egyik ezt mondja, a másik azt, hát kinek higgyek? Higgyetek saját magatoknak, de vigyázzatok, mert a gondolataitok becsapnak nagyon sokszor benneteket! Ezért tegyetek próbát, kóstoljátok meg azt, aminek az „ízét” tudni akarjátok, mert amit érezni fogtok az lesz az igazság! Mert milyen dolog az: amikor a cukrász mester vitatkozik a lakatos mesterrel a lakatos szakmájáról, annak szakmai fogásairól? Milyen dolog: más igazát - legalább is általa annak vélt -, vitatni, elbírálni, véleményt mondani, ha nem néztünk utána! Tehát: kóstold meg azt a "pudingot" és úgy ítéld meg az ízét, s ne elmondások alapján! Vagy úgy gondolod, hogy kényelmesebb mástól megtudni?


És eszébe jutott e már valakinek, hogy milyen árat füzet ezért a "kényelemért"?


Ma - sajnos - minden téren káosz uralkodik.


Meg lehet nézni, pl. hány vallásképviselet van. Mind egy fajta igazságot hívatott képviselni, abból viszont csak egy van. Így, ha mondjuk 200 vallásképviselet van, akkor a legjobb esetben 199 téved, és hamisat terjeszt. Azok, akik hozzájuk fordulnak, mit kapnak vajon? Megtalálják azt, amit keresnek?


Egyszer megpróbáltam megmagyarázni egy papnak, hogy miért nem találnak igazi boldogságot náluk az emberek.


Azt kérdeztem tõle: "- Belátja e, hogy pénz alapja lett erõszaknak, szenvedésnek, kábítószerezésnek, háborúnak?


De még sorolhatnám mi mindennek.


- Feltétlenül, ez így van - hangzott a válasz.


- S, azt, hogy a pénz lett a legjobb "fegyvere" a Gonosznak ahhoz, hogy az emberiséget romba döntse?


- Tulajdonképpen, igen.


- Akkor azt árulja el nekem: miért hordozzák körbe a persejt, s miért kell fûzetni az embereknek, ha Isten elõtt akarnak házasodni, vagy éppen gyermekeiket akarják megkeresztelni? Különben is Isten elõtt nincs titok maguk szerint, akkor minek ez az egész? Istennek a Gonosz valutájára van szüksége maga szerint, hogy az igazságot terjessze, vagy, hogy templomot építsen?


De mondja meg nekem õszintén azt is: abban a nagy lelki tisztaságban, amiben maguk élnek, hogy fér meg az, hogy a szegénység erényérõl prédikálnak, külön repülõgéppel járnak, bársonyszõnyeget terítenek eléjük, miközben testõrök védik meg a gonosz gyilkostól, ki ott leselkedik valahol a hívek között, várva arra, hogy mikor csaphat le. Miért nem védi meg Isten a földi helytartóját?


Ilyen "tiszta " lelkiismerettel feloldozni valakit bûnei alól? Nem szólal meg a lelkiismeret, hogy az a szegény szerencsétlen lelkileg megkönnyebbülve elmegy, s másnap, vagy rögtön ahogy kijön a templomból elüti egy autó és a további életét egy tolókocsiban éli le. Hogy van ez? Isten megbocsátott, de a Sors nem? Hát ki az úr?


És szegény el sem tudja képzelni, mivel szolgált rá arra, hogy így járt, s ami szomorú, maguk sem tudják meg mondani nekik. Lehet, hogy többet nem teszi be a lábát az illetõ a templomba, de elkezd gondolkodni, az biztos.


Erre a kérdés sorozatomra mi volt a válasz?


"- Távozz tõlem Sátán!"


Ennyit a papi „segítségrõl”! Ha valaki végre kezdi „kapizsgálni”, hogy valami nincs rendben, az egybõl a sátán követõje lesz.


Azért a kapuban megnyugtatott, hogy imádkozni fog lelki üdvömért.


"- Ne fáradjon, mert az, az én dolgom - mondtam. Van így is elég "munkája"!"


Istenem, hogy lehetek olyan hülye, hogy Isten földi helytartójának magyarázok arról, hogy milyen rosszul csinálja azt, amit csinál. Természetesen - mivel a dolgok nem feketék vagy fehérek -, még mindig jobb, ha az ember templomba jár, mintha tömeggyilkos, vagy tolvaj lenne. Ezért be kell látnom, hogy szükség van rájuk.


Az viszont, a "kulcs" amit mutogatnak nem nyitja a mennyország kapuját, az biztos. Nem hogy másokat nem tudnak beengedni, de õk maguk sem jutnak be oda szerintem.


Én valahogy úgy tartom, hogy lelki üdvünket cselekedeteink szennyezik, vagy tisztítják.


Ezek után ne is csodálkozzak azon, hogy bolondnak tartanak? Igaz?


Ettõl függetlenül én így gondolkodom ma az ÉLET minden terén.


„Nagyon hivatalos” politikustól kaptam ezt a kérdést:


"- Csak nem azt akarja mondani, hogy minden szakember téved, és maga tudja az igazságot?


- Szó sincs róla - feleltem. Én csak azt tudom, hogy minél több dologra jöttem rá az életben, annál jobban rájöttem, hogy mennyire nem tudok semmit az életrõl, mert egyre több lett a kérdésem: a "miért".


Talán csak annyival lettem „több”, hogy rájöttem: két fajta igazság van. Egy egyetemes, törvényszerûség - mint pl. a Föld gömbölyû-, mely az élethez jár. És egy, az ember agya által igaznak vélt dolog.


A kettõ egymástól függetlenül mûködik, de mindenfajta eltérés e kettõ között: szenvedést, nyomort és pusztulást von maga után.


Éppen ezért: elnök "úr" tudós "úr", doktor "úr", plébános "úr" tehetsz bár mit, mert amíg nem ez szolgál alapul tevékenységednek a „természeti törvény”, hanem inkább a pénz, szenvedni fognak az emberek. Vagy elfogadod ezt, vagy szenvedsz, nincs „BOLDOGSÁG” és pusztulsz!










RABSZOLGÁKKÁ VÁLTUNK.







A ma emberének rosszabb, mint a régi rabszolgatartó társadalomban tartott rabszolgáknak, hiszen õk tudatában éltek annak, hogy õk rabszolgák, s tudták, hogy mi várhat rájuk. Ugyan ezeket mi nem mondhatjuk el magunkról.


Mennyi mindent adott a természet és nézzétek meg milyen nincstelenné váltatok. Kaptatok életet, szabadságot, szabad akaratot, döntést a dolgok felett, egészséget, bõséget és még Isten tudja mit.


Most mondjátok meg: mitek van? Van házad, van autód, nyaralód, jó állásod, kényelmed...


De biztos, hogy van? Milyen tulajdon az, amit bármelyik pillanatban elveszíthetsz, máról holnapra? Próbáld csak meg nem fûzetni a csekket, az adót, meg ezt, meg azt! Úgy elvisznek mindent tõled, csak úgy zuhog.


Hiába fûzetted ki, folyt érte a verejtéked, izzattál érte vért - már aki izzadt! -, jegyezd meg: nem a tiéd!


Ahogy az állásod elveszítheted, ugyan úgy veszthetsz el mindent ma.


Még a gyerek sem a tiéd, akit megszültél. Próbáld csak nem elvinni egy kötelezõ oltásra, vagy kerülj az utcára fûzetés képtelenség miatt. Úgy elveszik tõled gyermeked (természetesen az õ érdekében): csak úgy zuhog.


Most mondjátok meg õszintén: akkor mitek van?


Mit mondasz? Néha jogos. Akkor ne felejtsd el: ma én holnap te.


Többen megkérdezték tõlem: "- Honnan tudod, hogy helyes, amit te csinálsz, jó úton jársz.?


- Sehonnan. Én csak azt tudom, hogy én mit találtam, s az, mit jelent nekem. Elmondani szavakkal nem lehet, mint ahogy a rózsa illatát sem. Egy dolog van azért, ami mellettem szól. Ez pedig a következõ:


Valaki megkérdezte Thonyt a bölcs szerzetest: - Honnan tudhatom, hogy jó úton járok?


- Azt soha nem tudhatod, de, ha hátra fordulsz és sokan követnek, akkor biztos, hogy eltévedtél.


Nos, nem hiszem, hogy mostanában „hátra kell nézzek”, nem igazán akad követõm. De bánja kutya!







TERMÉSZETES ÉS ALTERNATÍV GYÓGYMÓDOK.







Vajon melyiket válasszam?


Feltétlenül ki kell hangsúlyoznom, hogy nem vagyok elfogult a természetes gyógymódokkal szemben, még akkor sem, ha gyógyulásomat - mely az orvosok szerint lehetetlen volt - annak köszönhetem.


Elõrebocsátanám azt is, hogy mint az orvosok - tisztelet a kivételnek -, mint a természetgyógyászok többségének szemében fekete báránynak számítok.


Törekvéseim közé tartozik: azok a hiteles természetgyógyászok - aki ma Magyarországon élnek - összekapcsolása azokkal az orvosokkal, akik nem zárkóznak el a természetes gyógymódok elõl és hajlandóak együtt mûködni.


A következõ képen látom, ma a helyzetet e téren buta kis kobakommal.


A természetgyógyászok kilencven százaléka pénzéhes sarlatán. Amikor ezt a mondatomat kimondom, elsõként azok figyeljenek oda mit is tesznek valójában, akik bepörögnek, vagy sértve érzik magukat bármilyen formában ennek hallatán, mert õk biztos, hogy közéjük tartoznak. Pl. Aki ilyent üzen nekem, hogy: "Mit pofázok én a természetgyógyászatról, mikor nem is vagyok természetgyógyász!" Már jó, ha elgondolkodik, hogy õ maga közéjük tartozik e! Nem tartok attól hiteles természetgyógyásznak valakit, hogy újságon keresztül is azt bizonygatja kik voltak a tanáraik, kiktõl tanult, mert az, semmi esetre sem bizonyítja azt, hogy õ maga mit tud. Még kevésbé tartom annak azt, aki miután sikeresen vett egy, az Állam által


kitûzött akadályt elsõként - gondolok itt a kötelezõ vizsgára - és utána kijelentést tesz a médián keresztül az olvasók felé: "Ne felejtsék el elkérni az engedélyüket a természetgyógyásztól, mielõtt igénybe akarják venni szolgáltatásait!"


