Versek, gondolatok
„Pár perc boldogság AJÁNDÉKBA”, de egy életre is szólhat!
Mi lehet nagyobb ajándék, mint amikor „magadból” adsz?
Alkalmat ad ez az oldal két dologra.
Bocsánatot kérjek mindazoktól, akiket megbántottam valaha az életben, azoktól, akik úgy érzik, hogy megbántottam, és hogy hálámat fejezzem ki mindazoknak, akik az eltelt években segítségemre voltak valamilyen formában!
Lehet, hogy nem is én írtam, de a toll az én kezemben volt, az biztos!
Neked, URAM!
Ó Istenem, milyen boldog az, ki téged láthat,
Mily boldog az, ki nem hord sötét árnyat.
S még boldogabb az, ki levetett minden vágyat,
Ki téged szégyenkezés nélkül szívébe zárhat.
Ó Istenem, bocsásd meg gyengeségeimet,
Segíts, hogy ez életem ne szüljön új vétket!
Vigyázz rám, hogy el ne kapjon nagy fekete madár karma,
Ne terhelje bűnös testem új, s még újabb karma!
Ó igen, érzem oltalmazó szárnyaid,
S én gyarló mégsem tudom leküzdeni bűnös vágyaim.
Bárcsak lennék én a győztes, küzdenék le minden árnyat,
Bárcsak emelhetnék feléd széttárt tiszta szárnyat!
Istenem, milliók hiszik azt, hogy uralnak,
Észre sem veszik, s közben alájuk szép csendben tüzet raknak.
Kérlek Uram, ne hagyd őket elégni,
Nagy kínok közt megtanulnak kérni!
Pokol és mennydörgés, büntető század,
Nem szegődhetsz ellen, nem vonhatsz vállat.
Vagy mégis!? Van, mi megvédhet?
Igen, ha tudod, hogy ÉLHETSZ.
Emberi törekvés, legyőzhető század,
A célt mégis tovább viszik mihaszna vágyak.
Hamis szenvedélyek kovácsolnak gátat,
S az, ki igazán számít sosem fordít hátat.
Uram! E pár sorral nem törölhetem bűnös tetteim,
Mégis arra kérlek: bocsásd meg vétkeim!
Lehet, hogy most halott vagyok, mégis valami éltet,
A tudat, hogy halál után jön az ÉLET.
Beszőtt szememről lekerült némi hályog,
Azt hittem most már valamivel többet látok.
S erre én még mindig csak annyit tudok:
Nélküled Uram, élve is csak halott vagyok.
Sokatoknak nehéz megérteni a fentieket, sőt, egyenesen „értelmetlennek” tűnhet. Azok viszont, akik értik, miről szól, bizonyára „lelki” beállítottságúak.
Bármennyire hihetetlen, nem vagyok egy templomba járó típus, sőt, azt sem tudom, meg vagyok-e keresztelve. Abban viszont biztos vagyok - bármennyire is elcsépeltük ezt a nevet -, Isten létezik, és az, hogy valaki hívő, keresztény legyen, nem a templomokon múlik! „Üdvösséget " senkitől nem kaphat az ember, mert benne van, s az embernek magának kell elérnie kizárólag cselekedetei által. Így „Tisztelt Pap Urak”, feladataitok köre igazán minimálisra csökkent! Szeretni tanítsátok meg az embereket!
Így figyelj rám továbbra is!
Nem az a mérvadó, amit a tükör mutat,
Az sem, amikor az ember eltéveszti az „Utat”.
A szépség nem külsődből ered,
Inkább abból, ki, hogy bánik veled.
Ezért a szépet ne látásból ítéld,
Mert ahogy cselekszenek veled, az lesz a tiéd.
Szépet mindig szívből tudsz tenni,
S ha nem félsz, ezt el sem tudják tőled venni.
A türelem és az odaadás szép!
Te mindkettőből adtál nekem.
Bár még nem is tudod, mihez adtad „szépséged”,
Ha meglátsz, ha meghallasz engem, kívánom:
Szépséged mindig legyen veled!
Ez a vers hálám jeléül született. Egy olyan valakinek, ki önzetlenül segített, holott nem volt munkaköri kötelessége több figyelmet szentelni rám, és „ügyemre”.
TUDTAD?
Az igazi szeretet szívedből fakad.
Az ilyen szeretet minden rossz felett győzelmet arat.
Eltörli belőled a haragot, a gyűlöletet,
Helyébe megbocsátást, szeretetet ültet.
Az igazi szeretet nem ismer határokat,
Mint vérszomjas vadász a vadat, űzi el a rosszat.
Nem hagy helyet benned bánatnak, keserűségnek,
S megtanít megbocsátani mindenféle vétket.
Az igazi szeretet széppé teszi a csúnyát,
Külsődre Ő húz szemet gyönyörködtető gúnyát.
E fajta szépséget, csak a „vak” nem látja át,
Ez a szépség, csak a gonosz lelket nem hatja át.
Az igaz szeretetről még sokat lehetne írni,
De az emberek szívének azt mind el kellene bírni.
Sajnos az igaz szeretet hiányzik az emberek szívéből,
Ez lesz az oka annak, hogy eltűnünk a Föld színéről.
Amikor igazán szeretünk valakit, azt feltételek nélkül tesszük! Elénk helyezzük mindenben, hiszen akár az életünket is adnánk érte. Ezért: bármit tesz ellenünk, azt megbocsátjuk, bármit adunk, viszonzást nem várunk (még egy köszönömöt sem, mert amennyiben cserében várunk bármit is, azt nem „adásnak”, üzletnek hívják!), és bármi is történik, tudjuk „vele a szeretet által egyek vagyunk”! A másik emberben magadat lásd!
Mindazoknak az embereknek, akik nem látják az élet értelmét, nekik elárulom: ez az! Ez feladat! Ez az igazi feladat életünkben!
ISTENNEL
Érzem, hogy két karjában tart,
Érzem, hogy az Ő árnyéka takar.
Hallom a hangját mikor hozzám szól.
Őt hallom a madár hangjában, mikor az dalol.
Látom Őt, mikor behunyom szemem,
S látom nyitott szemmel, mikor tárva van szívem.
Egyre többet vagyok vele, mégis hiányzik,
Pedig Ő ott van akkor is, mikor lényem hibázik.
Bizonyára mindenki hallotta már a kifejezést: „lelkiismeret”.
Amikor az emberben ez a hang annyira felerősödik, hogy az már szinte „fáj”, hiszen minden embertelen rossz cselekedetre figyelmeztet, őszinteségre, és megértésre int, akkor egy idő után úgy érezheti, ez az Ő hangja, Őt hallja!
Rá kell, hogy jöjj!
Amikor majd rájössz, hogy a fájdalom nem büntetés,
Hanem jól megérdemelt „sorsverés”.
Amikor már nem okozol másoknak szenvedést,
Mert olyankor szíved hasad szét.
Amikor majd rájössz, hogy nem magadért kell élni,
S többé nem fogsz semmitől sem félni.
Amikor majd megtudod, hogy a lét örök,
S minden értelmét elveszti, amiért magadat „töröd”.
Amikor majd rájössz, hogy nem hibáztathatsz másokat azért, ami téged ér,
Mert te voltál az, ki: KÉRT.
Amikor sok hasonló dologra rájössz még,
Akkor majd oda érkezel: AHOVA IGYEKSZEL.
Bár igyekezetem arra terjed ki, hogy minden embert megtanuljak szeretni egyformán, odaadásból, elvárások nélkül, tiszta szívvel, mégis vannak még emberek, akik „kicsit közelebb” állnak hozzám.
És ebben a viharos forgatagban, amiben manapság életünk zajlik, amikor engem nem igazán érdekel mások rólam alkotott véleménye, vannak emberek, akiket, ha megbántok, vagy úgy érzik, hogy megtettem - bár nem tennék ilyent tudatosan-, fájdalommal tölt el.