Pár napja, "mint kivert kutya a barangolt velük együtt a „sivatagban”, jóban, rosszban, s amikor az oázis hídjához értek gyorsan átszaladt és fel akarta gyújtani maga mögött a hidat, mert minden vizet õ maga akart kiinni." Bizonyára értitek, mire célzok ezzel.


Az igazi természetgyógyászok java részét az élet tanította és a szív és az ember és a természet az elsõ számukra, mindez képmutatás nélkül! Nagyon kevés ilyen természetgyógyászt találni!


Az orvosokról, csak annyit és ezt nem én mondom! "Orvos, elõbb gyógyítsd meg magad!" Ha én nem is az orvosok többsége tudja, ki mondta ezt, hiszen rá alapozták a mai orvostudományt. Annyit fûzök hozzá: Sikerült e ez szerintetek, vagy ugyan abban a betegségekkel küszködnek, melyeket gyógyítani próbálnak!?


Szomorú csak azért vagyok, mert tudják, hogy a helytelen táplálkozás az ok fõként, mégsem történik semmilyen tõsgyökeres változás ezen a téren. S még jobban szomorító, hogy a háttérben anyagi érdek húzódik meg elsõsorban. De ide tartozik a félelem is. Ilyen, mint: féltékenység, presztízsvesztés... és még sorolhatnám.










A FÕORVOS, AKI EGYÜTT MÛKÖDÖTT VOLNA, HA...


(részlet az 1. részbõl)







Mondok egy konkrét példát, hogy szörnyülködjetek!


Nemrégiben a Kapos Rádióban egy interjút hallottam. mely egy fõorvossal készült és a lábszárfekélyrõl és annak gyógyíthatatlanságáról volt szó. Még egy klub is létre jött, mely szegény szerencsétlen embereket hivatott szolgálni.


Betelefonáltam és arra kértem a fõorvos "urat" - miután elmondtam törekvéseimet, a hiteles természetgyógyászok és az érdeklõdõ orvosok „összekapcsolásáról” -, hogy próbáljuk ki a természetes gyógymódot is.


Nem zárkózik el - mondta a telefonba. Meg is kerestem mindig abban az idõben, amit megadott, de soha nem ért rá. Orvos ide, vagy oda nem, szép dolog ilyeneket csinálni. Talán itt meg is értitek, hogy miért nem osztogatom, csak úgy a tiszteletet mindenkinek. Végül is a harmadik ilyen alkalommal megadott egy idõpontot, mely a lábszárfekélyesek klub délutánja volt. El is mentem. Jött is a fõorvos "úr" több kollegájával együtt, s jöttek a betegek is szép számmal. (Fantasztikus, hogy milyen ronda tud lenni egy lábszár fekély. Nem csodálom, hogy ennyire zárkózottakká váltak ezek az emberek.)


Végül is szánt rám idõt mindjárt az elején, még mielõtt a betegek elkezdtek jönni.


Próbáltam bevezetni egy másik fajta a természetes gyógymódot, de mindjárt az elején megemlítette az elsõ vehetetlen akadályt. Ugyan is a klubot egy cég támogatta anyagilag. Méghozzá az a cég, melynek a termékével a gyógyítást kísérlik meg újra, hozzá fûzöm, hogy több, kevesebb sikerrel.


Hoppá! Az elsõ igazi akadály, hogy ezek a szerencsétlenek hozzá juthassanak a mindent megváltó gyógyuláshoz!


„Hogy nézne az ki, hogy valaki támogatja a klubot, és mégis mástól gyógyulnának a betegek!” –mondja a fõorvos úr.


Ugye értitek!?


Nem akartam hinni a fülemnek mikor ezeket a kijelentéseket hallottam. Kedves lábszárfekélyesek! Sajnálom, de szó sem lehet a gyógyulásotokról, amíg a pénz diktál, vagy fel nem ébredtek végre és kerestek más járható utat gyógyulásotok felé!


Egyébként feltételezem, hogy az ott lévõ orvosok sem "kommunista szombatot", vagy kötelezõ társadalmi munkát végeztek jól megérdemelt pihenési idejükben. Ha igen, akkor tisztelet érte.


Aztán megjött a tévé és rám már nem maradt idõ, így hát megvártam a végét, s közben figyeltem a tisztelettudó és odaadó beszélgetéseket a betegek és orvosok között, a kötözések közben.


"Á! X néni! Mi újság? Nézzük csak! Milyen szépen javul, kezd megszáradni. Igen -mondta a nénike-, de nézze csak, itt meg kijött egy másik közvetlenül mellette. Igen sajnos - mondta a fiatal doktor "úr". De nézze csak ez milyen szépen gyógyul, s most kap megint egy új szert és még fûzetnie sem kell, mert a cég ajándéka. Ez biztos segíteni fog..." Valahogy így zajlott le az összejövetel. A háttérben a gyártó cég az új termékével, elõtérben a mindent tudó orvos, központban pedig a gyógyulni akaró - de csak Isten tudja: miért nem tudó - beteg.


Aztán szép lassan minden beteg elmegy, s szenved tovább immár egy új reménnyel. Közben szívem szakad meg, hogy megint mindent a pénz határoz meg, és én nem szólhatok nekik, a betegeknek:


Várjatok! Gyógyítható!


De nem vártam hiába, mert megint idõt szánnak rám. Igaz én csak a fõorvos "úrral" kívántam beszélni, de így is jó.


Természetesen nagyon hamar váltam gúny tárgyává a doktor urak közt, de ez engem nem zavart, hiszen én merészkedtem közéjük.


Fantasztikus, hogy megfér a gúny a tiszteletben.


Megpróbáltam bevezetni mondandómat, mert én nem szeretek kihagyni egy fázist sem, nehogy a logika elvesszen abban, amit mondok. De -sajna- hamar elfogyott a türelem.


„Ez biztos hosszúra nyúlna, jegyzik meg közösen beleegyezve, majd máskor folytatjuk, mert most nincs idõnk.” - mondta a fõorvos „úr”. (Csak tudnám, miért van idézõ jelbe téve az, hogy Úr?)


Hát, hogy is lenne idejük, hiszen ezt ez idõt senki nem füzeti amit velem töltenek miközben "hülyeségeket" hallgatnak.


"Megbeszélem a kollegákkal és hívjon fel egy hét múlva!" - Volt az utolsó szó.


Miért is "erõlködtem" annyira én? Mit is akartam?


Az én esetem a gyógyulásommal nem statisztika. De ha tudnák hány olyan ember van, hozzám hasonló, kik nem "statisztikák". Amennyiben egy orvos csinál egy látványos - elvileg lehetetlen - gyógyítást az azonnal statisztika, melybe rögtön milliárdokat lehet beleölni, és „piacra” lehet dobni az eljárást.


Nem kértem többet, csak azt, hogy kísérjék figyelemmel és publikálják az eredményt amellett, hogy ellenõrzik: nem tesz kárt a javasolt természetes gyógymód.


Nagyon nehéz, hiszen õk a tudósai annak, amirõl én a nyolc általánosommal beszélek.


Nehéz a belátás, a nagy mellényt levetni, nehéz leereszkedni egy bolond szintjére, pedig amirõl beszélek csak itt érthetõ meg. Nézzétek csak meg milyen bolondok voltak azok, kik elõször akartak a levegõbe emelkedni, mint egy madár. Hittek benne és repültek. Nem tudjátok elképzelni azt sem, hogy a ma az emberiség által használt legnagyobb találmányok zömének az alapja egyszerû hétköznapi emberek ötleteibõl származnak. Csak õk "nem jogosultak" arra, hogy ennyi eszük legyen, így mindig a megfelelõ helyre tették a dolgokat az illetékes elvtársak, mikor bizonyítást nyert az, amirõl beszéltek.







AZ EMBERISÉG PUSZTULÁSA ÉS AZ ÍZLELÕ BIMBÓK KÖZTI KAPCSOLAT.







Már említettem a pénzt, mint egyik oka a pusztulásnak.


Lehet, hogy sokan megmosolyogjátok majd, de mégis megemlítek egy másik okot is. Ez pedig: az a nyelvünkön lévõ ízlelõ bimbók.


Tagadhatatlan tény, hogy a helytelen és mértéktelen táplálkozás egyik fõ oka a betegségek kialakulásának.


Most valljátok be õszintén, mennyi mindent összezabálunk, csak az íz miatt. Még olyanokat is, melyekrõl tudjuk, hogy fogyasztása káros.


Sajnos az ízlelõ bimbókat a durva és mesterséges fûszerekkel tönkre tettük. Ilyen a só, az ecet, a cukor... stb.


Már akkor is eszünk, ha nem vagyunk éhesek. A természetes ízek csapnivalóvá váltak számunkra. Nézzétek meg gyermekeiteket, és ne csodálkozzatok azon, hogy a cukor után nem találják édesnek az epret.


Ha ezeket figyelembe veszitek, rájöttök, mennyi kárt okoztok szervezetetekben, mely a hosszú évek alatt, - de lehet rövidebb idõ is - betegségeket alapoz meg, ill. hoz létre bennetek.


Kevesen tudják, de a gondolkodás, a gondolkodásmód és az egészség hiánya is összefügg, méghozzá nem is kis, mondhatnám teljes mértékben.


Gondolj csak bele: mikor levert vagy - és ez nem egészséges állapot -, fáj a fejed, beteg vagy, egyszerûen nem vagy képes gondolkodni, mert fáraszt. Nem vagy képes egy levelet megírni olyankor, nem megy a sakkozás, mert nem jutnak eszedbe a lépések, egyszerûen nincs logika... stb.


Feltétlenül tudomásul kell, hogy vedd: a beteg embernek a gondolkodás menete is beteges, hiányos, nem teljes értékû.


Most pedig vegyetek tudomásul még egy tényt, hogy: ma szinte nem találni egészséges embert a földön.


Az íriszdiagnosztika egy elfogadott dolog világszerte, s így határozza meg az egészséges ember íriszét.


Megjegyzem: ezt is magyar ember találta fel, s mégis a magyar orvosok gördítenek a legtöbb akadályt ennek a csodálatos, gyors, fájdalommentes, olcsó diagnosztikai módszernek.


Az egészséges (fehér) ember írisze égszínkék, a fodor szegély - mely a pupillát vesz körül – szabályos, egyenletes kör, a rostszálak teljesen egyenesek és zártak. Körülnézhettek, hogy találtok-e ilyent. Nem fogtok egyetlen egyet sem, mert már az elszennyezett környezeti hatások, az öröklött hajlamok lehetetlenné tették.


De hát, még egyszer: nincs egészség, nincs egészséges tudat!


Innen ez a nagymértékû környezet és önpusztítási hajlam az emberben.










AURA, BETEGSÉG, GONDOLKODÁS, TÁPLÁLKOZÁS... ÖSSZEFÜGGÉS.







Azt mondtam, hogy csak olyan dolgokat fokok mondani nektek, amiket elengedhetetlennek tartok ahhoz, hogy meggyõzzelek benneteket, érdemes „váltani”.


Amit ez után mondok fontos azért, hogy megértsétek az összefüggéseket!


Sokszor hivatkoznak lelki eredetû problémákra az orvosok, de, hogy mirõl is beszélnek azt, nem tudják pontosan. A lélek nem más, mint életerõ. Bizonyára többen is hallottátok az a szót, hogy aura?


Ez a testet körbe vevõ energia burok, talán így mondhatnám. Létezése - mióta eszközök segítségével kimutatható lett - nem vitatott.





Vannak olyan emberek, akik látják is. Van, aki jobban, s van, aki kevésbé jól, de látja.


Nincs köztetek szinte olyan, aki ne érezte volna még a létezését, annak ellenére, hogy az egészség hiánya tompítja az érzékelési lehetõségét. Bizonyára elõfordult veletek a következõ: valaki a hátad mögé lépett úgy, hogy nem vetted észre, de egyszerûen megérezted és hátrafordultál. Nos ez a fizikai testen is túlnyúló sugárzás az aura, az életerõ az érzékek hordozója, az "érzékek birodalma". Itt képzõdnek a gondolatok is, melyet olyan hevesen keresnek a kutatók. Ennek az aurának a nagysága egyéni, az átlag embereknél kb. 50 cm. Amikor valaki a hátad mögé lép, bekerül az aurádba, megérzed. Feltéve, ha nem szennyezted el annyira, hogy erre képtelenné válj.


Kérdezettek meg embereket, akiknek amputálták valamelyik végtagját! Furcsa dolgokat mondhatnak nektek.


Ilyeneket, mint: viszket, zsibbad... stb. Pedig nincs is meg.


Ugyan úgy, mint a fizikai testnek ennek az un. léleknek is van tápláléka. Amennyiben ezt nem kapja meg, legyengül, s az ember energia szegénnyé válik. Tudni kell a következõ dolgokat is!


Nem csak az emberi testet veszi körül ilyen energia burok, hanem az állatokat is. S nemcsak az állatokat, de a növényeket is, de még a köveket, ásványokat is. De még a Földet is! Tehát mindent, amit még az ember nem pusztított el.


Hangsúlyozom ezek tények, melyet már a társadalom gyöngyszemei, a tudósok is belátnak.


Elgondolkodtató a következõ dolog. Ha ez így van, akkor, mi az igazi élet hordozója? A lélek, vagy a fizikai test? Van egy nyitott kérdés is. Van egy, un. anyag-megmaradási törvény. Ugyanakkor az elhunyt embereknél "eltûnik" ez az energia test, vagy burok. Hova? Felszáll az égbe, mint az elpárolgott esõvíz és lejön majd késõbb, mint esõ, csak éppen az "én" tudattal együtt?


Igen kérem az ilyen és az ehhez hasonló gondolatok, az ezeken való töprengés tett engemet bolonddá.


Tudom, hogy köztetek is van olyan, akiket foglalkoztatnak ilyen kérdések.


Mivel érzelmeink határozzák meg cselekedeteinket, szívesen tanácsolom a következõ dolgot politikus nagyhatalmú urainknak: Mi ellõt döntést akarnak hozni bármiben, pl. a hajléktalan, koldus réteg felett, annak helyzetének megoldására, fogják a kis motyójukat - de semmi esetre sem legyen több egy reklámszatyornyinál - és költözzenek ki egy-egy hajléktalan mellé. Maradjanak mellette, egyék ugyan azt, amit õ és ugyan akkor, amikor õ, a kukából. Aludjanak ugyan ott ahol, õ és tegyék ezt mindaddig, míg szívük, lelkiismeretük meg nem szólal, mit is kel tenniük valójában!


Mert ezeket a dolgokat - mint lelkiség - nem lehet megtanulni iskolában, sõt el lehet veszíteni.


Minden egyes helyzetben, minden egyes embernek így kellene eljárnia, amíg meg-nem tanulja mi az, az empátia, mi az, az együtt érzés, mi az érezni belsõnkben a másik baját, nyomorát. És tenni kel ezt mindaddig, amíg nem csak a szó jelentésével, de annak tartalmával is tisztában nem lesz az ember.










A LÉLEK TÁPLÁLÉKA.







Visszakanyarodva! Mint mondtam, az un. "lélek" is táplálékra szorul. Az õ tápláléka az elfogyasztott ételekben bent is lenne, ha nem ölnénk ki belõle sütéssel, fõzéssel fagyasztással. Úgy ahogy az ember meghal, ha megsütik, megfõzik, megfagyasztják, ugyan úgy hal meg az étel is, s a halott anyag soha nem lesz képes beépülni a szervezetbe, hogy táplálja azt.


Az egészséges ember aurája ragyogó, fehérnek mondható és széle egyenletes távolságra van a testtõl, mintegy szabályos ellipszist alkotna. Az embereknél ma ez teljesen eldeformálódott, sérült, s ez által - mivel az érzelmek és gondolatok hordozója is - a gondolataink is ilyenné váltak. A gondolataink, melynek alapján cselekszünk, végrehajtjuk tetteinket.


Ezért a legegészségesebb a nyers táplálkozás, melyet még én sem tudtam igazán megvalósítani, mert csak fokozatosan lehet. Az elszennyezet szervezet, s a benne kialakuló kórokozók követelik a táptalajt. Valahogy úgy mint a cigarettánál és a kávénál. Nikotin és koffein éhség alakul ki és a leszokás gyötrelmes, egyesek számára lehetetlen még akkor is, ha tudja, hogy belehal, az említett dolgok túlzott fogyasztásába.







VAJON MI AZ EMBERI TÁPLÁLÉK?





Nagyon sokat gondolkoztam mi helyes, mi nem, ha a táplálékról van szó. Kiindulópont számomra a tökéletes természet volt. Néztem egy videó kazettát, melyen egy professzor beszélt hétköznapi nyelven - hogy még én kis buta is megértsem - az emberi testrõl és annak mûködésérõl. Fantasztikus, hogy egy maréknyi porból, amibõl a lábszárcsont van, olyan erõs, teherbíró valamit alkotott a természet, mely még egy személygépkocsit is elbír.


Vagy a szív, mely, míg élünk örökmozgó. Vagy csak egy sejt, melyik tudja mi a feladata, mit kell tennie a szervezeten belül. Milyen intelligens.


Vajon csak a szervezeten belül alkotott ilyen tökéletest a természet, vagy azon kívül is. Nézzétek csak meg a táplálékláncot, vagy az évszakok változását... stb. Ki kell mondanom: igen tökéletest alkotott a Természet. Minden, ami ma hiba van benne, abban benn van az ember keze. A tökéletest akartuk "felújítani".


Azt mondják az orvosaink a rágás az egyik legfontosabb dolog. "Az ételt jól meg kell rágni!" Ugyanakkor megfõzzük, hogy ne keljen annyit rágni. Szépen hozzászoktunk, s ma már ott tartunk, hogy gyermekeink egyszerûen ledobják az uborka szeletet a "jó" puha zsíros kenyérrõl. Nem így van? Vagy a te gyereked nem ezt teszi?


A másik dolog, amivel meggyõztem magam az emberi táplálkozás helyes mivoltáról: Az állatok nem fõznek, tehát nekünk sem rendeltetett ez el. Következés képen egyen meg mindent az ember amit akar, de nyersen, mert az, biztos, hogy tápláléka, ha nem fordult fel tõle.










- TERMÉSZET ÉS TEST. AZ ÖNTISZTULÁS BELÁTÁSA.







Figyeljetek meg egy összefüggést a természetben és a testben lezajlott pusztulás között.


Ugyan az a gyors pusztulás zajlik testen belül és azon kívül is. Ahogy a folyó kitisztul magától,


ha nem kap további szennyezõ anyagot, ugyan úgy tisztulna ki az emberi érhálózatban keringõ vér is, ha nem szennyeznék tovább az emberek.




VÁLTOZÁSRA VALÓ KÉPTELENSÉG. MIÉRT A GYEREKEK? TEENDÕK!





Azt hiszem, már mondtam, de most mondom még egyszer, hogy a dolgok nem egyszerûen feketék vagy fehérek. E két szín között rengeteg szív van rengeteg árnyalattal, kezdve a legsötétebbtõl a legvilágosabbig.


Képzeljétek azt el, hogy ezt a hosszú színskálát középen alátámasztják, és kissé megemelik. Olyan lesz, mint egy mérleghinta. Ma ez a "mérleghinta" egyértelmûen a „fekete” felé van billenve. A mi dolgunk az lenne, hogy elkezdünk felfelé "gyalogolni" ezen a "hintán" egészen addig, míg a mérleg átbillen a másik oldalra, s az így keletkezett lejtõn gyorsabban lehet "felfelé" haladni. A közepéig nehéz az út, mert felfelé kell menni. Ez egyenlõ a lemondásokkal.


Ha idáig képesek lennénk elérni, akkor már nincs akadály, mert a szervezet annyira kitisztul, hogy érzékennyé válik minden nem oda való étel bevitele alkalmával, és azt ki lehet zárni a fogyasztásból. Minden ember más, minden embernek más tápanyagra van szüksége. A problémákat a szervezetben kialakult hiányok, és többletek okozzák felborítva ezzel egy egyensúlyt, mely mindenre kihat. A tudatra is. Ez a többlet és hiány minden embernél más, függõen attól, mit fogyasztott rendszeresen, mi volt a kedvence. Milyen kegyetlen a Sors, amikor éppen azt nem lehet fogyasztani, amit szeretünk. De, ha egyszer ebbõl vittünk be többet.