Ők azok, akiknek még magyarázkodom esetleg, hogy az engem ért „vád” pl. nem igaz…stb.
Ez a vers, így, egy olyan embernek íródott, aki „ilyen”!
Valamiféle segítséget szerettem volna nyújtani az élet labirintus útvesztőjében neki e sorokkal.
Mi van, és mi nincs.
A szerelemben van féltékenység,
Van féltés,
Van félelem,
Van önzés,
Van düh,
Van erőszak,
Van kötöttség,
A szeretetben soha.
És sok minden van még a szerelemben, ami a szeretetből hiányzik!
Talán ezért tesz olyan boldoggá a SZERETET.
Szerelmesek! Ezt tartsátok szem előtt! Nem baj, ha elmúlik a szerelem, csak a szeretet maradjon meg!
Az „IGAZ” szeretet!
Te is?
Ha viszket, vakarod.
Ha nem lehet is, akarod.
Ha nem hajlik, töröd.
Ha fáj, bekötöd.
Ha kell, elveszed.
Ha nehéz, leteszed…
A „VALÓT” észre sem veszed.
Ez kell neked?
Úgy el vagyunk foglalva „feladatainkkal”, az élet ügyes-bajos dolgaival, hogy a valóságot nem vesszük észre! Pedig nem lenne rossz félretenni őket! Tuti boldogabbak lennétek!
Az OK
Szép ez a virág, hát letépem magamnak,
Öröm tölt el attól, ahogy szirmai színei rám hatnak.
Felszívom bársonyos illatát,
De nem érzem közben az ő fájdalmát.
Idő telik el, s virágom elhervad
Bánat jő hát, a szépség és illat elmarad.
Milyen öröm volt, amíg élt.
Most, hogy nincs, szívem szakad szét.
Szép ez a fiú, elviszem magammal.
Vele fogok élni, s közös vágyainkkal.
Gyermeket szülök szépet,
Milyen szép is ez az élet!
Van házunk, autónk, és minden,
Nem is alakulhatott volna semmi ennél szebben.
Milyen hálás vagyok Istennek, a Sorsnak,
Sok mindent adott, nem csak annyit, mint másnak.
Ez ám az élet! Pompa, fény, ragyogás!
De hirtelen sötétség jő, félelem, s szorongás.
Rablók jönnek, s elvisznek mindent,
Felgyújtják a házunk, váltságdíjat kérnek.
Odaadok mindent legdrágább kincsemért,
Lelkem jajgat, engem ilyen még sosem ért.
Istenem! Ha létezel, ezt miért hagytad!?
Hogy lehet élete ennyi mihaszna gaznak?
Könnyfátylon át nézem a porrá égett házat,
Reszkető gyermekem mellemre szorítva fordítok hátat.
Istenem! Elvettél tőlem mindent e gyermeken kívül,
Lelkem is, szívem is üres lett belül.
Egy hang szól az égből, talán a Nap mögül,
Arcomra csodálkozás, belém enyhe szorongás kerül.
„Hát ki volt ki rétnek virágját százszor is letépte,
S annak szépségét csak rövid ideig élvezhette?”
Kellemes borzongás fut rajtam végig e hang hallatán,
Ez volt a pillanat, amikor gazdag lettem igazán.
Ha nem is maradt semmim, a leggazdagabb vagyok,
Mert most már tudom: az „OK” ÉN VAGYOK!