Ez még nem is elég, mert amibõl kevesebbet fogyasztottunk, mivel azt nem szerettük, most többet kell fogyasztanunk belõle. "Bûn és bûnhõdés!"


Még az is ide tartozik, hogy az ételeket az ízéért esszük szívesen, vagy kevésbé szívesen. Az ízt viszont -szinte minden esetben- a fûszerek határozzák meg.


Dobjatok bele egy darab disznóhúst egy lábos vízbe, fõzzétek meg és egyétek meg anélkül, hogy bár mit is hozzátennének! Nem menne mi!? De még azt is képzeljétek el, hogy mindez nyersen volna „helyes”!


Most pedig egy kis fûszert ízlés szerint a fõt húshoz! Ugye milyen jó lett az illata, és most már a nyál is csorog utána! J


Ez ám az ön becsapás!


Ha azt akarta volna a természet, hogy disznót együnk, akkor biztos ólat is adott volna, nehogy megszökjön, s ott teremne a disznó, nem pedig nekünk kellene fabrikálni ólat.


Ha azt akarta volna, hogy halat együnk, akkor gondoskodott volna arról, hogy meg is tudjuk azt fogni és nem, kellene hálót és pecabotot csinálni. Oda vannak a tudatos táplálkozásért a táplálkozás tudomány szakemberei. Csak azt nem értem, hogy az állatok - persze vadon élõk és persze olyan helyen, ahol az ember még nem végzett pusztítást semmilyen tekintetben -, ha nincs tudatuk, mert csak ösztönök alapján cselekszenek, hogy mernek életben maradni, miért nem haltak még éhen? Hogy merik az embert, a teremtés koronájának elméletét megcáfolni az állatok, miszerint a táplálkozás tudatos.


Igen kérem, most már az. Mert azzá tettük. Épültünk is hozzá megfelelõ mennyiségû kórházat és bõvítettük temetõinket... és visszük pusztulásba az egész természetet az így gallyra vágott ösztöneinkkel. Valóban ere kellett volna használni a tudatunkat? A természet - mi oly tökéletes - ezt akarta? Ha nem, akkor mit? Még mindig azt gondoljátok, hogy a válasz azok kezében van, kik rendíthetetlenül vezetnek bennünket elõre, de vakon?


Szinte bele látok a fejetekbe, hogy gondolkodtok. Van, aki azt mondja magában: hülyeség. Van, aki látja igazát annak, amit mondok. Tisztában vagyok azzal, hogy ti már nem-igen változtok és még mindig azt lesitek, mit szólnak hozzá a felettes szervek, ha „így”, vagy „úgy” döntenétek az õ megkérdezésük nélkül. Minden amit a médiák közölnek az, szent és sérthetetlen sok ember számára.


Nem "sántít" egy kicsit sem, amikor egy a táplálkozás tudomány szakembere nyilatkozik a televízióban, s miközben beszél: elegáns, hanyag mozdulattal hátra lendíti tokáját, hogy az, az új, gyémántokkal kirakott arany nyakkendõtûjét el ne takarja, azt mindenki jól láthassa. S amikor feláll a fotel az ülepén marad, s adáson kívül feszítõvassal kell lefeszegetni onnan, miközben panaszkodik, hogy már megint görcsöl a maradék egy veséje, s, hogy ami hiányzik neki azt sem a háborúba vesztette el. Lehet, hogy egy kicsit eltúloztam, de így legalább egyértelmûvolt mit akarok ezzel mondani.


Nem kell félnetek, nem akarlak megmérgezni benneteket, még csak azt sem akarom, hogy vegetáriánusok legyetek, de muszáj elkezdeni valahol a gondolkodás módot átformálni, ha mi már, ez a generáció nem is vagyunk képesek rá, legalább gyermekeink teremthessenek maguknak egy szebb, kizsákmányolás mentes társadalmat, mely nem az önpusztítást tûzi ki célul magának.


Senki ne mondja, hogy a gyümölcsök, a zöldségek, a magvak, a teljes õrlésû gabonák, a gyógynövény teák... ártalmas lehet nekik. Higgyétek el nem lesz ártalmasabb, mint az alumínium dobozban tárolt sertés májkrém.











Két fajta IGAZSÁG-ot ismertem meg az életben. Az egyik az általam alkotott, általam helyesnek vélt - és attól eltántoríthatatlan - IGAZSÁG, mely saját „világom”, környezetemrõl és a világról kialakult kép bennem. Állandó változások sora volt ez. Volt benne: boldogság és bánat, öröm és szenvedés, egészség és fájdalom, megértés és elitélés, kín és szenvedés… és volt benne „HALÁL” és „ÉLET” is.
De létezik még egy, egy másik IGAZSÁG, mely tõlem és tõled is teljesen függetlenül mûködik, nem törõdve azzal, hogy mi mit akarunk, mit tarunk, helyesnek. Úgy nevezném ezt, hogy: „EGYETEMES IGAZSÁG”, vagy a „TERMÉSZET TÖRVÉNYE”. Nem kegyetlenségbõl, de fütyül arra, hogy az emberek mit akarnak, mit tartanak helyesnek – legyen az, bár mi az életben.


Nem is tesz többet értem a TERMÉSZET TÖRVÉNYE, mint amennyit én teszek Õ érte.


E két „IGAZSÁG” közti különbségek voltak szenvedésem okai. De a Tiéd is és az Emberiségé is!





Valami egészen más „nézõpondból” íródott ezen írás, mint amelybõl Ti (sokan) nézitek a világot.


Lesznek olyanok, akiket felháborít, és legszívesebben széttépnék olvasás közben. Lesznek olyanok, akiket megnyugtat a felismerés és a „megváltást” hozza el számukra. E két véglet között minden megtalálható lesz.


Tisztában van ma már mindenki azzal, hogy az igazság lehet más is, mint amit a médiák közre adnak. Sõt, nagyon sokszor – van mikor véletlenül, s van mikor akarattal – tévednek, s vezetik félre az emberiséget. Lehet ennek oka: anyagi érdek – mely sajnos igen gyakori.


De van még egy, másik ok! Az emberek ma a megnyilvánulásokból ítélnek, a megnyilvánulások okait viszont soha nem ismerik. Hányszor voltatok úgy az életben, hogy elítéltek benneteket valamilyen cselekedeteitekért? Pedig meg voltatok gyõzõdve arról: „jót” tesztek.


Tele vagytok kérdésekkel, az élettel kapcsolatban. Tudósok keresnek magyarázatokat megmagyarázhatatlan dolgokra. Arra „illetékes” emberek vezetnek benneteket az életben (de hova?). Teszik ezt úgy, mintha ti nem lennétek képesek az „ÉLET”-re, Ti magatok.


Könyvekbõl kellett megtanulni az élet során mások gondolatait, s vesztettétek el sajátotokat. S így határozták meg KI vagy TE. Hova tartozol, mire vagy képes. Amibõl nem vizsgáztál, azt nem tudhatod. Így alakulhatott ki a nagy mellénnyel járó értelmiségi osztály, és a szorongásokkal, kisebbségi érzésekkel teli munkás osztály.





ÉPPEN EZÉRT, A „BOLOND”, EZEN AZ ÍRÁSON KERESZTÜL:


„Rávezet” benneteket Gõgösök, arra: hogyan és miért kell „levetni a nagy mellényt”.


S titeket „Szegények”, arra: Mennyivel többet értek, mennyivel több erõ van bennetek, mint azt hiszitek, és nem vagytok se többek, se kevesebbek másoknál!


Megmutatja azt is a Bolond, hogy az IGAZSÁG állandó.


AZ IGAZSÁG ÁLLANDÓSÁGA ÉS EGYSZERÛSÉGE LENYÛGÖZÕ.


Hiszem, és vallom, hogy mindannyian egyenlõk vagyunk, függetlenül attól, mit hoztatok létre törvényeitekkel „Honatyáim”!

















a: „Bolond”























Életért, a Földért, az Egészségért Alapítvány
„SZÜLETÉSE, VISZONTAGSÁGAI”






Ha valaki azt kérdezné tõlem, hogy jön létre egy alapítvány, nem igazán tudom megmondani, legfeljebb azt, ez az alapítvány hogyan jött létre.


Rendkívül nagy „érzelmi” töltéssekkel. Ezek az érzelmek elsõsorban a kín, a szenvedések voltak.


De mi más lehetne, ami az embert „térdre kényszeríti”, más belátásra bírja?


Egy hosszú és kínos betegség - mely állítólag gyógyíthatatlan - vezetett odáig, hogy ma már másként látom a világot, és másként gondolkodom, mint az emberek általában. Lenyûgözött annak felismerése, hogy mennyivel több lehetõsége van az embereknek az élet minden terén a leglehetetlenebb helyzetben is, mint amit ma ismernek.


Sok dolog, melyet fontosnak tartottam, elvesztette jelentõségét. Minden vágyam az lett, hogy elmondhassam az embereknek: mit találtam, miben rejlik az egészség és a valódi boldogság titka.


Mi is történt?


Rendkívül nagy gyomorfájdalmakkal kerültem be a korházba. Vizsgálatok sokasága következett. Már nem maradt meg étel bennem. Ahol emésztésre „illet” volna megállni az ételnek, valamilyen okból tovább haladt. Még ma is emlékszem az öreg doki arcára, ki röntgenen nézte az általam lenyelt „gipsz” útját számtól a végbélig. Csak csóválta a fejét, és azt hajtogatta: „Ilyen nincs… Ez nem lehet igaz… Ilyen nincs…” És csak ismételgetett. Láttam arcán valami, nem stimmel.


Aztán vizsgálatok egész hada következett. Szedtem én gyógyszert dögivel, de csak nem javultam.


Három hónapi kín után végre megvolt az ok! Nem zár a gyomorszáj két fél dió nagyságnyi daganat miatt. Megoperálni nem tudtak, mert ha heg kerül oda az sem jobb - állították.


Haza is küldtek. Étel továbbra sem maradt meg bennem, és a kiszáradás fenyegetett.


Közben éjszakánként sírtam, mint egy gyerek, de mit is tehettem volna, hiszen nagyon fájt.


Könyörögtem, imádkoztam – én a ki soha nem járt templomba, aki még az imát sem ismerte igazán!


Nem maradta más nekem csak Õ; hát könyörögtem.


Idõközben mivel egy évet meghaladta a táppénz, el akarta kezdeni orvosom a leszázalékoltatásomat.


De aztán halottam valamit, valami „csoda” gyógyászt. Úgy hívták: természetgyógyász.


Veszteni valóm nem volt, hát mentem. Emlékszem ekkora már nagyon vékony voltam, és „faltól-falig” jártam már, mint egy részeg ember, pedig soha nem ittam.


A „csodagyógyász” rendelõjében érdekes, soha nem érzett illat fogadott. Sokkal kellemesebb, mint a gyógyszer szag. Elárulom: tömjén volt! Nem kérdezett „csodagyógyászom” tõlem semmit. Üljek ide, mondta és egy szemvizsgáló készülék elé ültetett. Ma már tudom, réslámpának hívják, és a szemészek használják. Íriszemet fürkészte szorgalmasan vagy három percen keresztül.


Aztán leesett az állam! Azaz, leesett volna, ha nem tartja az állvány, amire fejemet tettem.


Hétköznapi számomra is érthetõ nyelven kezdte mondani: „Van két daganat a gyomorszádon, teljesen gyulladt állapotban, a májad jó nagyra dagadt a gyógyszerektõl, agyilag nulla vagy, teljesen lemerültél, a tüdõdön van egy folt…”


Nem akartam hinni a fülemnek! Olvasta volna valahol a zárójelentésem, vagy mi – gondoltam. Ilyen nincs! Engem hónapokon keresztül kínoztak, mire egyáltalán okot találtak tüneteimnek, ez a „senki”, meg három perc alatt végzett velem.


Semmi okom, nem maradt arra, hogy ne higgyek neki maradéktalanul, már ami a gyógy-terápiámat illeti.


A kínokkal teli napok után a megkönnyebbülés jött.


A megkönnyebbülés után pedig tõsgyökeres nézetváltozás. Nem is csoda! Minden értelmét vesztette pár hét alatt, amit addig tartottam az életrõl. Már nem tudott érdekelni többé, hogy bármit is magamnak szerezzek meg, hogy azzal foglalatoskodjak, minél több örömet szerezzek meg magamnak…


Egészen más vágyak jöttek létre bennem. Tudatni akartam az emberekkel, hogy az élet, nem az „ami”!


Hogy lehetõségeink sokkal többek, mint a mit a „tudomány” feltárni képes, és ez mind ott van mindenkiben, és csak rajtunk múlik, hogy „kiaknázzuk-e”!


Történt még egy említésre méltó eset, mely végképp megerõsített „HIT”-emben!


Majdnem velem párhuzamban bátyámnak kétoldali tüdõrákja volt.


Mivel két fél tüdõt nem tudnak eltávolítani az orvosok, hiszen akkor nincs mivel lélegezni, bátyámra kimondták a halálos ítéletet. 2, maximum 6 hónapja van hátra. Rövid idõ alatt szervezetében megjelentek az áttétek is. Mellhártya, borda, máj, szív…


Én valahogy nem tudtam elképzelni, hogy meghal. Pedig nem hallottam mást: „Nincs értelme…!”


Megvettem mindent, amit csak lehetett, amirõl azt hallottam, ez, vagy az segíthet. Azt vettem észre magamon, hogy esténként érte imádkozom, és úgy alszom el. Reggelente imával ébredek, és csak arra kérem a jó Istent –ismét, mint az én esetemben-, hogy segítsen. Így visszagondolva, én a ki soha nem voltam templomba… Bátyám a végét járta. Még egyszer utoljára, haza engedték. És láss csodát! Nem ment vissza! Pár hét múlva mikor már nem igazán kellett volna itt tartózkodnia bement a kórházba, az orvosok legnagyobb csodálkozására a saját lábán, immár felerõsödve. Tudom, hogy hihetetlen, amit írok, de semmit nem találtak szervezetébe! A betegsége „eltûnt”.


Ugye érthetõ, hogy számomra miért a „HIT” lett a minden?


Bátyám túlélte az ez esetekben adott 5 évet. Ez az öt év, számomra sok mindent hozott még, amit most nem írok le.


Hogy, hogyan és miért jött létre az alapítvány, talán már érthetõ az elõzõekbõl!





Ezek után, mivel nem akartam, hogy hasonló helyzetekbe kerüljenek embertársaim, elkezdtem a betegségmegelõzéssel foglalkozni. Itt még szó sem volt alapítványról, meg sem fordult a fejembe.


Elsõ törekvéseim közé tartozott a gyermekintézmények víztisztítóval való felszerelése, mert ivóvizeink - sajnos - fogyasztásra alkalmatlanok.


Hogy ezt honnan veszem? Elkezdtem víztisztító berendezéseket forgalmazni. A kezembe került egy orvosi jelentés, mely a hazánkban mért ivóvíz szennyezettségrõl szólt. Ebben a jelentésben -nagy megdöbbenésemre-, a következõkrõl volt szó, hogy csak a legsúlyosabbakat említsem:


- A szervezetben elõforduló rákos daganatos megbetegedések kb. 20% köszönhetõ az ivóvíz szennyezettségnek (klór).


- Az emésztõszervi rákos daganatos megbetegedésekben ivóvizünk kb. 40%-ban bûnös…


Ezek a legsúlyosabbak voltak, de számos betegség alapjául szolgálnak. Teljesen ledöbbentett, amit olvastam. El is mentem az ÁNTSZ-hez, és megkerestem az illetékes urat, hogy mi a véleménye errõl.


Mikor végig olvasta a jelentést, csak annyit mondott: „Maradjon köztünk, de sajnálja!”


És mi lesz az emberekkel, kérdeztem tõle? „Valamit inni kell.” –válaszolta.


Ezek után úgy döntöttem, hogy elsõként, a gyerekintézményeket kellene felszerelni víztisztító berendezéssel, hiszen Õk vannak a legnagyobb veszélynek kitéve. Minden pénzemet, melyet a forgalmazásból szereztem állásom mellett, erre a témára fordítottam.


Nem láttam lehetetlennek, hogy az intézményeket fel lehessen szerelni víztisztítóval.


Elképzelésem a következõ volt:


Meggyõzöm az intézményvezetõket ennek szükségességérõl, a kezemben lévõ jelentéssel.


Aztán rábeszélem, Õket, hogy szülõi értekezleten mondják el a szülõknek, hogy miért égetõen fontos ez a dolog. Mivel pénze nincs az intézményeknek, arra gondoltam, hogy a szülõk nem fogják sajnálni fejenként a 300 Ft-ot, hogy gyermekük tiszta egészséges vizet kapjanak. Írtam is egy szívhez szóló levelet a szülõknek, hogy meggyõzzem ennek fontosságáról Õket. Úgy gondolta, hogy a bejött pénzbõl én majd összeállítom minden intézménynek a szükséglete szerinti, készülékeket. Hogy hova hány darab, és milyen teljesítményû készülék kerüljön. Úgy gondoltam, hogy amelyik intézményben több pénz jön össze, mint a vételár, a „maradékból” majd kipótolom a kevesebb létszámú intézményekben összejött pénzt, hogy oda is kerülhessen víztisztító. Ezt meg is ígértem az intézményvezetõknek. El is indult a program.


Szép sorjában lezajlottak a szülõi értekezletek. A szülõk jól reagáltak a „problémára”, és zöme befizette a kért összeget. Minden szépnek látszott ebben a pillanatban. De aztán jöttek a meglepetések!


Az elsõ iskola, aki szerencsésen gyûjtötte össze a teljes vételárat, jelentkezett. Az igazgatóhelyettes nõ hívatott is.


A következõket közölte a többi tanár jelenlétében az irodában:


„- A szülõk befizették a pénzt, és a vételár összejött, de ne haragudjon, mert az egyik szülõ szintén forgalmazza ezeket a készülékeket, és Õ hajlandó elengedni az árrést, így mi tudunk fénymásoló papírt venni a fénymásolóhoz.


-Kérem, ne tegye ezt! Én 35 intézményben jártam, és úgy, ahogy magának megígértem, a többieknek is megígértem, ha nem jön össze a vételár, én kipótolom. Amennyiben maga ezt teszi, nem marad esélyem kipótolni a vételárat a kevesebb létszámú intézményeknél.


Erre megszólal egy igen jólöltözött fiatal tanárnõ:


- És én ezt el is higgyem…?”


Egy világ dõlt össze bennem. Egész belsõm sírt hazafelé. Mikor megérkeztem feleségem azt kérdezte mi történt. Látta, hogy mennyire küzdök magamban, és én elmondtam neki.


„-Hogy mondhatott ilyen, hiszen még a pici (kisfiam), ruhájára félre tett pénzt is erre költötted…”


Ami ezek után jött „még szebb” volt! Ugyanis a következõ iskolába, ugyanennek az apukának egy másik gyereke járt, s az igazgató úr, kérésére tõle vette meg a víztisztítót, pedig itt már nem is volt szó az árrés elengedésérõl. A harmadig iskolába meg Õ maga járt, az apuka, aki „vetésem” után elvégezte szépen sorba az „aratást”. A következõbe egy doktori címmel jelentkezõ úr jelent meg a doktori címmel rendelkezõ igazgató úrnál, és az meg tõle vásárolta meg a készüléket…, és így ment ez minden olyan intézménynél, ahol a vételár teljes összege összejött. Kivéve egyet, akit azt mondta nekem: „Nem csinálok senki kedvéért s…-et a számból, pedig elhiheti Gyõzõ, mennyien megkerestek!” Az egyetlen volt, aki nem csapott be! Tisztelem is érte a mai napig!


Természetesen, ahol nem jött össze a pénz, a vételár, az, az intézmény mind megtalált, és jogosan, behajtották rajtam ígéretemet. Így aztán sok helyen fizettem.