E vers születése igazán nagy mérföldkő volt életemben. Két életet éltem. Egyet a családomnak, egyet az emberiség „megmentéséért”. Bizony elhanyagoltam azt a helyet, ahonnan a legtöbb szeretetet, megértést kaptam, a családi fészket. „Rendes” munkám mellett, minden szabadidőmet azzal töltöttem, hogy tegyek valamit a „közjóért”. Feladatomnak éreztem azok után, hogy a SORS volt olyan kegyes és életben hagyott. Sok kín és szenvedés után, hitem erejével, és természetesen az Ő segítségével, tovább élhettem e szép, és csodálatos földön. Csak annyi változott, hogy mások lettek az értékrendjeim. Ha nem lett volna „kín”, szenvedés, soha nem jövök rá, hogy mennyivel több dolog van az életben, mint amit látunk, tapasztalunk „gyatra” érzékszerveinkkel.
A történtek után úgy éreztem „tartozok”, tennem kell valamit, hiszen „kiválasztott” lettem…
Éveken keresztül tevékenykedtem a „közjóért”, kereshettem volna havi százezreket, de én csak a „rendes” állásom fizetéséből éltem családommal, az összes többi pénzt meghatározott „jótékonyságra” fordítottam. Úgy éreztem Én igazán „szolgálok”. Talán ez az érzés „nagy mellényt adott rám”, büszkeséggel töltött el, és „élveztem is”. Ez volt az oka, hogy „megfizettem” érte. A mai gazdaságpolitikánk, „megengedi”, hogy egy tollvonásra mindent elveszítsen valaki, egy be nem tartott ígéret, vagy egyéb dolog miatt. Azt hittem velem ilyen nem történhet. Megtörtént. Megint nem értettem semmit az életből. Hogy létezik, hiszen én Őt szolgáltam, vagy legalábbis igyekeztem. Meg voltam győződve, hogy Neki teszek mindent, ezt Ő jó szemmel nézi, az Ő kívánságát teljesítem ezzel…
Aztán hetekkel később, mikor testileg-lelkileg padlóra kerültem a „veszteség” miatt, és éppen „fohászkodtam”, hogy miért…, megint megszólalt a „hang” bennem: „Nem kértem tőled semmit az égadta világon…!”
Egy csapásra megjött az életkedvem! Megint kaptam valamit az „élettől”, valami csodálatos dolgot. Hiszen igaza volt, semmit nem kért, én éreztem úgy, tartozom, és tettem, tettem, tettem, aztán talán már követelni is akartam…
Mit is kívánnak üzenni e sorok? Egyszerű! Bármikor keresed valaminek az okát, ami veled történik, soha ne magadon kívül keresd!
Mert tutira Te is ott voltál mikor ”kezdődött”! Olyan szöveggel senki ne magyarázkodjon, hogy nem tehetett mást! Ez soha nem igaz! Szabad akarattal születtünk, és mindvégig meg is van adva a lehetőség! Maximum félelmeink gátolnak bennünket! Ha ezt nem tudod levetkőzni, ne „mutass” másra, mint „OK”!
Megértés
Sok-sok ember körbe állva, egy fát rajzolnak a nagyvilágban.
Minden pontot jól megnézve, gyönyörködnek virágban, levélben.
Lerajzolnak minden „pontot”, minden részletre fordítanak nagy gondot.
Ám szegény fán vannak kopár ágak, ezek bizony nem elégítenek ki szép vágyat.
Elkészülnek a remekművel, gyönyörködnek, szörnyülködnek.
Lerajzolták a világot, ki szépet, ki gyászost.
Most körbeadják egymás rajzát, felfedeznek sok-sok hibát.
Minél távolabbról érkezik a lap, annál jobban mulatnak.
Aztán sokan dühösek, hol látott a másik olyan szépet?
Most meg kiabálnak, magyaráznak, de az Istenért sem mozdulnának.
A képek körbeérnek, a sajátot kézbe véve, okoz nagy megelégedettséget végre.
Ostoba és vak itt minden ember, gondolja ezt minden ember.
Míg nem egyik körbejárva, rácsodálkozik az ábrákra.
Belepillant minden képbe, aztán fel a fára nézve, szép lassan körbejárva, mosoly ül arcára.
Már nem mondja Ő: a Tied szép, a Tied pedig csúnya, mert onnan nézve a fán valóban úgy áll a gúnya.