Nem dicsekedtem én senkinek azzal mit is tettem, mennyi gyerekintézmény lett e szervezés által felszerelve. De Egyik legjobb barátom és kollegám azt mondta nekem, mikor meglátta búval bélelt képemet, és én elmondtam neki az okot: „-Végül is sikerült, amit akartál? Fel vannak szerelve az intézmények?”


És én elmosolyogtam magam, és elkezdtem örülni. Hiszen igaza volt!


Ezekben a számomra nehéz napokban hivatott fõnököm és kérdezte, mi van velem? Gondolom Õ is észrevette rajtam „fájdalmamat”, meg tudta, azt is milyen betegségen estem át. Elmondtam neki csalódásomat, fájdalmamat, hogy nem hittek nekem…


Aztán „kézen fogott” és elvitt egy ügyvédhez. Rövid beszélgetés után az ügyvéd azt mondta: „Gyõzõ, létrehozunk egy alapítványt neked, s így majd könnyebb lesz… Mi legyen a neve?”


És én gondolkodás nélkül rávágtam: „Az Életért, a Földért, az Egészségért”


Hát így született meg 1994-ben a kaposvári Életért, a Földért, az Egészségért Alapítvány.


Emlékszem hogy meg mosolyogtam, mikor az okiratot írtam alá és az ügyvéd úr -akit ma talán már nevezhetek barátnak, fõnökömmel együtt-, azt magyarázta a szervezet felépítését, meg, hogy én vagyok a kuratóriumi elnök… Én! Elnök! J


Természetesen akkor még nem gondoltam, hogy minden örömben ugyan akkora lesz majd az „üröm” is! Ugyanis tök hülye vagyok a „papírformákhoz”, és egyszerûen az agyamra ment jövõben a papírmunka, melyet elõszeretettel hagytam el. De ez majd kiderül késõbb, hogy mit is fizettem ezért!





Hamar rájöttem, hogy a víztisztítók beszerelésével a gyerekintézményekbe, „nem jó helyen oltom a tüzet”. Azért, még egy dolgot itt elárulok! Ugyan azzal a módszerrel, melyet az elõzõekben már olvastatok, megpróbáltam az ország egész területén megszervezni a víztisztítók beszerelését. Össze is állítottam az írásos anyagot az intézményvezetõknek. Ezt az anyagot minden megyeszékhelyre kipostáztam -hiszen többet nem tudtam tenni, mert anyagi lehetõségeim ennyit engedtek-, és arra kértem a megye vezetését, hogy e programot csak annyival segítsék elõ, hogy továbbítják a leveleket, minden gyerekintézménynek a megyéjükben. Nem volt egyetlen egy megyevezetés sem, aki ezt megtette volna!


Különbözõ okokra hivatkoztak –már aki hivatkozott, mert válaszra sem méltattak sokan.


Legáltalánosabb, a pénzhiány volt. De volt egy megye, aki azt írta, hogy az õ vizük tiszta, hiszen most költöttek kétmilliárd forintot tisztításra a megyébe. Én nem voltam rest, és -mivel tudtam, hogy minden térségben végeztek ivóvíz szennyezettség vizsgálatot a víztisztító forgalmazás miatt, hát lekértem az ottani eredményeket.


Az adatok meglehetõsen „izgalmasak” voltak, hiszen a legszennyezettebbnek bizonyult az ivóvíz azon a térségen.


Természetesnek véltem, hogy felhívom és megkérdezem az illetékes elvtársat, hogy mi az oka annak, hogy kétmilliárdot költöttek, és mégis „ihatatlan” az ivóvizük?


Az „illetékes elvtárs” meglehetõsen felkapta a vizet, és szitkozódni, fenyegetni kezdett. Hogy miért, csak sejtésem volt. Talán nem megfelelõ helyre ment a kétmilliárd.


Gondoltam felhívom a megyei lapot, és megkérdezem, van e még „sajtószabadság”? Tárcsáztam, és kértem a „legtökösebb” újságírót. Kapcsolták is.


„-Jó napot kívánok! Erõs Gyõzõ vagyok a kaposvári É.F.E. alapítványtól.


-Üdvözlöm Erõs úr, miben segíthetek?


-Elõször is, legyen kedves és árulja el nekem, van e sajtószabadság?


-Természetesen-hangzott az egyértelmû válasz.


Ezek után ecseteltem neki észrevételeimet, telefonbeszélgetéseimet a megye háziakkal.


-Sajnálom… Nincs… (mármint sajtószabadság)-jött a válsz.


Kedves olvasó! Hallanod kellett volna a hangot, mely bevallotta: „Nincs sajtószabadság!”


Munkám során rengeteg ilyen esettel találkoztam, és tett szomorúvá. El sem tudod képzelni, mik vannak ebben a világban! Mik azok a dolgok, melyek az emberiséget testi, lelki nyomorban tartják, amik a teljes pusztulásig visz bennünket!


Ezek után inkább az érdekelt: hogyan jutott idáig az emberiség, hogy ezt tette a környezetével (lerombolta)? Az emberek gondolkodásával van a baj, tehát azt kell megváltoztatni. Furcsa lehet, de higgye el igaz: minden, amit cselekszünk, teszünk, összefügg egészségi állapotunkkal. Érdemes megfigyelni a beteg embereket. Ilyenkor a kedvetlenség, levertség, türelmetlenség, ingerültség, sõt, az agresszivitás is jellemzõ számos más, hasonló tulajdonság mellett, mint a félem például. Mindezek az egészség helyreállításával megszûnnek. Leegyszerûsítve valahogy így fest:


táplálkozás (ami természetesen hibás!) betegség-egészség ® érzelmek-gondolatok ® cselekvés (szörnyûség).


Ez az oka, hogy ma - elõadássorozatokon keresztül - a természetes élet- és gyógymódot hirdetem szívesen.





Az alapítvány másik fõ tevékenysége - éppen a fentebb említettek miatt -, hogy az élelmiszerboltokban emberi fogyasztásra alkalmas (vegyszermentes, színezékanyag-mentes, koleszterinszegény, könnyen emészthetõ, élõ enzimekben gazdag, stb.) termékek kerüljenek a polcokra. Ezen törekvéseim is egyre nagyobb sikert aratnak.





Nagy erõvel igyekszem az embereknek bemutatni a természetes gyógy- és életmódot a leghitelesebb forrásokból. Viszont az emberek egy részének sajnos - különbözõ okok miatt - elõítéleteik vannak a természetes gyógymódokkal kapcsolatban, ezért nehéz hitelesen és meggyõzõen bemutatni nekik e témát. Ám személyes tapasztalatom, hogy másik részük - bízom benne, hogy számuk egyre nõ - érdeklõdik és bízik a hiteles forrásból érkezõ természetes gyógy- és életmódok jogosságában és segítségében.





Ezek ismeretében úgy döntöttem, hogy valami más „címen” megpróbálom közelebb hozni az embereket e témához, és megpróbálok megismertetni velük néhány alapvetõ dolgot, melyek ismeretében


- esetleg - továbbléphetnek ezen az úton, egy szebb, egészségesebb, boldogabb jövõ felé.


Egy „Orvos – Természetgyógyász találkozó” volt az elsõ nagy szervezésem, ahova rengeteg ember látogatott el a két nap alatt, s minden elõadás teltházas volt. Mivel az elõadók és a közönség közti kapcsolat jól alakult, nagyon kevésnek bizonyult az elõadásokra szánt két óra. Rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul, melyet - nagy örömömre - a közönség tett fel az elõadóknak.





Kis idõ elteltével, az „Orvos – Természetgyógyász találkozó” folytatásaként „színpadra” került a „Betegség és fájdalom nélküli élet titkai” címû elõadássorozat, mely az elõzõ folytatásaként, a már elhangzott témákat „tárgyalta ki” - immár bõvebben - több idõt szánva (egy egész napot) egy-egy témára.





Fontos megjegyeznem, hogy minden szervezett programunknál, a „GYÓGYÍTÓ TÁPLÁLÉKOK” bemutatásra és kóstolásra kerültek.


A „GYÓGYÍTÓ TÁPLÁLÉKOK” kifejezés alatt - mint fentebb már említettem - ilyesmit értek: vegyszermentes, színezékanyag-mentes, koleszterinszegény, könnyen emészthetõ, élõ enzimekben gazdag, stb. Ezek a termékek - sajnos - hiányoznak a boltjaink polcairól, ezáltal megfosztva a lehetõségtõl azokat, akik ezekben a termékekben - és jogosan! - keresik gyógyulásukat.


Csupán a vegyszerekbõl, adalékanyagokból, tartósítószerekbõl, stb. évente 3 - 4 kg-ot fogyaszt el egy ember, tönkretéve ezzel a méregkiválasztó szerveit, hisz a felsorolt mérgek emészthetetlenek az emberi szervezet számára. S költünk egyre többet és többet gyógyszerekre, ami szintén méreg, ám ezt csak mellékhatásként emlegetjük. A fene megette az olyan „gyógyulást”, ami más szenvedést hoz maga után.





És gyarapszik az anyagi teher, mely a betegek ellátására kell…





Visszakanyarodva!





A következõ rendezvény a Kaposvári Sportcsarnokban volt, melynek ezt a címet adtam:


„ÉLETMÓD SHOW”.


Ez a mûsor inkább szórakozási lehetõséget nyújtott az ideérkezõk számára, bár közben színpadra „csempésztem” a tanulságokat, jó példákat is egy-egy követendõ életvitelû és gondolkodású ember személyében, illetõleg az elõtérben ott voltak ismét a kiállítások, kóstolók, bemutatók is.





Ezekkel a programokkal sok embert „mozgattam meg”, és értem el azt, hogy például telefonáljon valaki, aki reformterméket gyárt, és azt mondja nekem: „Gyõzõ! Köszönöm neked! Sehol nem fogy el annyi termékem Pest határain kívül, mint Kaposváron.”





Természetesen a „GYÓGYÍTÓ TÁPLÁLÉKOK” mellett be tudtam mutatni a hiteles természetgyógyászok maréknyi kis csoportját, ami elsõ és legfontosabb volt számomra. Nagyon sokan keresnek meg, és kérnek tanácsot, hogy kihez érdemes fordulni bajaikkal, és sokan is köszönik meg utána.


Ma már a kezelõorvosom is, aki annak idején el akarta indítani leszázalékolásomat, tanácsért fordul hozzám, ha olyan esete van, ahol az orvostudomány „megáll”. Sõt! Annyira érdekli a természetes gyógymód, hogy együtt is mûködik alapítványommal.





Történt még ez idõ alatt olyan dolog, ami említést érdemel. Azok az óvodavezetõk, akiket közelebbrõl megismertem a kezdetkor, amikor a víztisztító berendezéssel támogattam az óvodásokat, összefogtak kezdeményezésemre, és megalakítottunk egy „kör”-t a gyermekekért, aminek a lényege, a táplálkozási szokások megváltoztatása lett volna. Négyszer ültünk össze az óvodavezetõk és én. Megértették, hogy mirõl beszélek. Elõadást szerveztem nekik - az egyik leghíresebb természetgyógyásszal -, a betegségek és táplálkozás kapcsolatáról. Még a kaposvári alpolgármester is jelen volt, mint erkölcsi támogató.


Mire a végkifejlethez értünk volna (gyakorlati megvalósítás), az óvodavezetõk visszaléptek. Hogy miért!?


Mert azok a cégek, akik az óvodai étkeztetésben szerepet játszanak, azt találták mondani az óvodavezetõknek, hogy ne számítson az óvoda alapítványa további anyagi támogatásra, ha továbbra is kapcsolatban áll az alapítványommal… Látni kellett volna az óvodavezetõk arcát, amikor ezt elmondták nekem. Szinte látni lehetett fájdalmukat. De mit is tehetnének szegények, hiszen az óvodát mûködtetni kell, s ahhoz pénzre van szükségük, jóval többre, mint amit ma az „Állam bácsi” biztosít.








Az eltelt közel nyolc év alatt rengeteg hasonló esettel volt „szerencsém” találkozni. Sokszor becsaptak, kihasználták jóhiszemûségem, tönkretettek anyagilag, mert még az alapítványt is képesek meglopni az emberek, és találkoztam olyan esetekkel is munkám során, ami kemény politikába ütközött…


Mindezek ellenére, amikor valaki megkérdezte tõlem gúnyosan: „Na, mi van! Bízol még az emberekben?”


Ezt válaszoltam: „Igen. Bízni kell az emberekben!” Nem mondta ki az illetõ, de „láttam” mit gondol. Valami olyasmire gondolt, amit már sokat hallottam az elmúlt évek alatt: „Te nem vagy normális, bolond vagy…”





Nem volt az alapítványomnak emblémája. Aztán egyszer úgy gondoltam - ha már annyit mondják rám, hogy bolond - legyen egy bolond az embléma. Annyi különbséggel, hogy a sapkáján nem csengõk lógnak, hanem egy „szív”, hogy szeretet legyen az emberek szívében, egy „kereszt”, hogy legyen hitük az embereknek, és egy „fehér galamb”, hogy béke legyen a földön. S ez a „bolond” egy nagy batyut visz a hátán, melyre ez van felírva: „HIT”.


Sokan a Hitgyülekezetre asszociálnak, és ennek alapján „kezelnek” engem. Viszont a „HIT” szónak semmi köze a vallásokhoz. Én csak azt írtam a „batyura” aminek hiányában ma nem írom ezt az anyagot, aminek hiányában ma nem élek.


Röviden: „Mindig akkor vesztünk el valamit, amikor feladjuk. S a feladás oka, a HIT hiánya.”





Ehhez a sok „hülyeséghez” amit eddig véghezvittem nagyon sok pénzre volt szükség.


Bár én nem is annyira a pénzt próbáltam megszerezni, mint inkább az illetékes embereket meggyõzni, egy-egy program lebonyolításához.





Aztán következett a „CSODABOGARAK” címû elõadássorozat. Itt olyan emberek kerülnek közelebb a közönséghez, akik valamiért mások, mint az átlagemberek. Ez a program a Kapos Televízió és az alapítvány közös, programsorozata volt.





A cégek, vállalkozások egyre kevesebbet tudnak szánni az alapítványokra. Az alapítványok száma viszont egyre nõ, ami híven tükrözi a problémák növekedésének arányát országunkban.





Ezért úgy döntöttem, hogy megkeresem azt a pénzt, amit a tájékoztató elõadásokra költök. A rendezvényeken bemutatott „GYÓGYÍTÓ TÁPLÁLÉKOK” forgalmazási jogának megszerzését tûztem ki célul. Sikeresen, mert a gyártók, akik a rendezvényeimen, mint kiállítók voltak jelen, nagyra tartották ez irányú erõfeszítéseimet, és meg is bíztak bennem.


Így tettem szert kb. 300 féle termékre, melyben minden megtalálható, ami a táplálkozáshoz, a reforméletmódhoz, a tisztálkodáshoz, stb. szükséges. Ezek a termékek ember és környezetbarát termékek!





Elsõnek a TESCO GLOBAL RT. Igazgatóságának írtam egy levelet, melyben egy ún. „Bio-sarok” létrehozását javasoltam. Megjegyzem, hogy nem hallottam mást a gyártóktól, hogy meg se próbáljam, mert olyanok a feltételek, hogy õk maguk is hiába próbálkoztak. Nagyon meglepõdtek, amikor a TESCO igent mondott és elindította az alapítványommal a javaslatomat. 100 termék került besorolásra TESCO-ban.


Egy egész modult adtak erre a célra, és a mai napig történnek elõrelépések a modul fejlesztésére.


A kezdeti nehézségek lassan megszûntek, és egyre olajozottabban mentek a dolgok. A kezdeti nehézségekben voltak gyártók, akik „kiestek” termékeikkel, mert nem bírták a fizetési kondíciókat. Ilyenkor összedõlni látszott az egész elképzelésem, ám ebben a szerencsétlenségben legalább ugyanannyi szerencse is „lapult”. Ugyanis nekiálltam és legyártattam azokat a terméket, amiket nem szállítottak többé. Sõt, sokkal jobb minõségben! Így már saját termékei is voltak az alapítványnak. (Reformtészták, amik koleszterinmentesek, nincsenek megfosztva tápértékeiktõl, pl. csíra, korpa, sikértartalmuk kétszerese a megszokottnak, stb.)


Fantasztikus, hogy, mennyire meg tud változni a környezet hozzáállása a „pénz szagára”!


A TESCO kínálta üzleti lehetõség arra „ingerelte” azokat, akik elõtte hülyének, és álmodozó bolondnak tartottak, hogy felajánlják segítségüket. A segítséget, amit elõtte megtagadtak, csak azért, mert elképzeléseimet - egy szebb és boldogabb jövõért - elképzelhetetlennek tartották, ill. pénz nélkül kivitelezhetetlennek.





Amint a TESCO kapcsolat kezdett „beállni”, megkerestem másik három hasonló céget, és nekik is elmondtam ajánlatomat. Kicsit furcsán néztek rám, amikor mondandómat - teljesen õszintén - úgy kezdtem, hogy „a csupasz fenekemen kívül nekem semmim nincs, de…”


A beszélgetés vége az lett, hogy el kezdtek hinni ebben az ügyben, és úgy néz ki, mindegyik cég igényt tart az alapítványom nyújtotta lehetõségre. Elmondtam nekik azt is, hogy én az így keresett pénzt az alapítvány céljaira fordítom.





Sok mindent tanultam az eltelt évek alatt. Egy kedves barátomnak, akinek nagy vállalkozása van, egyszer ezt hallottam a szájából: „Bolond voltam, amikor kezdtem, mert elõször terméket gyártottam, és utána kerestem piacot rá. Majdnem belebuktam. Ma már nem így állnék neki egy vállalkozásnak. Elõször megnézném, mire van szükség, minek van piaca, és utána állnék neki terméket gyártani.”


Ez a kijelentés ismertette fel velem, hogy valójában mennyire „gazdag” vagyok. Hiszen a kapcsolataim, az elõadásaim által felkeltett igény, a „piaclehetõségem” roppant nagy kincs. Innen visszafelé lehet építkezni! A termékgyártók már elfogadják, hogy az általam ajánlott „alapanyag” (mezõgazdasági termékek) legyen feldolgozva. Ezáltal, mint megrendelõ is fellép az alapítvány a termelõk felé. És nem elhanyagolható szempont, hogy az alapítvány ezzel a folyamattal további munkalehetõségeket biztosít.





Viszont nagyon fontosnak tartom megjegyezni szomorú tapasztalatomat is! Megkerestem egy céget, mely bio-termeltetéssel foglalkozik. Ezt a piacot is sajnos mindenki magának akarja megkaparintani. Megy az egymásra mutogatás, trágárkodás ezen a téren is. A bio-termesztés 95 %-a külföldre vándorol, mert ugye a „piac diktál”. A külföldiek - könnyen – két-háromszoros árat fizetnek a termékért, amit a magyar ember nem tud megtenni. Persze saját hazájában négyszeres áron adja tovább. Így a magyaroknak nem jut semmi! Ami marad, azt sem tudják megfizetni, pedig ezt kellene elérhetõvé tenni az emberek számára! A bio-termékekre kell az igényt feltámasztani, és ezt kellene igazán finanszírozni. Minden egyes fillér, amit erre a témára fordítanánk, százszorosát hozná a „konyhára”! Kezdve az egészségügyben megtakarított milliárdoktól, a környezetvédelemig, de még a bûnüldözésben is! Hiszen az egészséges ember nem rombolja sem embertársait, sem környezetét… Ez az oka annak, hogy nem lehet semmit külön kezelni a politikában, ugyanúgy, ahogy a beteg embereknek sem csak azt a szervét kell kezelni, ami éppen fáj, hanem az embert egységesen, teljes mivoltában.


Visszatérve!


A megkeresett cég örült a találkozásunknak, mert éppen a belföldi terjeszkedésben kezdtek el gondolkodni. A cég vezetõje elmesélte, hogy most nyertek el egy 2 milliárdos pályázatot a kaposvári Pannon Agrártudományi Egyetemmel karöltve, ebben a témában („öko”-gazdálkodás).


Elkezdtem kidolgozni a belföldi csomagolás tervét, majd el is készítettem azt. Ugyan a cégvezetõ azt mondta, fizeti a költségeket a cég, az elsõ húszezer forintos számlánál, mely a grafikai munka volt, azt mondta, hogy ezt most fizessem én ki. Puff neki! Ennyit az adott szóról!