Visszatérve helyére, nagyot rikkant az éterbe:
Tegyétek a képet a földre, és induljatok szép lassan körbe!
Furcsa szemmel néznek most rá, így vált Ő:
BOLONDDÁ
Vedd úgy, hogy a világ, egy hatalmas nagy fa! A világ, és minden! Érzelmek, gondolatok… stb.
Ezt a nagy fát mi emberek körbeálljuk. Szépen, körben, szorosan egymás mellett. Mindannyian festőművészek vagyunk ugyanolyan képességekkel, se többek, se kevesebbek nem vagyunk egymásnál tudásban. A „fa” amit lefestünk, roppant érdekes, ugyanis az egyik oldala lombos és virágos, jó illatokat terjeszt, míg a másik oldala kopár, és bizony nem nyújt szép látványt. Attól függően, hogy Te magad hol állsz, olyannak látod a „fát”, a világot. Olyannak is fested le, mondod el, olyannak tartod… Ez érthető! Bármennyire is közel áll valaki hozzád, az Ő „rajza, festménye” eltérő lesz valamennyire, hiszen nem tud a Te helyedre odaállni. És minél távolabb van tőled valaki, annál nehezebben érted meg Őt! Az Ő „képét”! De, ha tudod, hogy ennek oka csak annyi, hogy nem ugyanott áll, ahol Te, bizony megérted Őt, és soha többet nem bosszankodsz az életben!
Középen
Elfáradtam.
Hogy mibe?
A mászkálásba.
Emberek járnak fel, s alá, egy nagy hegyre.
Izzadnak felfelé, de nem tudnak örülni lefelé sem.
Ha fent vannak, akkor magasat akarnak látni,
Ha meg lent, akkor mélyet.
Fogtam magam és leültem a hegy derekán egy fa árnyékába.
Bámulom, ahogy fel, s alá járkálnak.
Nem tudom, miért tartanak „bolondnak”,
Hiszen, ha magasat akarok látni, csak fel kell néznem,
Ha mélyet, elég lepillantanom.
Annyit hallottam az életben, hogy nem vagyok normális, „bolond” vagy mondták sokan, hogy nem is akarok elleni tiltakozni, sőt, mára már kifejezetten „megszeretem”.
Ha ugyanis normális dolognak tartjuk azt az életvitelt, életformát, amiről tudjuk, hogy pusztulásunkat okozhatja, akkor engedtessék meg, hogy „Bolond” legyek! J
Honatyáim!
Az a baj veletek: azt hiszitek, ti vagytok a társadalom esze!
A sors iróniája az, hogy valóban ti vagytok a társadalom esze.
Ez egyben a „pusztulás” oka is!
Tanuljatok meg a társadalom SZÍVÉNEK lenni!
Rajta!
Távolinak tűnik, hát nem indulunk el,
Nehéznek látszik, hát nem emeljük fel,
Lehetetlennek látjuk, nem próbáljuk meg.
Talán éppen ezért veszünk el!
A változást ne mástól várjuk el!
E két vers, vagy mi a „manó”, a 2002-es választásokon született. Módomban állt 15000 darab szórólap szétszórására, köszönet egy kedves nyomdásznak, és így elindultam, mint független jelölt az országgyűlési választásokon. Ez a szöveg volt a lap elején, közte egy „bolond” képe. Érdekesség, hogy bár nem mentem szinte semmit a kopogtatókért, az utolsó pillanatban 660 körül gyűlt össze. Postán és egyéb úton jutott el hozzám.
Talán, amennyiben idejében kiértek volna a szórólapok, még mielőtt összeszedte a két legnagyobb párt, sikerült is volna. Persze, nem voltak ez miatt álmatlan éjszakáim.J
Azért a sok „visszajelzés” közt volt egy bíráló is, mely kifogásolta, hogy merészelem tegezni „Honatyáimat”. Nos, a magázódásról csak annyi, mesterséges tisztelet, melyet nem igazán érdemelnek ki sokan, de ha igen, akkor már olyanná válnak, hogy nem követelik meg, mert tudják jó Atyánknak is így beszél megannyi millió ember: „…legyen meg a Te akaratod…”
A „második” versről csak annyit: hozzászoktatok, hogy, ha betegek vagytok, az orvos a „felelős”, ha lelki üdvötökről van szó, akkor a pap a „felelős”, ha megélhetésetekről, akkor a politikus. Nos, tévedtek!!!
Mindenért maga az ember a felelős! Kifejezetten „kényelmi okokból” hárítjuk át ezeket a dolgokat, ugyan akkor szabadságot, és szeretetet követelnénk magunknak! Vagy tévedek?
Hogyan tovább?
Nem messze tőled e nagyvilágban
Valaki vérét adja Földanyánknak egy zord szobában.
Nem bírta tovább az élet „terheit”,
Ereit vágva próbált enyhíteni könnyein.
A fájdalmak lassan szűnni kezdtek végre,
De nem sejtette, hogy is megy most éppen lépre.
Már érezte Ő, hogy valami rosszat tett,
S tudta mindezt, mikor a semmiből valaki ott termet.
Fényben úszó ragyogás volt,
Olyan, ami minden „tüzet” olt.
Miért? Kérdezte.
Szememre semmit nem vetve.
Bocsáss meg Istenem, nem bírtam a „terhet”,
Testem is, lelkem is belerokkant véle.
Próbáltam én megtenni mindent, éltem másért,
De engem csak kihasználtak, s megannyi kár ért…
Becsaptak, hazudtak, szenvedtem sokat…
Próbáltam megfelelni minden elvárásnak…
Küzdöttem szeretetükért, de mindhiába,
Fájdalmam nagyra nőt közbe, s életem így dőlt dugába.
Most visszamész, de nem mész üres kézzel!
Életed „ajándékát” kapod, mit társaid nem fognak fel ésszel.
Nem az lesz feladatod, hogy mások szeressenek,
Az lesz feladatod, hogy Te magad szeress!
És, hogy megkönnyítsem ezt is,
Előbb magad szeresd, aztán ugyan úgy mást is!
Ez nem lesz hiábavaló törekvés életedben,
Lelked megnyugszik, és így lesz, majd békéd az örök fényben.
Magához tér Ő, immár egy korházi ágyon,
Szemében könnyek, s lelke úrrá lett minden vágyon.
Körbepillant a könnyező arcokon,
Bocsánatot kér: ez a legjobb alkalom.
Aztán szemét behunyva elméláz,
Most jó, most jó… mert tudja: HOGYAN TOVÁBB.
Nem feladat többé számomra, hogy bár ki is szeressen engem! Nincs „feladatom”! Szabad vagyok!
Csak ennyi: „szeretni Önmagam, és Mást ugyan úgy szeretni!”
Én igyekszem! Igyekezz Te is! J
„MÉLYRESZÁNTÓ”
A következő Isten tudja milyen sorokhoz, nem fűzök semmiféle magyarázatot! Mindenki azt ért rajta, amit akar. Mindenesetre gondolataitok alapjául, az előzőekben olvasottak szolgáljanak! J
Én vagyok
Én vagyok minden, ami jó…
Én vagyok minden, ami rossz…
Én vagyok a szép, és én vagyok a rút is.
S, én vagyok minden titok tudója,
Mert én vagyok TE, te vagy: ÉN
Nem úgy van az!
Te azt mondod: A cél szentesíti az eszközt.
Ő azt mondja: Nincs cél, mely szenté tenné az eszközt!
Te azt mondod: Hiszem, ha látom.
Ő azt mondja: Higgy, hogy láthass!
Te azt mondod: Ez vicces, de ő nem nevet,
Azt mondod: Ez komoly, de Ő mosolyog.
Te azt mondod: Magas.
Ő azt mondja: Mély.