Már megint arra a következtetésre jutottam, ha azt akarom, hogy „álmom” megvalósuljon, nekem kell megoldanom ezt a részt is. De a fene megette, nekem még mindig a csupasz fenekem van, nincs doktori címem, nincs végzettségem, kölcsönt egyik bank sem ad, mert hogy alapítvány, és nem tudok megírni egy nyomorult pályázatot sem, mert azt sem tudom mi fán terem. Meg projekt, meg Isten tudja mi. Azt sem tudom mit jelen az a szó, hogy „projekt” (bár sejtem), s azt sem tudom így írják e helyesen. Csak azt tudom, hogy ott van bennem minden, ami megvalósításra vár az emberiség jövõjének érdekében, s azt, hogy ez a felismerés és akarat mikor „költözött” belém.





Nemrégiben kaptam egy levelet a városi önkormányzattól, amiben meghívtak egy vidékfejlesztési programra. Csak néztem a papírdarabot, hogy mit akarnak ezek tõlem? Azért elmentem. Biztos kilógtam a sorból, a sok, öltönyös Dr., tanár, meg igazgató közül, mert furcsán néztek rám.


A téma a vidékfejlesztés volt, ami nekem is nagyon tetszett. Fõleg azért, mert az „öko”-gazdálkodást „feszegette” a pályázati lehetõség, ill. minden olyat, ami ezzel kapcsolatos, pl. tájékoztatás, elõadás, stb.


Miután az elõadó felvázolta a pályázat nyújtotta lehetõségeket, feltette a kérdést: „Kinek milyen ötlete van, mit tud javasolni?” A fejem tele volt ötletekkel. Csodálkoztam azon, hogy a kérdést sûrû csend követte. Aztán nagy sokára megszólalt valaki: „Ez hirtelen jött, át kell gondolni…”


Vártam egy keveset, és megszólaltam. Beszéltem az „öko”-gazdálkodás az emberiség számára nyújtott lehetõségérõl, az egészséges termékek, egészséget tápláló elõnyeirõl, és beszéltem kapcsolatokról, összefüggésekrõl is. Elmondtam azt is, hogy nagyszerû lenne létrehozni egy „Természetgyógyászati központot” (mely régi „álmom”), mellette egy életmódtáborral. Megemlítettem, hogy kapcsolataim révén, minden rendelkezésemre áll - a pénzen kívül -, hogy olyan hatékonyan mûködjön mindez, hogy még az „Állam bácsit” is meggyõzze arról: ÉRDEMES VELE FOGLALKOZNI!


Beszéltem arról is, hogy az életmódtábor, micsoda idegenforgalmi látványosság lenne, natúrkonyhájával, ételkóstolójával, elõadásaival, kiállításaival…


Beszéltem arról, hogy az alapítványnak beindult egy piac, és szükség van a megtermelt, vegyszer nélküli (bio) termékekre, melyekbõl a natúr, reform, „gyógyító táplálékok” készülnek…


Aztán kérdeztek, aztán válaszoltam, aztán szép lassan megváltoztak az arckifejezések körülöttem, melyek eleinte lenézõnek tûntek számomra. Aztán már nem volt olyan lenézõ a tekintetük, sõt egyetértettek velem az ott összegyûlt urak. Aztán elkérték a névjegykártyámat többen is. Aztán mit ad Isten, jelentkeztek is. Aztán folytathatnám, de a lényeg ez: az ötletemet felhasználták a pályázathoz, sõt írásos tervet is kértek tõlem, amit át is adtam. Hogy mikor rakják ki a „szûrömet", az még kérdéses. Bár a könyvelõm, aki idõközben kuratóriumi tag lett (õ volt az, aki kihúzta az alapítványt a kátyúból, amikor kihasználták jóhiszemûségem), s már nem engedné, hogy kihasználjanak, azt mondta: „Gyõzõ, ez nem játék! Szerzõdést kell velük írni, ha nem akarsz velük is úgy járni, mint eddig - szinte - mindenkivel!”


Az elõzõ kijelentésbe, amit könyvelõm tett, be kell látnom, hogy van valami!


Ugyanis egy csapásra „sikeresen” elvesztettem mindent, amit eddig összehoztam, mindent, ami megalapozta az alapítvány anyagi helyzetét.


A pláne a dologba, hogy ehhez nem is kell „sok”! Csak Én. Egy bolond, aki nem ért a papírformákhoz, ki mindenkinek elhisz mindent, mert miért is hazudna az ember!


Nem részletezem, azt, hogy, hogyan is voltam ennyire balfék.


Hat hónap kényszerpihenõ után ismét nekiláttam, hogy újra építsem elképzelésemet, egy szebb és boldogabb jövõért. Miért is ne tettem volna, hiszen mégis csak van „HIT”-em! Hiszen mégis csak Erõs Gyõzõnek hívnak, vagy mi a manó!


Ez a veszteség, és csalódás, nagyon sok mindent hozott számomra. Sok mindent az élet valóságos értelmének feltárásában.


Hiszen:


Mindig is azt hangoztattam magamban, hogy nem pénzért, és nem erkölcsi elismerésért teszem azt, amit teszek. Imáimban mindig arra kértem a jó Istent, hogy segítsen megvalósítani elképzeléseimet.


Megtette, segített. Most, hogy megvalósult egy „szakasz”, nem tudom, miért fáj nekem, ha más aratja le az anyagiakat, hiszen én nem is azért csináltam, és valószínûleg jobban is ért hozzá, az, akihez került az általam szervezett piac.


De más felismerés is jött ezekbõl a „veszteségekbõl”! Bizony Istennek semmi köze, mindahhoz, ami történt, hiszen nem kért Õ tõlem semmit az égadta világon! Minden, amit tettem, az én agyszüleményem, saját „megnyugtatásom” volt, melyért kézzel, lábbal „harcoltam”, mert helyesnek véltem.


„Harcoltam” én ezek elõtt is, csak akkor saját érdekekért, mert nem érdekelt más, mint ma az emberiség zömét.


Hat hónap önsajnálat után nevetve magamon hagytam mindet a múltnak, és álltam neki folytatni amit elkezdtem, de immár nem tud érdekelni, hogy akarják e az emberek, a „vezetõk”, s már nem is ragaszkodok semmiért, amit teszek, mert nekem jó úgy ahogy van!


A jövõben -senki ne haragudjon meg- nem érdekel, hogy kell e valakinek az, ami bennem, mint egyfajta kis megvilágosodás összegyûlt, az, ami az életet megkönnyíthetné, a sok boldogtalan szeretetre éhes embernek. Nem érdekel a véleményetek, a hozzáállásotok, és semmi az égadta világon!


Ennek ellenére továbbra is maradéktalanul megteszek mindent, hogy e téma ne „haljon ki”, hiszen valamivel el kell „ütnöm” azt a rövid idõt, míg „itt vagyok”!J


Van bennem valami, és még jó néhány hozzám hasonló „bolond” emberbe, ami megkönnyítené az emberek életét, s én ráadásul ingyen is odaadnám (Nem! Most már nem!) – bár megjegyzem, semmit nem tudunk becsülni, ami ingyen van -, de nem lehet átjutni a bürokrácián, az elõítéleteken, korrupción, stb.





Játszunk el egy kicsit a gondolattal!


Tegyük fel, hogy a „Bio-sarok”-ot létre tudom hozni az ország minden pontján. Szervezett elõadássorozataimmal igényt keltek a „gyógyító táplálékokra”, s így egyre kevesebb beteg ember lesz, egyre kevesebb mûtétet kell elvégezni, s egyre kevesebb gyógyszert kell megvenni szegény „nyomorultaknak”, s egyre több lesz a nyitott, õszinte, szeretetreméltóbb ember, és természetesen egyre kevesebbet kell költeni az egészségügyre, bûnüldözésre…


Sajnos rendkívül hiányzik az ez irányú oktatás az iskolákból!


Vagy mi lenne, ha felépítenénk kísérleti jelleggel egy „öko-falut”, ahol egészen mást tanulnának és tennének az emberek, mint amihez ma hozzászoktak?


Szumma-szummárom, nem születtem sem üzletembernek, sem „agytrösztnek”. Minden honnan kipateroltak, mihelyt pénz lett az ötleteimbõl, javaslataimból. De nem panaszkodhatok, hiszen azt mondtam: „Istenem segíts, hogy megvalósuljanak, ezen dolgok, nem magamért…”


Mennyi elképzelés él bennem, mennyi erõt, hitet érzek magamban, hogy mindezek megvalósítását elõ tudom segíteni. Pedig nekem mindehhez a fele pénz elég lenne, mint amennyit „Dr.-ék” nyertek pályázaton.


Tényleg megbolondultam!?


Bár volt olyan ember, aki mikor meglátta a névjegykártyámon a „Bolond”-ot vállon vert, és azt mondta:


„De jópofa! Joker!”





Összefoglalva ezt az egész „badarságot”: sajnos nem teszi lehetõvé a törvény, a magamfajta emberek érvényesülését a közjóért. (Kezd hányingerem lenni magamtól és az öndicsérettõl, de ez van! EGO! J


Bízom abban, hogy valaki meghall, és segíti elképzelésem megvalósítását, hiszen olyan helyen „ül”, ahonnan ezt megteheti!


Nem lenne rossz, ha valamelyik média besegítene! Olyan dolgokat tudnék bemutatni, melyek bizonyítják erõfeszítéseim, nem hiába valóságát!


Most megint „padlón vagyok”, hiszen elbuktam mindent ismét, mint mindig. Rövid pihenésem, és önsajnálkozásom után ezt választottam továbblépésnek, hogy összefoglalok, „rámutatok”…, írok.


Hogy kinek, minek azt csak Isten tudja. Pedig utálok írni.

Bár nem tudom, ki vagy, de gondolom, Te is csak egy ÉN, ajánlom a lenti videókat!

Talán Neked is hasznodra lesz.

Videó, a "Betegség, és fájdalom nélküli élet titkairól".

Videó, az Életről, egy - ma még furcsának tűnő - más nézőpontból. "Élet ma, élet holnap" címmel.