Te azt mondod: Ő? Ő bolond!
Ő azt kérdi: Miért? Mer fentről nézek lefelé?
Mond!
Mennyi idő kell még, hogy rá jöjj?
Amit teszünk, az: a BUMERÁNG
A filozófiád:
Én nem élvezhetek, hát ne élvezzen más se.
Ez zár el téged az orgazmustól!
Ál(?)arc
Nem értem!
Nem mondod, hogy jó vagyok…
Nem mondod, hogy szép vagyok…
Sőt, bolondnak hívsz, ha éppen annak tartasz.
És nem segítesz, ha elveid ellen vall…
Azt sem mondod: barát
Te lennél a: BARÁTOM
Félreértés
Gyufával a kezembe állok a házad előtt.
Te kiabálsz: Segítség! Ég a házam!
Miért?
Élni hagyni
Ó! Milyen szép kis virág! Elviszem szívem szerelmének.
- Jaj! Ne tedd! Nem kell leszakítanod!
Csak mond neki: Láttál engem, de nem volt szíved letépni.
S Ő így is örülni fog, mert: SZERETI a virágot!
A kérdés
Te bölcs vagy?
Ha lennék sem mondanám!
Tiltaná a hallgatásom.
Belátás
Nem hoztam semmit, mikor jöttem.
Nem viszek semmit, mikor megyek.
Hogy is mondhatnám:
Ez az enyém, az, az enyém?
Beletörődés
A „szó” kimondása tesz lázító elemmé.
De azért, ne a „bólogatás” tegyen társadalmunk hasznos tagjává!
Előny
Minden olyan, amit nem ismernek el tudásnak!
Észrevétel
Fájdalmas a szülés, fájdalmas lehet a halál is.
Ami meg közte van, az olyan, amilyennek tartod.
„Az Érem”
Létezik egy olyan érem, melynek csak egy oldala van.
A SZERETET.
Ki-ki?
Nem az a fontos, hogy mit mondanak rólad, s az sem, hogy milyennek látnak.
Hanem az: milyen vagy valójában!
Kívánságod?
„Csak” ennyi: Előtted állni, s veled a – szeretetben – eggyé válni!
Vigyázz!
Az sem biztos, amit látsz!
Hogy lehetne biztos, amit más mond neked?
A látás
A valóságot nem a szem, hanem a szív látja!
Hozzájárulás
Ki ezt, ki azt adja az élethez.
És nincs semmi, ami ne oda tartozna!
Nyílt titok
A bennünk lévő gyűlölet tett minket a szeretet koldusává!
Fura
A remény az, ami éltet.
A HIT az, ami erőt ad.
S, a valóság tart: ÉBREN!
Egyszerű
A világ megmentésének rád eső része: Te magad vagy!
Fejtsd meg!
Ívet húzott Ő az égre, s lett ígéretének szép emléke.
Következtetések
Amikor őszintén adunk hangot érzelmeinknek, igazat mondunk.
És gyakran hazudunk, hogy beteljesülve lássuk vágyainkat!
Szóval: Érzelmeink tesznek igazzá, vágyaink pedig hazuggá bennünket.
Vágyak nélküli emberek nem élnek.
Akkor hol vannak az igaz emberek?
Vagy nincsenek „bőrben”?
Ahha!
Minden arany, ami fénylik!
De a béke nem az a dolog, amiért harcolni kell!
Jó tudni!
Bűn mindaz, amiért hazudni kényszerülsz!
Könnyű
Mi, van? Mi legyen? Legyen az, ami van, és akkor: jó!
Ostobaság
Az örökkévalóságban a haláltól félni.
De ostobaság: a Halált lebecsülni is!
A valóság
A valóság fütyül arra, hogy te mit hiszel!
A jókívánság
Mit is kívánhatnék én neked, ami ne lenne meg: BENNED?
Talán annyit: TUDD!
Értékrend
Értékeld azt is, ami nem kézzelfogható!
Ez is igaz
Az ismeretlen újat hoz, míg a megszokott unalmassá válhat!
Elégedettség
A bölcs elégedettsége, lustaságnak, nyugalma, nem törődöttségnek tűnhet számodra.
Miközben csak arról van szó, hogy: Ő nem akarja „képére” formálni a világot!
Hm… hm…
Agyunk „játéka” nem a valóság!
Valóság = boldogság, szabadság…
Boldogság, szabadság = gondolatnélküliség.
Nézz bele!
Ha nem nézel az emberek szemébe, ne nézz tükörbe se!
Hazudik!!! (?)
Az én bánatom, a Ti nyomorotokban rejlik.
A gyémánt
A szenvedés, gyötrelem, nem más, mint a lélek „csiszolása”, mely értelmet adhat életednek!
Ezt a „fényezést” viszont nem kell, szenvedésként megélned!
Egyik bűnünk
Festett papírdarabokért adtuk át Földünket az enyészetnek
Ismerkedés
- Bocsáss meg, kérlek! Megengeded, hogy így ismeretlenül, kérdezzek tőled valamit?
- Természetesen.
- És meg tennéd, hogy válaszolsz úgy, mint, ha örök életünkbe ismertük volna egymást?
- Megpróbálok.
- Ha teljesülne egy kívánságod, miszerint egy valamit - amivel nem vagy elégedett - megváltoztathatnál külsődön, mi lenne az?
- Ha csak egyet, akkor talán…
- És mi lesz azokkal, akiknek így vagy jó?
A gondok kezdete
A „gondok” akkor kezdődtek, amikor lemásztunk a fáról.
Ez nem azt jelenti, hogy vissza kell mászni ahhoz, hogy gond nélkül élhessünk, elég annyi, ha végre tanulunk hibáinkból, mielőtt „ránk szakad az ég”!
A dilis
Mosollyal arcomon ülök a zárt osztályon egy ágyon, miközben arra gondolok: nem is én vagyok „bezárva”, hanem „fogva tartóim”…
Forma
Két csodálatos dolgot is tehetsz a világgal!
Formálhatod, és hozzáformálódhatsz.
Az első kicsit „zűrös”, de a második feltétlenül boldoggá tesz.
Az is biztos, hogy egyik sem unalmas!
Nem értem a „tétlenséged”!
Lőj!
Lőj csak, nekem mindegy, hol „ÉLEK”!
Ne félj!
Amikor a „SORS”-tól félsz, magadtól félsz!
„Jutalom”
Bárcsak kapná minden ember azt az Élettől azt, amit én kaptam,
mert akkor a Föld, föld, az ember, pedig EMBER maradhatna!
Téged mi?
Engem a „kín” tett bölcsebbé!
Téged, mi? A betűk netán?
Némi „fátyol”, le!
- Nézz a tükörbe! Mit látsz?
- Magamat.
- Jó. Most nézz rám! Mit látsz?
- Téged.
- Nem jó. Na még egyszer! Nézz a tükörbe! Mit látsz?
- Magamat.
- Jó. Most megint rám! Mit látsz?
- Téged.
- Nem jó! Gyakorolj!
- Mit Gyakoroljak, mit kellene látnom, ha Rád nézek?
- MAGADAT.
Ez is segíthet!
A jövőtől való félelem alaptalan, de csak akkor, ha tudod:
A jövő nem más, mint a jelen következménye!
A jelened, a jövőd! A jelent könnyű felismerni, mert mindig „most” van!
A kérdés már csak annyi: Mikor vagy jelen, a „most”-ban?
Törvényeink
Törvényeink nem azért születtek, hogy szolgái legyünk!
Azért születtek, hogy minket embereket szolgáljanak!
Nem tudom, hogy igazak-e a leírtak, én annak vélem!
Bár nem tudom, ki vagy, de gondolom, Te is csak egy ÉN, ajánlom a lenti videókat!
Talán Neked is hasznodra lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése